Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-30
14 kell tudnunk érteni ez ügyben Belgráddal, Pozsonnyal, Kijevvel és Bukaresttel is. Egyes kérdésekre magunknak is új megoldásokat kell lelnünk, vagy legalábbis segítséget kell nyújtanunk ezek megtalálásában az ottani politikai eliteknek. Hogy csak egyet említsünk: mi lesz például a magyarajkú romákkal, akiknek gyermekei egyes régiókban máris az iskolakötelesek jelentős részét adják, sokszor erősen szegregálódó falusi közösségekben, kettős diszkriminációtól sújtva. Ahhoz, hogy lássuk a különbségeket, a kivételeket, ismernünk kell az adott közösség szociális, gazdasági, kulturális, oktatási helyzetét, az elvándorlás, az asszimiláció, a népességfogyás főbb trendjeit, s hogy milyen kapcsolatban áll mindez az adott országok státusá val? Hogyan gondolkodnak azok a fiatalok, akik már a rendszerváltások után nőttek fel? Miért és hogyan akarnak ők magyarok maradni? Szakszerűen, pontosan tudnunk kellene, milyenek, s mennyire különböznek egymástól a határon túli magyar társadalmak létszámb an, gazdasági és szellemi erőben, szervezettségben, hogy eszerint kereshessük a lehetőségeket magyarságuk megőrzésére, sorsuk jobbítására. Véget kell vetnünk annak a szemléletnek, amely valamiféle magyar kulturális vagy gazdasági fölényt feltételez a Dun amedencében. Ezt az érzetet táplálta a Horthykor Magyarországa, amikor a kultúrfölénnyel operált. S ezt erősítette meg valamelyest a Kádárkorszak fogyasztói nacionalizmusa is. Mára ez az előny elfogyott. Nem a magyar középosztályi minták a meghatározóak a régióban, a magyar gazdaság nem teljesít kiugróan, és nem húzza magával a régió gazdaságát. A modernizáció már régóta nem a magyarságon keresztül érkezik a Kárpátmedencébe. Sőt: a szomszédos országok magyarok lakta régiói rendszerint az adott országok válságövezetei közé tartoznak, magas munkanélküliségi rátával, rossz gazdasági, sőt egészségügyi helyzettel: Szlovákiában pl. a magyarok lakta régiókban 3040 százalékos a munkanélküliség, szemben a 11 százalékos országos átlaggal, s az országos átlagnál c saknem negyven százalékkal magasabb körükben a civilizációs betegségek (daganatos, szív- és érrendszeri megbetegedések stb.) aránya. S akkor még nem szóltunk az alkoholizmusról vagy a dohányzásról. Meg kell említeni a lesújtó képzettségi adatokat is: a mag yar egyetemalapítási kezdeményezések ellenére a határokon túli magyar közösségekben még mindig messze a nemzeti átlagok alatt van a felsőfokú végzettséggel és nyugati nyelvek ismeretével rendelkezők aránya. Az arányokat tekintve is eleve kisebb értelmiség sorait még az elvándorlás is ritkítja. Összességében tehát lemaradóban lévő régiókat látunk, többszörös - oktatási, szociális, gazdasági és igen, etnikai - hátrányban élő tömegekkel. A helyi magyar társadalmak előrejutását nehezíti az is, hogy a magyar civ il szféra, tehát az önszerveződések, egyesületek, egyházak bizonyos esetekben kezdetlegesebb állapotban vannak, mint a többségi nemzetek ilyesféle intézményei. Reális veszély tehát, hogy a határon túli magyarság a hazai modernizációban végleg lemarad. Egyr e nehezebben tudja érdekeit érvényesíteni, alkalmazkodni az új körülményekhez. Mind több régióban szűnik meg a helyi magyar társadalom belső tagozódása, elsősorban azért, mert elvékonyodik az értelmiségi réteg, elégtelen a gazdasági erő. A határokon túli magyarsággal foglalkozó magyarországi diskurzus megkerülhetetlen és egyben egyik legérzékenyebb témája a támogatáspolitika. Az említett májusi tanácskozáson is elhangzott, hogy a közösségek támogatására fordított magyarországi összegek célrendszerét, súly pontjait, elosztásuk mechanizmusait újra kell gondolni, még akkor is, ha a jelenlegi rendszernek vannak jól működő elemei. A 2006. évi magyar költségvetés csaknem 7500 milliárd forintos kiadási főösszegéből 9,7 milliárd jut a határokon túli közösségek támo gatására. Nem egészen másfél ezrelék. Ez nem kevés pénz, de érdemes lenne elgondolkodni a jelenleginél kevésbé szétaprózott, hatékonyabban ellenőrzött és elsősorban pályázati alapú elosztásán. A pénzünket most mintha elsősorban alapfeladatok finanszírozásá ra költenénk, márpedig nem biztos, hogy ez az anyaország feladata. Persze ebben is tekintettel kell lenni az egyes régiók, közösségek eltérő helyzetére. A határon túli magyarságnak a szellemi gyarapodás mellett szüksége van gazdasági erőre, tőkére, befekte tésekre is. Egy új és hátsó szándékoktól mentes magyarországi nemzetpolitikának új megoldásokat, új nyelvet kell találnia, új párbeszédeket kell kezdeményeznie, mert a régiek már nem, vagy alig működnek. Az új utak megtalálását remélhetőleg elő fogja seg íteni az a tudományos konferencia is, ami - a májusi folytatásaként - ma kezdődik a Sándorpalotában. vissza Ablonczy Balázs történész, Teleki László Intézet Bitskey Botond alkotmányjogász, Köztársasági Elnöki Hivatal
