Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-28
18 Ismét fenyeget a polgárok alacsony részvétele a decemberi választáson. Nekünk, szlovákiai magyaroknak miért kell elmennünk voksolni minél nagyobb számban? – Mert december 2án is önmagunkról döntünk. A he lyi önkormányzatok azok a testületek, amelyeknek a döntései a leginkább érintenek bennünket. Meggyőződésem, hogy ezt a választópolgárok is felismerik. Köszönöm a válaszait. vissza Szabó Géza Kiállítás a csehszlovákiai magy arok deportálásáról Duna TV • 20061127 10:21 Az Európai Parlamentben mutatta be az egykori csehszlovákiai magyarok 60 évvel ezelőtti deportálását az a kiállítás, amely hazaérkezett Révkomáromba. A Jókai múzeum most m egnyitott tárlatán az érdeklődök, szembesülhettek a második világháború végén 50 ezer anyaországba menekült, ugyanennyi Csehországba deportált és 100 ezer Magyarországra kitelepített felvidéki magyar sorsával. „60 év sem, és főleg a rendszerváltás óta el telt 16 év sem hozott orvoslást a deportáltak kárvallottjainak. Figyelemfelkeltés volt egyrészt a célja, másrészt, bemutatni az igazságot” – mondta Fehér Csaba a révkomáromi múzeum igazgatója. A brüsszeli és Révkomáromi kiállítás létrehozója szerint, bár a szlovák politika mindent elkövet, hogy minél kevesebb szó essék a kitelepítésekről, a kiállításnak is köszönhetően európai uniós képviselők meghallgatást kezdeményeztek az ügyben. Ez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy a máig élő Benes dekrétumok által, egy időre állampolgárságuktól is megfosztott áldozatok, végre erkölcsi és anyagi kárpótlást kapjanak az elszenvedett sérelmekért. vissza "Jótékony homályban" a főkonzulátus - Még kevesen tudnak a gyulai román diplomáciai képvis elet megnyitásáról Új Magyar Szó 2006. november 28. Szerző: Both Abigél Tíz nappal az ünnepélyes átadás után a helyszínen arra voltunk kíváncsiak, működike már, s ha igen, hogyan a gyulai román főkonzulátus. A diplomáciai képviselet megnyitásáról a rom án határőrök még nem tudnak. Bár már tíz nappal ezelőtt, a románmagyar kormányülést követő napon Göncz Kinga magyar és MihaiRăzvan Ungureanu román külügyminiszter jelenlétében hivatalosan megnyitották a gyulai román főkonzulátust, a bukaresti külügymini sztérium honlapján még nem szerepel az intézmény. A következő meglepetés a nagyszalontai határátkelőnél ér, ahol a román határrendőr tőlünk tudja meg, hogy alig pár tíz kilométerre, a magyar oldalon új főkonzulátus nyílt. Gyula központjába érve egy parko lóőrtől kérdezősködünk, hol is található az épület. Segítőkész válasz érkezik, majd a parkolóőr kifakad: "Mi mindent megteszünk az itteni a románokért, annyi joguk van, hogy csak na!" A megbeszélt időpontban a főkonzulátus kapujában a titkárnő, Gabriela Székely fogad, a csengő még nem működik. A most felújított épület kívülbelül jó ízlésről árulkodik. A titkárnő a pompásan berendezett társalgóba vezet, s elmondja, még rengeteg a tennivaló, alig vannak túl a berendezkedésen. Hamarosan Ioan Fodoreanu főko nzul is megérkezik. Szilágysomlyói születésű, elektromérnöki diplomáját Bukarestben szerezte, Zilahon élt. A liberális párt tagjaként megyei tanácsos volt, és a távközlési minisztérium Szilágy megyei központjának vezetőjeként dolgozott. Nős, két leánygyerm ek édesapja.