Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-20
13 Sokszor olvashattunk az elmúlt hónapokban az Euró pai Unió, azon belül is KözépEurópa válságáról. Sőt, még a 2004es amerikai elnökválasztásnál is hallhattuk, mennyire megosztott az amerikai társadalom. Amint a kongresszusi választás mutatta, azóta a politikai légkör jelentős változáson ment át, hiszen a demokraták több mint egy évtizeddel ezelőtt örvendtek ekkora népszerűségnek, de még a legkiélezettebb helyzetben sem fordulhatott volna elő, hogy meginogjon a bizalom a legfőbb intézményekben. A legjobb példa erre a 2004es elnökválasztási kampány, amely nem volt mentes a durvaságoktól. Mihelyst azonban kiderült, hogy George W. Busht újraválasztották, a mocskolódásnak vége szakadt. De említhetnénk egy közelmúltbeli esetet is. Nancy Pelosi, az új képviselőházi elnök, az alsóház első elnök asszonya a kongres szusi választás előtt nem kímélte Busht. Ám amint véget ért a választás, a két politikus számára magától értetődő lett, hogy tárgyalóasztalhoz üljön. S ami legalább ennyire lényeges: emberi hangon voltak képesek eszmét cserélni. Az Egyesült Államokat töb b tekintetben is érheti bírálat, az azonban nem kérdés, hogy az országban a politikai élet vezetői számára, bele- értve természetesen az ellenzéket is, teljesen természetes: az ország legfőbb intézményeit nem kérdőjelezik meg, tiszteletben tartják egymás v éleményét, választóik akaratát. Természetesen túlzás a világ legnagyobb hatalmához hasonlítani Magyarországot. Már csak azért is, mert itthon a nemzet legfőbb értékei nem számítanak szenteknek és sérthetetleneknek. Október 23án Magyarországra figyelt a világ, de sajnos nem azért, amiért kellett volna. A nemzeti ünnepen elvesztettük hitelünket a világ közvéleményének szemében. Ahelyett, hogy azt láthatták volna a hírtelevíziókon keresztül a világ majd minden országában, hogy méltóképpen emlékezünk a magya r történelem egyik legfontosabb eseményére, utcai harcokról szóltak a képsorok. Okkaljoggal kérdezhették egymástól az emberek LatinAmerikától Ázsiáig: Magyarországon így tisztelik a múlt nagy eseményeit? Tényleg ez a kicsinyes gondolkodás lenne a jövő záloga, amikor a pártérdekek az ország érdekei elé kerülnek? Mi arra vagyunk büszkék, hogy számunkra nem létezik olyan nemzeti szimbólum, amely a nemzeti egységet jelképezné? Egyre kevésbé reménykedhetünk en nek az ellenkezőjében. Pedig emlékeztethetjük a megosztó erőket arra: vajon elképzelhetőe Franciaországban, hogy július 14ére, a szentnek tartott nemzeti ünnepre valamely párt tüntetést szervezzen? Szó se róla, sokan elégedetlenek Jacques Chirac politiká jával, régi nimbusza megkopott. A tavalyi francia népszavazás után, amikor az ország polgárai nemet mondtak az unió alkotmányára, egyenesen politikai tetszhalottnak nevezték. De az még a szélsőjobb hírhedt francia vezetőjének, JeanMarie Le Pennek sem jutn a eszébe, hogy éppen e napon lázítson az államfő ellen. Egy másik jelképet, a Kossuth Lajos teret sem kímélték. Heteken keresztül tüntettek az úgynevezett forradalmárok: zsibvásárrá alakították azt a helyet, amelyet talán az összes Magyarországról szóló külföldi útikönyv ábrázol. Tényleg az a demokratikus politikai kultúra alapja, hogy ilyen előfordulhat? Nyilván nem, s az, hogy ilyen megtörténhet, felelőssége mindegyik politikai erőnek. A napokban drámai felmérés látott napvilágot Németországban. Eszeri nt a választók 78 százaléka úgy vélekedik a nagykoalíció megalakulásának első évfordulóján, hogy az Angela Merkel asszony vezetette kormány nem képes megbirkózni a legégetőbb feladatokkal. Elvben mondhatnánk azt, lám, hasonló a helyzet Németországban, mint nálunk, hiszen az egyik legfőbb állami intézmény, a kormány megítélése ott sem éppen a legjobb. Mégis, politikai kultúra tekintetében fényévekre vagyunk Berlintől. Nemcsak azért, mert ott eleve képes együttműködni a két legnagyobb párt. A politikai erők j ózansága az érett választók gondolkodását is áthatja, hiszen 71 százalék rögtön hozzáteszi: nem gondolják azt, hogy bármely más kormány jobban végezné a munkáját. Ez is azt mutatja, egy társadalom politikai ítélőképessége egyenes arányban van a pártjaik ál tal képviselt és sugallt értékrenddel. Jóllehet, KözépEurópában a volt szocialista országok szinte mindegyike válságos napokat él át, a politikai kultúra tekintetében sajnos nálunk a legrosszabb a helyzet. Csehországban – hosszas perpatvar után – mégisc sak tárgyalóasztalhoz ült a két legnagyobb jobb- és baloldali párt. Lengyelországban egyelőre elültek a válság hullámai, a kormányzó pártok ugyanis minden kompromisszumra képesek azért, hogy megőrizzék hatalmukat. Szlovákiában pedig… nos kevés jót mondhatu nk el Robert Fico kormányáról. De a kormánypártoktól a legtöbb megaláztatást elszenvedett Magyar Koalíció Pártjának vezetői sem követelnék Brüsszeltől, hogy ne támogassák a kormányt.
