Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-20
22 A rendezvényen elhangzott, a Communitas Alapítvány hathatós támogatásával létrejövő intézmény a helyi közösségi, művelődési élet központi helyszíne lesz. Az ünnepséget megelőzően az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnöksége ülést tartott. A tanácskozáson Markó Béla méltatta a helyi szervezet aktív közösségösszetartó szerepét, valamint a megyében élő nemzetiségekkel kialakított szoros együttműködését. Az elnök fontosnak tartja azt a példaértékű együttműködést is, amellyel a Krass óSzörényben élő nemzeti kissebbségek - az országban egyedüliként – egy erős egyeztető fórumot alakítottak, amely jelentősen növeli a helyi érdekérvényesítés lehetőségét. Az avató ünnepséget követő sajtótájékoztatón a szövetségi elnök kifejtette, az RMDS Z kiemelt célkitűzésének tekinti a székelyföldi területi autonómia megteremtését, ennek azonban az ott élő magyarok és románok egyenlőségén, a békés együttélésen kell alapulnia. – Meg kell értetnünk, az ott élő románsággal, hogy a területi autonómia nagy obb önállóságot, és nagyobb költségvetést jelentene a helyi közösségnek, ez minden ott élő ember számára előnyös lenne – mutatott rá Markó Béla. A helyi magyarság vezetőinek kérésére az RMDSZ elnöke ígéretet tett arra, hogy jövő év tavaszán újabb látogatás t tesz Resicabányán. vissza Nagyváradon járt Tăriceanu Erdély.ma [ 20061119 - 08:32:20 ] Forrás: Fried Noémi Lujza, Reggeli Újság A budapesti magyarromán kormányülést követően pénteken egész napos látogatást tett Na gyváradon Călin Popescu Tăriceanu román miniszterelnök. A kormányfő adminisztratív és politikai kérdésekkel is foglalkozott váradi látogatása során. A kormányfő először az európai uniós pénzalapok megszerzésének fontosságáról beszélt. A legtöbb pénzvonzás i lehetősége a helyi önkormányzatoknak van, ezért nagyon fontos, hogy ne csak regionális vagy megyei tervekben, hanem helyi befektetésekben is gondolkodjanak. A kormányfő szerint hiba lenne, ha az önkormányzatok nem használnák fel az Unióból érkező, fejles ztésre fordítható pénzösszegeket. Szükséges, hogy az önkormányzatoknak legyenek olyan részlegeik, amelyek végig tudják követni egy befektetésnek a sorsát a tervektől a nyilvános vitáig. Mivel 2007. január 1től személyi igazolvánnyal léphetik át a román é s magyar állampolgárok az országhatárt, ezért elsőbbséget élvez a közúti és vasúti közlekedés, szállítás fejlesztése, azaz az utak helyreállítása és építése. A tervek szerint Nagybányáról vagy új kétsávos utat építenek Magyarország irányába, vagy a jelen legit újítják fel. Ezt elsősorban áruszállításra használnák. A miniszterelnök azt is elmondta: elégedetlen az északerdélyi autópálya építésének ütemével. Eleinte attól féltek, hogy pénz nem lesz a munkára, ehelyett azonban fordított helyzet állt elő: pé nz van, de kevés a munkaerő. Tăriceanu végül elmondta: az építés során új stratégiát alkalmaznak: az országhatártól Nagyvárad, onnan pedig Kolozsvár irányába haladnak, hogy egyre akadálytalanabbá váljon a közlekedés Magyarország irányába. A szállítási min isztérium két másik fontos utat újít fel: a Nagyváradot Szatmárnémetivel, illetve Dévával összekötő utakat. Újságírói kérdésre válaszolva cáfolta a kormányfő azt a hírt, hogy összefüggés van a földgáz és a kőolaj árának emelkedése és az uniós csatlakozás k özött, mint mondta, a romániai árak a világpiaci árak alakulásától függnek. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap