Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-12
21 - Tisztában vagyok azzal, hogy a kormány előállhat bármilyen hasznos tervvel, ha az apparátus úgy ítéli m eg, hogy ellenérdekelt, el tudja - sőt, ha nem érzi, nem érti az egész lényegét, el is fogja - szabotálni. Ezért szeretnék mielőbb találkozni minden tárca tisztviselőivel különkülön, hogy megértsék, azokért lesz ez az egész, akik hajlandók "belehúzni". - Nem lesz egyszerű a tisztviselőkre lebontva teljesítményértékelési rendszert kialakítani, ehhez képest ambíciózus a terv, hogy jövő januárjától már indulna az új modell. A rendszert fokozatosan vezetjük be, s mert minden valtoztatást a tetején kell elk ezdeni, a vezetőkkel akarjuk indítani a jövő év elején. Ma is van mindenhol teljesítményértékelés, de minden tárcánál különböző szempontok szerint, ráadásul formális, szubjektív és nincs következménye. - Ha lesznek, akik több pénzt visznek haza, olyanok is lesznek, akik kevesebbet? - Mindenhol, ahol hasonló teljesítményértékelési rendszer működik, egy hármas vagy ötös skálát alkalmaznak. A középső szinten lévők (egy ötös skálán a hármas) nem a "közepesen" teljesítőket jelentik, hanem azokat, akik az elvá rt teljesítményt nyújtják. És mindig többen vannak, akik az elvárt teljesítmény felett nyújtanak, mint ahányan alatta. Ab ovo, a legjobban teljesítő 3035 százalék több pénzt vihet majd haza, épp ezért őket szeretnénk "megszólítani", hogy álljanak a változ ások élére és húzzák maguk után a többieket is. - Az Államreform Bizottságban terítékre került egy olyan elképzelés, amely szerint a 13. havi fizetést vennék el a köztisztviselőktől, ebből teremtenének forrást a jobban teljesítők jutalmazására. Az általá ban Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter - a maga 15 évnyi politikai rutinjával - ezen úgy kiakadt, hogy egy sajtótájékoztatón tőle szokatlan arcjáték kíséretében azt mondta, "az elképzelés nem minden elemével ért egyet". Úgy tudjuk, ön is vitatta a z elgondolást, vagy mégsem? - Szeretek együtt dolgozni Draskovics Tiborral, mivel közös célunk a közigazgatás teljesítőképességének erősítése, ami nélkül az adófizetők nem kaphatnak jó színvonalú szolgáltatást. A jó szakmai viták azért természetesek, mer t azok mindig előre visznek. A bérezés átalakításához idő kell. Tisztában vagyok azzal, hogy a költségvetés jelenlegi helyzetében nem költhetünk többet a közszféra bérezésére, mint eddig. A teljesítmények honorálására forrást kell találnunk, én úgy gondolo m, hogy egyebek mellett a létszámcsökkentéssel megtakarítható bértömeg, illetve a tárcáknál tervezett feladatfelülvizsgálat nyomán jelentkező hatékonyságnövekedés lehet a fedezet. vissza Szili: 1956 kellett ahhoz, hogy a z államszocializmus végleg megroppanjon MNO 2006. október 11. 13:56 Emlékülést tartottak az ’56os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából a magyar menekülteket befogadó államok parlamenti elnökeinek, illetve képviselőinek részvételével sze rdán Budapesten. „A mai nap nem csak az emlékezés, hanem a hála és a köszönet napja is" – mondta ünnepi beszédében Szili Katalin. Az Országgyűlés elnöke köszönetet mondott mindazon országoknak és népüknek, amelyek 1956ban befogadták a Magyarországról men ekülni kényszerülőket, menedéket, otthont biztonságot nyújtottak a forradalmároknak. Az 1956os magyar forradalommal elkezdődött a szovjet világ krízistörténete – mondta, hozzátéve, a forradalom azt üzente a világnak, hogy a kommunizmus megdönthető. 198 9 hozta el ’56 beteljesedését – hangsúlyozta, hozzátéve, „1956 kellett ahhoz, hogy államszocializmus végleg megroppanjon és 1989ben eltűnjön Európából". A rendszerváltás – mutatott rá – nemcsak itt, Magyarországon, hanem nemzetközi méretekben is bekövet kezett, „így elmondhatjuk azt, hogy 1956 vereségből győzelemmé vált". A házelnök beszélt arról is, azok a magyarok, akik akkor elhagyták hazájukat, bebizonyították, hogy méltóak voltak a barátságra, a befogadó szeretetre, hiszen hosszú távon nemcsak új ha zájukat gazdagították a tudományban, a gazdaságban vagy éppen a kultúrában, hanem az egész világot.