Reggeli Sajtófigyelő, 2006. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-12-06
18 az ellenőrzés 2007. december 31én a vízi és a szárazföldi határokon, majd 2008. március 29én a légikikötőkben is. A SIS – 1 és SIS – 2 A scheng eni információs rendszer (SIS) a szerződő államok biztonsági hatóságait összekötő informatikai hálózat, amely a tagállamok rendőrségeinek és felhatalmazott hatóságainak adatokat szolgáltat egyes személyekről, illetve ellopott vagy elveszett tárgyakról, jár művekről. A rendszer célja a közbiztonsággal, a közrenddel és a nemzetközi személyforgalommal összefüggő biztonsági intézkedések elősegítése. A külső határok átlépésekor a schengeni térségbe lépőket ellenőrzik a SIS adatbázisában, és azokat, akik rajta van nak a tiltólistán, mert valamely tagállamból kiutasították őket, vagy bármely más okból bekerültek ebbe a rendszerbe, nem engedik be az EU területére. A Strasbourgban található központi számítógép biztosítja, hogy a hozzá csatlakozó nemzeti hálózatok azono s adatállománnyal legyenek feltöltve. A jelenlegi úgynevezett SIS – 1 nem képes az egyre bővülő schengeni zóna információinak és a kapcsolódó nemzeti hálózatok kiszolgálására, ezért kell kiépíteni az új, SIS – 2 rendszert. A SIS – 1et kiegészítő, nemzeti és hel yi rendőrségek, vámhatóságok és igazságügyi szervek képviselőiből álló SIRENE hálózatot a SISNET váltja fel, és bevándorlási adatokat is tartalmaz majd. NagyBritannia és Írország az együttműködés határőrizeti részéhez nem, csak a rendőrségi együttműködé shez csatlakozott. A nem uniós tagállamok közül az övezet része még Norvégia és Izland, s rövidesen talán Svájc is csatlakozik. vissza Történelmi infarktus Magya r Hírlap • 2006.12.06. Történelmi emlékezetünktől sem lehetünk általában elragadtatva, attól pedig végképp nem, hogy hajlandók lennénk tanulni a történelemből s mindabból, ami velünk valaha megtörtént. A 2004. december 5i dátum még csak nem is mondható történelmi időtávolságnak , hiszen mindössze két esztendő telt el azóta, hogy egy népszavazáson megszégyenültünk. Megszégyenültünk, mert megszégyenített bennünket a kormányzat, az a kormány, amelyet a magunkénak kellene tekintenünk, s magyar kormányként kellene elfogadnunk. Ám két évvel ezelőtt, azon a bizonyos december 5én a miniszterelnök és csapata lebeszélte a nemzetet arról, hogy nemzetként egységes egésznek tekintse magát. Ha nem szívesen is, emlékezzünk. Arról szólt az a népszavazás, hogy az elcsatolt nemzetrészek magyarjai megkaphatjáke a magyar állampolgárságot, amelyet ők maguk – természetes jussukként – igényeltek, majd követeltek. Nem állíthatjuk, hogy ez a kérdés egyáltalán népszavazásra való lett volna, hiszen a kormányzatnak a kettős állampolgársággal kapcsolatos igé nyt már jóval korábban tudomásul kellett volna vennie. És meg kellett volna tennie a szükséges lépéseket az előkészítés érdekében, mindenféle népszavazási kezdeményezést megelőzve, és eleget téve elemi kötelezettségeinek. Nem ez történt, nem így történt. Lett egy szerencsétlen népszavazás, az egész nemzetre nézve megalázó eredménytelenséggel. Ez az eredménytelenség önmagában is elszomorító volna, és utalna arra, hogy a hazai nemzetrésszel baj van, hogy öntudatában, lelkületében nem egészséges. Ezen túlmen ően azonban a Gyurcsánykormány magatartása és annak következménye egyenesen nemzetpolitikai katasztrófa volt, egy mesterségesen előidézett infarktus a nemzet szervezetében. A kormány – eszközökben sem válogatva – kíméletlen kampányba kezdett annak érdekéb en, hogy elriassza a szavazókat. Megfélemlítéssel, hazugságokkal igyekezett távol tartani az embereket a népszavazástól, gátlástalanul kihasználva széles néprétegek egzisztenciális félelmeit, kiszolgáltatottságát, már amúgy is egyre nyomasztóbb létbizonyta lanságát és szellemi elsivárosodását. Emlékezünke ma, két év s annyi új és fájdalmas esemény után erre a történelmi infarktusra, amelyet túléltünk ugyan itthon és az elcsatolt területeken, de a nyomai megmaradtak bennünk, ha többnyire nem tudatosulnak i s. Tartok tőle, hogy inkább felejtünk, és ösztönösen is felejteni igyekszünk, hogy ne kelljen szembesülnünk önmagunkkal, hogy ne kelljen találkoznunk a felelősség és a cselekvés kötelezettségével. Úgy látszik, lemondásra "szocializálódunk", erre tréningezt etnek minket. Lehetnek, vannak is dolgok, tárgyak, amelyekről ezért vagy azért le kell mondanunk. Ám emlékezetünkről, az önálló gondolkodásról, öntudatunk karbantartásáról, személyiségünk és nemzeti létünk megsemmisülése nélkül nem mondhatunk le. vissza Bíró Zoltán irodalomtörténész
