Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-15
21 Utóbbira reagálva Gémesi Ferenc elmondta: december közepére készül a végleges magyar kormányzati álláspont arról, Magyarország beengedie munkaerőpiacára, és ha igen, milyen feltételekkel a román (és a bolgár) állampolgárokat. Kozma József (MSZP), a külügyi bizottság alelnöke szerint a kormányülés azért is szükséges, mert magyarromán viszonylatban meg kell próbálni bizalmat építeni, és nem állandóan a történelmi sérelmeket felhánytorgatni. A fidesz es Balla Mihály kérdésére válaszolva Gémesi Ferenc kiemelte: a magyar fél már tájékoztatást kért Bukaresttől annak kapcsán, miként gondolják megvalósítani minap közzétett szándékukat, hogy román állampolgárságot adnának a határon túl érő románoknak. vissza Magyar kritika az EP külügyi bizottságában Új Magyar Szó 2006. november 15. Szerző: S. M. L. Dicséreteket kapott Románia Strasbourgban, az ország uniós csatlakozása pedig támogatásra talált az Európai Parlament külügy i bizottságában - állapítja meg a Rompres hírügynökség. Az EPbizottság hétfőn kezdte meg az utolsó Romániajelentés vitáját. A jelentéstervezetet Pierre Moscovici, az EP romániai raportőre készítette el, és a hétfői vitán említésre kerültek azok a terül etek is, amelyekben Romániának "folytatni kell erőfeszítéseit azért, hogy elkerülje a védzáradék életbe léptetését". A Rompres jelentése szerint ezek a területek: az igazságszolgáltatás reformja, a korrupcióellenes harc, a közösségi alapok kezelése és az élelembiztonság. Összesen 36 módosító javaslatot nyújtottak be a jelentéshez, és a november 23i bizottsági szavazás után 29ig - az EP plénumában történő végszavazásig - újabb módosító javaslatokat lehet benyújtani. A mostani módosító indítványok közül a Románia számára legkedvezőbbek a néppárti Francisco Millan Mon jeletéstevő részéről érkeztek, aki figyelmeztetett a munkaerőpiaci korlátozások jelentette veszélyre. Millan Mon szerint ezek a korlátozások határvonalat húznak az európai uniós polgárok köz é. Emma Nicolson bárónő szintén a munkaerőpiac megnyitását kérte a régi uniós tagállamoktól. A legkritikusabbaknak a Rompres szerint Gál Kinga és SzentIványi István magyar EPképviselők mutatkoztak Romániával szemben. A hírügynökség idézi a magyar képvi selőket, akik a kisebbségi törvény elfogadását, a megfelelő szintű magyar nyelvű oktatás állami segítését, a kommunizmus alatt elkobzott javak visszaadását a román hatóságok által meg nem oldott feladatok között említették. Mindketten kitértek a verespatak i bányakitermelési projekt kérdésére is. Mint arról hírt adtunk, a magyar kisebbség problémáinak megoldására sürgette az Európai Parlament külügyi bizottságának tagjait a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) civil szervezet is az EPképviselőkhöz írt leve lében. vissza Költségvetési bújócska határon túli támogatásokkal Új Magyar Szó 2006. november 15. Szerző: Guther M. Ilona, Králik Lóránd A magyar országgyűlésben holnap kezdődik a jövő évi költségvetés általános vitája, a részletes november 24ére, a zárószavazás december 21re várható. A határon túli magyarok vonatkozásában a legnagyobb tétel a Miniszterelnökség fejezetben található, a "Kedvezménytörvény alapján járó oktatásnevelési támogatás és csángó magyarok támogat ása" címszó alatt, összesen 3,475 milliárd forintot téve ki. Ez szinte teljesen azonos az idei költségvetési jogszabályba foglalt tétellel. A Szülőföld Alapon keresztül folyósított támogatások összege sem változik a jogszabálytervezet szerint. Jövőre is 1 milliárd forintot irányoztak elő, bár a közalapítványok megszűnésével ezek feladatainak egy része is a Szülőföld Alapnál fog megjelenni. E t étellel kapcsolatban a MeH nemzetpolitikai szakállamtitkárától, Gémesi Ferenctől az ÚMSZ megtudta, hogy csupán "pénzügytechnikai okok miatt" jelent meg a tervezetben változatlanul az 1 milliárd