Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-20
14 idején és ma címmel tartott tegnap előadást a Terror Háza szervezésében rendezett 1956 – Európa ébredése című nemzetközi konferencián. Az amerikai újságírónővel többek között a Magyarország és Irak közötti párhuzamokról, George W. Bush őszinteségéről és Gyurcsány Ferenc ominózus hangfelvételéről beszélgettünk. Anne Applebaum. Történész, újságíró, a The Washington Post publicistája és szerkesztőbizottságának tagja. A Yale Egyetemen, a London School of Economicsban és Oxfordban végezte tanulmányait, legfőbb kutatási témája a keleteurópai politikai rendszerek voltak. 1988ban kezdte újságírói pályafutását, amikor az Economist politikai hetilap varsói tudósítója lett. 1992ben visszatért Londonba, ahol a Spectator magazin külpolitikai szerkesztője, majd főszerkesztőhelyettese lett. Újságírói pályáján több újságban és magazinban jelentek meg írásai, így a The Wall Str eet Journal, a The Financial Times, a The International Herald Tribune, az Independent, a Guardian, a Süddeutsche Zeitung hasábjain. Több könyv szerzője, legutóbbi műve, a 2003ban megjelent A Gulag története 2004ben Pulitzerdíjat kapott. Beszédében arr a hívta fel hallgatósága figyelmét, hogy az Egyesült Államok 1956ban a magyar forradalom idején több hibát is elkövetett, például azt, hogy a CIAnak – az amerikai központi hírszerző hivatalnak – semmilyen információi nem voltak Magyarországról. Ön szerin t elsősorban emiatt vonakodott Washington segítséget nyújtani a forradalmároknak, vagy egyáltalán nem akartak beavatkozni? John Foster Dulles akkori külügyminiszter, az elnyomott országok felszabadításának feltétlen híve ugyanis akkor október 27én azt nyi latkozta, hogy az amerikai kormányzat nem tekint potenciális szövetségesekként a keleteurópai államokra. – Úgy vélem, az amerikai kormányzat őszintén támogatta a magyarok demokráciáért vívott harcát, de a beavatkozás következményeire nem gondoltak, s nem voltak felkészülve egy, a Szovjetunióval vívott háborúra. Attól tartottak, ha bármilyen katonai segítséget nyújtanak Magyarországnak, a háború nagyobb területre is kiterjed. Ezt nem akarták kiprovokálni, ugyanakkor alternatív tervvel sem rendelkeztek. A ha rci fellépés egyszerűen azért nem valósulhatott meg, mert a forradalom teljesen váratlanul érte Washingtont. Visszatekintve az akkori eseményekre, úgy hiszem, ettől függetlenül más módon is segíthették volna a magyar forradalmárok harcát. Világosabban kife jezhették volna szolidaritásukat és azt, hogy a szovjet elnyomás nem elfogadható. Ugyanakkor megjegyezném, hogy az Egyesült Államok Kuvait segítségére sietett, amikor Irak megszállta az országot 1990ben. – Hogyan fogadták az Ön hazájában a forradalomról s zóló híreket? Hogyan vélekednek ma az amerikaiak az 1956os eseményekről? – Az amerikai kormányzat reakcióját jól ismerjük: a megdöbbenés jellemezte, és eluralkodott a káosz. Arra biztatták az elnyomott népeket, kezdjenek forradalmat, de amint azt megtetté k, a Fehér Ház nem tudta, mitévő legyen. A közvélemény ennek ellenére úgy vélte, a hősies magyarok a kommunizmus ellen harcoltak. A forradalom minden bizonnyal javított a magyarok külföldön alkotott képén, hiszen ez volt az első olyan eset, hogy egy nemzet fegyverekkel felkelt a szovjet csapatok ellen. Nem véletlenül szimpatizáltak oly sokan az emigrációba vonult magyarokkal. Úgy hiszem, ötven év távlatából sem változott sokat ez az elképzelés. – George W. Bush budapesti látogatásán sokan felvetették, hogy az amerikai elnök nem beszélt az amerikaiak felelősségéről. Ön szerint az Egyesült Államokat terheli erkölcsi felelősség amiatt, hogy meghiúsult a forradalom? – Természetesen nem. A felelősség egyedül a Szovjetuniót és a magyar kommunistákat terheli. Az am erikaiak természetesen sokat ügyetlenkedtek, de az amerikai elnöknek nem lett volna értelme bocsánatot kérnie vagy felelősséget vállalnia a levert szabadságharc miatt. Ezt hadd tegye meg Vlagyimir Putyin. – Az amerikai elnök továbbá párhuzamot vont az 1956os Magyarország és a Szaddám Huszein rezsimje alatt élő Irak között: szerinte mindkét ország népét a szabadság vágya hajtotta. Megállja a helyét ez a párhuzam? – Két különböző szituációról van szó, de véleményem szerint lehet párhuzamot vonni a kettő közö tt. Úgy vélem, az irakiak többsége stabil demokráciában szeretne élni. Ugyanakkor Irakban létezik egy nagy csoport, amely nem híve ennek az elképzelésnek. Elkötelezettek az iránt, hogy Irak ne váljon nyugati típusú demokratikus kapitalista társadalommá. Ez az, ami Irakot gátolja az előrehaladásban. Az elnök tehát helyesen mondta, hogy az Irakban élők többsége szívesen élne egy olyan független országban, mint Magyarország. – Korábbi írásaiban arról a meggyőződéséről adott hangot, hogy George W. Bush őszintén beszél, amikor azt hangoztatja, hogy a világ minden elnyomott országában demokratikus változásokat kell végrehajtani. Az iraki háborút is csupán emiatt indították? – Természetesen más okai is voltak a háborúnak. Higgye el nekem, ők őszintén hitték, hogy I rakban tömegpusztító fegyverek vannak. Másodszorra az is fontos volt számukra, hogy legyen a KözelKeleten egy olyan nyugati demokrácia, ahol nyugodtan állomásozhatnak az amerikai csapatok. Az olaj nem játszott olyan nagy szerepet, bár tudom, hogy Európába n sokan ezt hiszik. A Bushkormányzat abban hitt, hogy Irakot egy sztálinista vezető irányítja, és helytelenül úgy látták, Irakban senki sem szerette őt. Úgy gondolták, a Szaddámrezsim megdöntése
