Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-14
10 Az államtitkár ennek kapcsán több "zászlóshajóprojektet" is bejelentett; ezek a közúti és vasúti határátkelőhelyek sűrít ését, európai közlekedési folyosók (Szeged, Rijeka, Temesvár. Constanta) revitalizálását és a határokon átívelő felnőttképzésiszolgáltatási hálózat kialakítását szolgálják. Törzsök Erika kormányfőtanácsadó arra hívta fel a figyelmet, hogy az egységesülő Európában már nem a régiók etnicizálása, hanem az etnikumok regionalizálása a feladat. vissza Varsó középre tart Népszabadság • Munkatársunktól • 2006 . november 14. A nagyvárosokat elveszítette a Lengyelországot kormányzó konzervatív jobboldal. Tartja viszont a falvakat és a falusi körzeteket. Győztünk! - jelentette ki a kormányzó konzervatív jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt szóvivője. U gyanezt mondta fő vetélytársa, a jobbközép liberális Polgári Platform (PO) elnöke is. A helyhatósági választások eredményeit elemző szakértők viszont arra következtetnek, hogy nem csökken a városi és falusi Lengyelország, az Európára orientált nagyvárosok és a konzervatív, mélyen katolikus vidéki körzetek távolsága - és politikai választása. A nagyvárosok közül a PO nyerte el a legtöbb mandátumot Poznanban, Lódzban, Bialystokban és Varsóban, a PO és a balközép szövetség többséget szerzett a városi tanácsb an, miközben a főpolgármesteri posztért a verseny még nyitott. A konzervatívok Kazimierz Marcinkiewicz volt kormányfőt jelölték, aki három százalékkal megelőzi a PO jelöltjét, Hanna GronkiewiczWaltz volt jegybankelnököt. A harmadik helyen Marek Borowski, a középbal jelöltje végzett. Ő a liberális jelölt támogatásáért cserébe együttműködést kér a fővárosi tanácsban, valamint egy alpolgármesteri széket. Az eredmények azt jelzik, hogy a korábban tönkrevertnek, a politikából kiírtnak tartott lengyel baloldal lassacskán magához tér, s működik a szociálliberális demokrata párttal kötött választási koalíciójuk is. A PiS szélsőséges koalíciós partnerei szánalmas eredményeket értek csak el. vissza Budapesten a NATO főtitkára − 1,1 százalék 2vel szemben - Magyar partnermustra európai harccsoportokhoz Népszabadság • Szőcs László • 2006. november 14. Januártól "élnek" az EU gyorsan bevethető többnemzetiségű harccsoportjai. A magyarok - együtt az olaszokkal és a szlovénekkel - júli ustól ügyeletesek, de a kormány nélkül az EU nem vezényelheti el őket. Több elképzelést is fontolgat Magyarország arra vonatkozóan, hogy a jövőben mely országokkal alkosson harccsoportot az Európai Unióban - hangzott el hétfőn, a huszonötök védelmi minis ztereinek tanácskozása után. Januártól már "élnek" is ezek a gyorsan bevethető, mintegy 1500 főből álló formációk; a 250 magyar katona az olaszokkal és a szlovénekkel együtt képez csapatot. Júliustól a jövő év december végéig ráadásul annak a két harccsopo rtnak az egyikét alkotják, amely - ügyeleti, rotációs rendszerben - bárhol a világon bevethető lesz, ha erről Brüsszelben döntés születik. De nem a magyarok nélkül. - Az adott tagállam beleegyezését megkerülve nem születhet döntés katonáinak kiküldéséről - mondta kérdésünkre Bali József védelmi szakállamtitkár, cáfolva ezzel a magyar sajtóban felröppent, ezzel ellentétes értelmű híreket. Részben éppen a politikai bizonytalanság esetére áll két harccsoport is készenlétben egyszerre. Magyarország mérlegelni fogja, hogy a jövőben a visegrádi partnerekkel vagy éppen a románokkal alakítson ki harccsoportegyüttműködést. Egy biztos: a szóba jöhető partnereknek rendelkezniük kell szállításilogisztikai képességekkel, hazánk ugyanis ebben többnemzetiségű együttműk ödésre szorul.