Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-26
35 Forrás: Hídlap „Szégyellem azt, ami az '56os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján történt Magyarországon. Azt vártam, hogy az ország méltóságteljesen fogja megünnepelni ezt az évfordulót, ehelyett szörnyű képek járták be az egész világot, az 56os események üzenete helyett a világ a zavargásokkal foglalkozik” – nyilatkozta lapunknak Csáky Pál, az MKP alelnöke. A szlovákiai magyar politikus szerint olyan események játszódtak le Budapesten, amelyek után minden felelős politikusnak el kell gondolkodnia azon, miként történhet meg, hogy a XX. század legfontosabb magyar eseményének ünnepe nem egyesíti a nemzetet. „Magyarországon komoly válsághelyzet van, és nagyon rossz úton halad. Isten ments attól, hogy polgárháború alakuljon ki a feszültségek miatt. Kívülről nem igazán tudja megítélni az ember a dolgokat, de Gyurcsány Ferenc lemondása a megoldás felé vezető út első lépése lehetne. Azonban a Fidesznek is el kellene gondolkodnia, és nem feszít eni tovább a húrt” – mondta Csáky Pál a Hídlapnak. Az MKP alelnökétől megtudtuk, hogy Szlovákia különböző csoportjai különböző módon reagálnak a történtekre. „A nacionalisták eddig is gátlásokkal telve néztek Magyarországra, sokan röhögnek az eseményeken, és viccelődve megemlékeznek Ján Slota szlogenné vált mondatára: „Tankokkal Budapestre!”. A józanabbak meg vannak döbbenve, nem értik, hogy miért így történtek a dolgok. Tüntetni lehet, de ahhoz nem kell szétrombolni Budapestet” – magyarázta a felvidéki pol itikus, aki a Néppárt EPs vizsgálattal kapcsolatos kezdeményezését is elítéli. „Magyarország kiskorú állampolgárokból áll, hogy nemzetközi gyámhatóságra van szüksége? Európa azt szeretné, hogy jöjjön már meg végre Magyarország esze, és ezt a problémát nem Strasbourgban, vagy Brüsszelben kell megoldani!” – fogalmazott a képviselő. Duray Miklós az MKP alelnöke lapunknak elmondta, hogy 23án viszszaköszönt a múlt. „Úgy éreztem magam, mintha 50 évvel korábban lennék! Akkor az ÁVÓsok és a megsértett, becsapo tt emberek csaptak össze, most ezek az érzések, és az erkölcsi megalázottság is ott él az emberekben, ez 1956 és a mostani események közös motívuma” – mondta az ügyvezető alelnök. Duray szerint nemcsak Gyurcsány Ferencnek kellene lemondania, hanem az egész kormánynak, ezt követően pedig új választásokat kellene kiírni. „A tavaszi választások során nem dönthettek objektívan a választópolgárok, hisz fontos, közérdekű adatokat titkoltak el előlük. Az őszödi beszéd felér egy bírósági vallomással, a voksolás ere dménye csaláson alapul, ez pedig már jogilag értelmezhető. Az eszközökkel élni kell, sajnos, ezeket Magyarországon sokszor nem a megfelelő módon használják fel” – fűzte hozzá a felvidéki politikus. Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke az egyik magyaror szági napilapnak bevallotta: „Sírva néztem végig a televíziós közvetítést, úgy sírtam, akárcsak 11 évesen a rádió mellett, ötven évvel ezelőtt”. Duray szerint „fájdalmas tudatosítani, hogy az '56os forradalom évfordulóján azok döntenek az ünneplés módjáró l és lehetőségéről, akik leverték a forradalmat, avagy a forradalom eltipróinak a politikai leszármazottai” vissza A Kárpátmedencei Keresztkötődesek Konferencia eredményei Felvidék.ma 20061025 14:44 Forrás: Kráter K árpátmedencei Keresztkötődések Konferenciánkat nyolcadik alkalommal - mezőségi tereptanulmány keretében - 2006. október 20 – 21 – 22én Marosvásárhelyen, a Bod Péter Diakóniai Központban rendeztük meg. Konferenciánk központi témája: milyen esélyei vannak a Me zőségnek civil összefogással? A Mezőség esélyeit, társadalmi, nemzeti, szórványbeli problémáit, regionális cselekvési tervét vitattuk meg. A háromnapos rendezvényen Hermann Ottó természettudós és Csolnoky Jenő földrajztudós odaadó mezőségszeretetét és k utatómunkáját emelték ki a résztvevők, akik kölcsönös együttműködés kialakítására tettek javaslatot, és kezdeményezték, hogy minden lelkész mellett legyen egyegy tanító, aki az egészségügyi és szociális ügyeket ellátja, valamint minden szórványterületen h elyezzenek üzembe olyan körbuszokat, amelyek a gyerekek iskolába jutását segítik. Zöld György teológus, missziói előadó együttműködést javasolt a helyi román lakossággal, hiszen az ott élők sorstársak, és ez biztató lehet a közös jövőre nézve.