Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-20
17 alapvetően különböznek az egy évvel ezelőttiektől. Úgy is mondhatnám, az a sajtóértekezlet, az akkori szakítás volt az ára annak, hogy megváltozzon a gondolkodás. Ide eljuthattunk volna rövidebb úton is, ehelyett egy elvesze tt évvel fizettünk a tétovázásért. Most a politikai élet minden szárnyán kijózanodást észlelek, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy az elnöki adminisztrációba az elmúlt hetekben látványosan pragmatikusabb emberek érkeztek. A politikai erők közeledése elkerülhetetlen, az élet kényszerítette ki. Figyeljük csak például meg, milyen ellentétek feszültek még négy hónapja a Mi Ukrajnánk, Julija Timosenko Tömbje és a Régiók Pártja között. Azóta azonban kirajzolódtak egyfajta minimális konszenzus kontúrjai, a párbeszéd elkezdődött. Donyeckben és NyugatUkrajnában is sokszínűbb ugyanis a gondolkodás, mondhatnám, a valóság, mint az adott régiót úgymond képviselő pártok retorikája, s a politikai paletta szereplőinek minden érdeket figyelembe kell venni. De még tov ábbmegyek. A pártok is átalakulóban vannak, köreiken belül is egymástól jól elkülönülő vélemények rajzolódnak ki. A legjobb példa erre talán a Mi Ukrajnánk, amely messze nem azonos egyegy vezetőjének nézeteivel. De valahol transzformációjának közepén járn ak a kommunista párttól a centrum felé Moroz szocialistái is, a Régiók Pártja pedig az oligarchikus berendezkedést levetkőzve válik mind európaibbá. Nem utolsósorban a mögötte álló, az európai tőzsdékre igyekvő, mindinkább nyugati menedzserekkel dolgozó cé gek nyomására. – Mostani visszatérése az elnök környezetébe mindenképpen az ön igazát bizonyítja, az a bizonyos sajtóértekezlet végső soron lökést adott a változásoknak, egy évvel ezelőtt azonban egyszer sem éreztette csalódottságát Viktor Juscsenko? – Az elnök természetesen felelősséget visel az országban történtekért, azonban Viktor Juscsenko sem gép, amely monoton egyhangúsággal zakatol. Így a mi beszélgetésünk is másképp nézett volna ki tavasszal, s más most a véleményem. Akkor sokkal többet beszéltem v olna a zsákutcákról, amelyeket világosan láttam, míg ma, véleményem szerint jó irányban haladnak a dolgok. Nem mondom, hogy minden tökéletes, az oligarchák még mindig túl közel vannak a politikához, a bírók még mindig megvehetők, s így felelnek meg az önál ló hatalmi ág kritériumainak, a trendek azonban kimondottan pozitívak. A folyamat visszafordíthatatlan. Mutatja ezt Janukovics kormányzása is, aki éppúgy elment például Brüsszelbe, mint elődje. A „Majdan” célkitűzéseiért persze tovább kell harcolni. Még ak kor is, ha fáj, hiszen – sporthasonlattal – ezek a változás fájdalmai. Ha nem csináltunk volna semmit, most nem lenne izomlázunk! Most kell megszenvednünk azt is, hogy a függetlenségért, hála istennek nem kellett sok vérrel fizetnünk. Nem szabad elfelednün k azt sem, hogy miért is mentek ki két éve az emberek az utcára? Az oligarchikus rendszer miatti elégedetlenség, a szólás szabadságának megvonása, a demokratikus intézmények hiánya, a polgári társadalom gyengesége, s nem a zászlók színe hajtotta ki őket té rre. A Mi Ukrajnánknak jobban meg kellene értenie a donyeckiek, míg a „régiósoknak” a nyugatukrajnaiak érdekeit. Sok tehát a teendő, a cél még messze van, de ebben a munkában kész vagyok segíteni. – Feladat tényleg van elég, s megoldásukhoz jól jönne egy kis politikai stabilitás. A nagykoalíció azonban már aligha jön létre, hiszen a Mi Ukrajnánk hosszú vajúdás után minisztereivel együtt végleg a kilépés mellett döntött. Hogyan lehet így kormányozni? – Reálisan kell értékelni a helyzetet és nem formálisan, hanem a lényegre koncentrálva kell koalíciót építeni. A bel- és külpolitikai célokat világosan megfogalmazta a nemzeti egységről aláírt megállapodás, amely azonban sajnos a gyakorlatban nem működik. Én közelíteném egymáshoz a mind az öt parlamenti pártban meglévő hasznos erőket, az éles szembenállás, a mindenki mindenki ellen politikája ugyanis kimondottan rossz Ukrajna számára. A most hatalmon lévő kormánynak is olyan reális cselekvési tervet kell meghatároznia, amely az össztársadalmi konszenzus keretei k özött marad. Így koncentrálnia kell a gazdasági növekedésre, amely persze csak piaci alapon s nem parancsuralmi módszerekkel érhető el. – Már azt is nehéz volt elképzelni, hogy a két nagy ellenfél összefog, a Mi Ukrajnánk és a kommunisták közös kormányzása pedig még meglepőbb lett volna. No, de az egymást kioltó személyes ambíciók miatt ugyanígy irreális a két, immár ellenzékben lévő „narancsos” erő konstruktív együttműködése… – Nagyon pontosan fogalmazott. Két alapvető ellentétet láthatunk a verhovna rada jelenlegi pártjai között. Az egyik a kommunisták és a Mi Ukrajnánk között feszülő ideológiai, a másik pedig a „narancsosok” közötti, alapvetően személyi okokkal magyarázható szembenállás, amely olyan erős, hogy mint láttuk, a választások után három hónap a latt szétrobbantotta egy kényelmes és logikus koalíció megteremtésének lehetőségét is. Alapvetően akadályozták bizonyos személyes ambíciók a nagykoalíció megalakítását is. A NATO, a föderalizáció vagy az orosz nyelv kérdése csak az álca, a felszín, amely l ehetőséget ad a politikai erők számára önmaguk konszolidálására. Az igazi érdekellentétek azonban jóval inkább kirajzolódnak a költségvetés bizonyos pontjainak, így például az áfa visszatérítésének tárgyalásakor. Mindezek csakis úgy hidalhatók át, ha egy m inimális konszenzuson alapuló tervet tűz ki maga elé a politikai elit. Ennek egyik sarokpontjának kell lennie egy reális jövő évi költségvetés kidolgozásának.
