Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-24
15 Jól látta ezt már a nemzet prókátora, Deák Ferenc is: a magyar talán a földkerekség egyik legcivakodóbb nemzete. Politikusai meg éppenséggel különleges élvezetnek tartják, ha egymás orra alá borsot törhetnek. "Én nem a sok beszédben látom a szerencsétlenséget, hanem mindinkább sajnálkozásra bír az Országgyűlésnek azon típusa, hogy az emberek örülnek, ha a másiknak valamit szemére vethetnek. Joggal vagy jogtalanul, alaposan vagy alaptalanul, szükséges vagy nem szük séges a közdolgok viteléhez, nyer vele a haza vagy nem nyer, tisztább lesz általa a tárgy vitatása vagy nem, nekik az mindegy, de örülnek rajta, ha másnak valamit szemére vethetnek" – írta egykor. Az elrettentő stílus A határon túli magyarokat egyáltal án nem hagyja "hidegen" mindaz, ami ma az anyaországban történik. A mi szemszögünkből nézve a "szeptemberi nagy felfordulás" és az azóta bekövetkezett eseménysor leginkább ahhoz hasonlítható, mint amikor a régóta torzsalkodó szülők krónikus viszálykodása e gyszer csak verekedéssé fajul, amikor egymás torkának esik anyuka és apuka. A jelenkori magyar politikusok "hamvas ártatlanságának" a látszata már a mi köreinkben is a múlthoz tartozik, de mégis innen, a "hátországból" mindeddig sokan valamiféle tépázott babérkoszorús kisisteneknek tartottuk a magyar közélet meghatározó személyiségeit (kiki a maga vérmérséklete, meggyőződése szerint választott a palettából). Gyurcsány Ferenc vaskos trágárságoktól hemzsegő őszödi böszmékelése a bizalom azon morzsáit is ki lúgozta lelkivilágunkból, amelyek ama bizonyos decemberi népszavazás után megmaradtak. A puritán erdélyi magyar emberek zöme nem fogja megbocsátani az elhíresült májusi beszéd nyegle közönségességét. Kétségtelen, hogy a "kovácslászlós" semmitmondás helyett fordulatosan, szellemesen fogalmazó, tabukat nem kímélő gyurcsányi diskurzus sokunk szemében itt, a határon innen korábban olyan adu volt, ami miatt feledni próbáltuk a "decemberi gombóc" keserű ízét. Ám aki – magyar miniszterelnökként! – kurva Magyarorsz ágról beszélt, annak most már végképp le kell mondania a határon túli magyarság szimpátiájának az utolsó foszlányairól. Az Erdélyben garantáltan persona non grata! Immár akkor sem jöhet ide sem ő, sem pártjának néhány vezető politikusa, amikor amúgy itt le nne a helye a magyar miniszterelnöknek. Például akkor, amikor Sepsiszentgyörgyön végre megnyílik majd a bukaresti Magyar Kulturális Intézet várva várt kirendeltsége, hogy ott egy kis Magyarországsziget legyen. (Csakhogy melyik Magyarországé? Merthogy most kettő van.) Paradox helyzet: az erdélyi magyarság szempontjából lehet üdvös következménye is annak, hogy az anyaországban az utóbbi időben a politikai torzsalkodás utcai csihipuhiba torkollt. Az esély Megtörténhet, hogy az anyahonban ideiglenesen mu nkát vállaló szakmunkásaink, orvosaink, mérnökeink egyszer csak megelégelik a folytonos "románozással" fűszerezett mindennapjaikat, és hazatérnek. (Vagy nyugatabbra vonulnak?) Itthon tárt karokkal fogadnánk őket. Reméljük, észreveszik, hogy (a következő hi deg zuhanyig) Erdélyben mérséklődött a nacionalista diskurzus, és (reméljük, tartósan) igencsak izmosodik a gazdasági élet, jön a külföldi tőke, munkaerőre lesz szükség. 2007. január elsejétől elméletben senki nem mondhatja már nekünk, hogy erdélyi bozgoro k, azaz hazátlanok vagyunk, hiszen akkor velünk együtt a nagyon sok millió európai is mind bozgor lenne. És ha már közös országunk lesz az unió, akkor mégiscsak jobb a közös otthonban inkább itthon lenni, ahol úgy hozzáedződtünk a korábbi nincstelenséghez, hogy már szinte lubickolunk a viszonylagos jólétben. Néhány évvel ezelőtt még listát készített a rokonság, ha valamely családtag "magyarba" utazott, hogy onnan szállítsa az itt, Erdélyben hiánycikknek számító dolgokat. Ez már a múlt. Hozzánk is befúj immá r az unió szele a maga pozitív és negatív hatásaival egyetemben. Januártól (sőt már most) mi is éljük majd a magunk praktikeres, auchanos, metrós, sparos, elnemzetlenedő életünket. Jó ez nekünk vagy rossz – hosszú távon? Ki tudná most megmondani? Idilli béke Hogy körülöttünk tizenhat év alatt minden gyökeresen megváltozott, hadd illusztráljam egy példával. Az olvasóknak bizonyára nem kell leírnom, mi történt Marosvásárhely központjában 1990 márciusában. Fél tucat halott, több mint hetven súlyos sebesült … Ez volt a mérleg. Nem fogják elhinni: ma a Román Nemzeti Bank marosvásárhelyi, főtéri épületében székel az OTP Bank helyi kirendeltsége. Jól megférnek egymással. Ezzel csak
