Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-26
20 szabadkai tagozatot. Spontán diáksztrájk volt ez. A hallgatók bementek az egyetemnek nem nevezhető általános iskolába, de nem vettek részt az ór ákon, nem hallgatták meg a tanárok előadásait. Azt követelték, hogy dr. Czékust helyezzék vissza. És ha már egyszer követeltek, akkor azt is hozzáfűzték, hogy a körülmények, amelyekben tanítják őket, inkább hasonlítanak az elmaradottnak sztereotipizált Afg anisztán helyzetére, mintsem a demokratikus szerbiai viszonyokra. A zombori egyetemi vezetés persze hajthatatlan volt. Azt mondták, Szabadkán addig sztrájkolnak majd, amíg bele nem fáradnak. Ha jön a vizsgaidőszak, úgyis megunják. De teltekmúltak a hete k, és ahogy az a mesében lenni szokott, nem csak a helyi reklámújság és a Magyar Szó írta meg a mesét folytatásos regény formájában, hanem a Szabad Európa Rádió, a Kossuth Rádió, a Magyar Televízió és a BBC is. A szerbiai médiában persze korántsem a fent e mlített médiumok objektivitásához hasonlóan csócsálták az eseményeket. Volt, aki a magyar diákok mellé állt, és volt, aki a szerb iskolavezetést támogatta. Volt, aki politikusokat vont felelősségre, és volt, aki az államot. De a tanítóképzősök addig hallat ták hangjukat, amíg mindenki meg nem tudta, hogy azok az állapotok, amik a vajdasági magyarság egyik kulcsintézményében uralkodnak, meséhez sem méltók. A történet akkor és ott rövidre lett zárva, mert Czékus Gézát ugyan nem helyezték vissza, de egyre több magyar oktató váltotta fel a szerbeket, és a kedélyek lecsillapodtak. Most 2006ot írunk, a minap új tanítóképző kar indult, történetesen Szabadkán: a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar egy új épületben, új asztalokkal, új székekkel, tágas helyiségekkel, és Zombortól függetlenül működik. Hiszen a cél mindig is a függőség megsz űntetése volt. A tervek szerint lesznek kreatív póttárgyak, szakosodási lehetőség. De egyelőre már az is eredmény, hogy van kréta és tábla, sőt számítógépek is, és a tanárok magyarok. De mégis, hogyan? A mai szerb kormány oktatási tárcája hogy engedhette m eg, hogy egy külön magyar tanítóképző egyetemi kar alakuljon meg Szabadkán? Miért engedélyezte ezt, amikor 2000 óta folyamatosan azt mondta, hogy nem lehet? Miért engedett az elveiből az a zombori tanítóképző, amely évekig rá se hederített, hogy a szabadka iak mit mondanak? A válasz sokrétű, van benne kisebbségi politikai és nagypolitikai réteg is, hisz mégis csak a „legitim VM képviselők” verték Koštunica és társai asztalát Belgrádban. Igaz, évekig hiába verték, nem történt semmi, most viszont hirtelen gejz írként tört fel az új szabadkai egyetemi kar megalakulása. Az okokat nem tudni, de tény, hogy az újvidéki bölcsészkar magyar tanszékének tanára, dr. Káich Katalin vezetésével beindult a tanítóképző nagyüzem a szabadkai sárga házban. Volt megnyitó is, ünn epélyes fogadással és tiszteletadással. Koszorúzás egyelőre nem volt, de annak is eljön majd az ideje. A politikusok – a nagyok is meg a kicsik is – ott voltak, koccintottak az újdonsült tanárokkal és a régiekkel. Néhányan viszont hiányoztak. Hiányoztak az ok a szószólók, akik 2003ban – ha úgy tetszik, romantikusan, a budapesti október 23hoz, meg a szerbiai október 5höz hasonlóan – kiálltak a politikusok és a nemzetközi közvélemény elé, és azt mondták: ez így tovább nem mehet, új tanítóképző kell, új taná rokkal, új alapokkal. Az új magyar tanítóképzőből most hiányoztak azok, akik saját kis gyerekszékeiket kockáztatták három éve, játszva azzal, hogy kirúgjáke őket az egyetemről vagy sem. De hatásukra ma mégis új tanítóképző létesült Szabadkán. A saját állá sukat féltő tanárok persze 2003ban nem voltak ott a forró pillanatokban. Sokan meghátráltak, azt mondva, nem vesznek részt értelmetlen sztrájkban, mert nekik holnap is kell a munka. Igaz, ma már a lázadó fiataloknak köszönhetik új állásukat egy új intézmé nyben. És hol vannak a fiatalok a katedráról? Vagy Szerbiában csak 50 év felett kezdődik az egyetemi oktatók és tanársegédek pályafutása? Mint a tejszínes csokisüti utolsó falatját a gyerek, úgy vigyázták saját foteljüket az elmúlt évtizedekben az egyete mi oktatók. Ennek hatására oda jutottunk, hogy mára 60 év és a halál között mozog a regnáló tanárok életkora. Elavult oktatási modellek, megújulás nélküli pedagógia – ez volt a mottójuk a kommunizmus utolsó órájáig, de ez ma is. Sajnos a magyar ajkú tanáro k sem voltak kivételek ez alól. Egyikük sem engedte, hogy a legtehetségesebb diákja beálljon mellé tanársegédnek, aztán évtizedek múlva átvegye a professzori mesterséget. Hatalomféltésből? Hát ennyire kényelmes foteleket gyártott az oktatási minisztérium a tanároknak? Ha a változás időben elindult volna, akkor nem kellene éveket várni arra, hogy diplomákat vagy doktori disszertációkat fogadjon el például az egyeduralmú, de mégis elavult „tanszék” Újvidéken, ahogy azon sem kellene gondolkodni, hogy ki legyen a jól megkopott tanszékvezetői fotel új tulajdonosa. Mert lenne kiből választani. De mára már csak a szeniorokból lett vének tanácsa gyufahúzással tudja eldönteni, ki üljön a fotelbe. 2016ra senki sem lesz a Vajdaságban, aki magyarul tanítson, magyarok at. Az a négyöt VM nyelvészprofesszor, aki magyar nyelvészettel foglalkozik, mind túl van az ötvenen, hatvanon. Utánpótlásnak pedig szaga sincs. Aki
