Reggeli Sajtófigyelő, 2006. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-12-01
2 Budapesten” - tájékoztatta Wéber Ferenc, az államfő sajtófőnöke az MTIt; a közleményből kiderül, hogy a részt vevők egyebek mellett "az autonóm módon történő integrációban" látják a szórványban élők jövőjét. Sólyom László a tavasszal indított A határon túli magyarság a XXI. században konferenciasorozat keretében, második alkalommal tanácskozott a Sándorpalotában a határon túli egyetemek, egyházi és civil szervezetek tekintélyes értelmiségi képviselőivel és magyarországi kutatókkal. Az „Identitásmegőrzés tömbben és szórványban” című konferencián az előadók egyetértettek abban, hogy az összes régióban - fáziseltoló dásokkal - ugyanazok a folyamatok mennek végbe. „Az asszimilációval szemben az autonóm módon történő integráció lehet az identitás megőrzésének biztosítéka” - állapították meg (MTI) Csütörtökön kizárták a politikát a Sándorpalot ából − „A határon túli közösségek egymás álláspontját is megismerhetik” - ezt nevezte a határon túli magyarok helyzetét megvitató konferencia előnyének Sólyom László köztársasági elnök, amikor csütörtökön Budapesten megnyitotta a kezdeményezésére létrejöt t tanácskozást (Duna TV) Újhelyi: Fontos a nemzeti konszenzus érvényesítése − Újhelyi Istvánnal, az MSZP alelnökével három témában beszélgettünk. Szóba került az SZDSZ ellenzékkel történt voksolása, egy új kommunikációs stratégi a a Fidesszel szemben és a Babes Bolyai Egyetemen történt incidens is − Elkeserítőnek találja a Babes Bolyai Egyetemen történteket. Úgy véli ez egy olyan ügy, ahol a nemzeti konszenzus érvényesítése fontos a határon túli erdélyi magyar politikai szervezetekkel és ebben egy hangot tudnak megütni a magyar kormánnyal (Duna TV) Bush meglepte Budapestet – „A rigai NATOcsúcs határozatai annak belátásáról tanúskodnak, hogy ha csak az integráció feltételeit hangsúlyozzuk a nyugatbalkáni nemzetek előtt, az inkább elriasztó hatású. Magyarország ezt már koráb ban belátta” – mondta tegnap Göncz Kinga külügyminiszter. (Nszv 2.o.) Lehet "önkéntes” adatszolgáltatás - Ratifikálás nélkül valószínűleg nem engedik be az USAba a magyar utasokat szállító gépeket – A parlamenti vita után tegnap a nemzetpolitikában okozott meglepetést az államfő. A határon túli magyarok helyzetét megvitató, kezdeményezésére létrejött konferencián Sólyom László azt hangoztatta: „Miután a Magyar Állandó Értekezlet szünetel, ez egy olyan testület, mely párját ritkí tja, hiszen a határon túli magyarság és Magyarország találkozását most mi képviseljük.” (Nszv 4.o.) A szünetelő MÁÉRT helyett konferenciát szervezett Sólyom - A határon túli közösségek egymás álláspontját is megismerhetik - ezt nevezte a határon túli magyarok helyzetét megvitató konferencia előnyének Sólyom László köztársasági elnök, amikor ma Budapesten megnyitotta a kezdeményezésére létrejött tanácskozást. (MNO) Civil tájékoztatás - Határon túli magy arokkal konzultált Sólyom László államfő (MN 9.o.) Felperzselt nemzetpolitika - Körkép a megvert nyitrai lány elleni eljárástól a romániai többnyelvűségig - A Máért a hivatalos verzió szerint szünetel, a HTMH felszámolás alatt ál l. A Teleki László Alapítvány megszüntetéséről épp most döntöttek, december 31-