Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-24
30 országokban ez az arány 35 százalék. Egy durva mondat ezzel kapcsolatban úgy hangzik, hogy modern világunkban a fejlet t társadalmak lakosságának 35 százaléka fullasztja élelmiszerfeleslegbe a polgárok többségét, miközben a világ lakosságának 60 százaléka többékevésbé éhezik vagy alultáplált. Az EUban ugyanakkor az EU közös költségvetésének kb. a felét emészti fel az á gazat, s a legutóbbi felmérések alapján az is elmondható, hogy az EUs mezőgazdasági támogatások 44 százaléka kétséges, átláthatatlan módon került felhasználásra. Az ágazat tehát csakúgy, mint az EUs támogatási rendszer, jelentős változások előtt áll. Egy dolog biztos: Románia és Bulgária csatlakozása után még egyszer nem lehet olyan EUs költségvetést kialkudni, amely a jelenlegi nagyvonalú támogatásokat biztosítani tudná. Regionális politika, közlekedés Szlovákia három nagy strukturális problémája kö zül az egyik a régiók közötti nagy különbség. 1989 előtt is létezett ez a probléma, bár akkor az állam a centralizált gazdaságirányítás révén hatékonyabban tudott fellépni ellene. A probléma 89 után láthatóbbá, erőteljesebbé, élesebbé vált – nemcsak Szlová kiában, de az összes posztkommunista országban, a volt NDKt is beleértve. Az EUnak programjai vannak a különbségek csökkentésére, erre ösztökéli a tagállamokat is, ám az eredmények eddig messze elmaradtak a várakozásoktól. Ez a megállapítás lényegében mi nden tagállamra érvényes, NagyBritanniára csakúgy, mint Franciaországra. A problémával összefügg az infrastruktúra fejlettsége vagy fejletlensége: az ipartelepítés ugyanis ott hatékony igazán, ahol jó utak, vasúti összeköttetés és szekundáris infrastruktú ra van. Az infrastrukturális fejlesztés minden országban forrásigényes, a volt kommunista országokban máig messze elmarad a kívánatostól. Kivétel e téren Horvátország, ahol egy nagyon jó finanszírozási konstrukcióval jelentős előrehaladást tudtak elérni. R ossz nyelvek egyébként az összes posztkommunista országban azt suttogják, hogy főleg az autópályaépítés ezekben az országokban túl drágán valósul meg, bizonyos politikai pártok ezen keresztül jutnak tetemes – nem legális – többletjövedelemhez. Civil társ adalom, közös felelősség E téren nagyon érdekes a helyzet. Összességében elmondható, hogy 89 előtt civil kezdeményezésekről csak nagyon nagy megkötöttségek tudomásul vételével lehetett beszélni. A 89 utáni folyamatok egyik legmeghatározóbb velejárója éppe n a civil szféra hatalmas fejlődése volt. 1998 előtt Szlovákiában ez a fajta szabad aktivitás a mečiarizmus megbuktatásának egyik leghatékonyabb együtthatójává vált, s ma a politika és egyáltalán a közélet döntéshozatali részének leghatékonyabb ellenőre. P aradox módon úgy érzem, hogy a szlovákiai magyarság életében ez a fejlődés fordított előjelű. Amíg 1989 előtt a Csemadok monopolhelyzetben a mindenes fórum volt – ott lehetett bekapcsolódni a közéletbe, ott lehetett, igaz, zsákba kötve politizálni, ott leh etett a kulturális igényeket is kiélni – , ‘89 után ez a terület is plurálissá vált, ám ez nem vonta maga után a hatékonyság növekedését. A Csemadok máig keresi a helyét az új viszonyok között, az új szerveződések pedig nem mutatnak igazi áttörő erőt. Számu nkra tehát az egyik legsürgetőbb feladat a szlovákiai magyar civil szféra hatékonyságának növelése úgy, hogy minél erőteljesebben tudjon közelíteni az európai színvonalhoz. * * * Sok területről lehetne még szólni, lehetne részletezni a fentieket is. Mint elöljáróban elmondtam, ez a kis dolgozat csupán vitaindítóként szolgálhat, nem lehetett olyan ambíciója, hogy megpróbálja felölelni a változások teljes spektrumát. Egy dolog azonban, remélem, világosan kirajzolódott a fentiekből: ‘89 egy nagy esélyt kínál mindenkinek, aki megpróbál élni vele, s problémahalmazt annak, aki elsősorban másoktól, talán az államtól várja problémái megoldását. Tudom, hogy ez a megállapítás sem alkalmazható mindenkire: egy nehéz helyzetben lévő, nagy munkanélküliségtől sújtott rég ió polgárai bizonyára másként látják a helyzetet, s a saját szempontjukból igazuk is van. Ám ez az írás a nagy törvényszerűségekről próbált meg szólni azzal a szerény ambícióval dúsítva is, hogy megpróbálja a tisztelt olvasókat elemzésre, a saját lehetőség eik feletti gondolkodásra késztetni. Mindannyiunknak látnunk kell ugyanis, nincs más utunk, csak a minél teljesebb eurokompatibilitás elérése – egyénnek is, közösségnek is. Nem elsősorban versenyképességünkről, inkább életképességünkről van szó. Fontos, ho gy újra átgondoljuk létünk alapfilozófiáját. Az elmúlt nyolc évtizedben nyerők voltunk azzal, hogy többékevésbé magunkba zárkózva jól tudtunk védekezni, ki tudtuk védeni az ellenünk irányuló ármánykodásokat. Mára megváltozott a világ: aki bezárkózik, mini mum taktust vét. Nekünk fejlődnünk kell, ez pedig azt jelenti, értékeinket sokkal tudatosabban kell felvállalnunk, mint eddig tettük. Talán ez az utolsó évek népességfogyásának egyik magyarázata is: új perspektívát kell tudnunk adni közösségünknek. Nyelvek et kell tanulnunk, meg kell
