Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-19
4 Forrás: Ágoston Balázs; 1956, a Magyar Demokrata különszáma, 2006. október Az ezerkilencszázötvenha tos magyar felkelés és szabadságharc a Kárpátmedence egész magyarságát reménységgel töltötte el. Erdélyben is megmozdultak az emberek, különösen a fiatalok. Így jött létre az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége, a Székely Ifjak Szövetsége, a regényes elnevezé sű szászrégeni Fekete Kéz, amelyek mögött főleg középiskolások és egyetemisták álltak. A mámor napjai, majd a leveretés után Erdélyben is beindult a megtorló gépezet, amelyet az ideológiai muníción túl a magyargyűlölet is táplált. Igaz, antikommunista ro mánokat is ezrével vetettek börtönbe vagy gyilkoltak meg. A bosszúhadjáratnak több ezer magyar áldozata is volt, közülük sokat kivégeztek. Az ötvenedik évfordulón rájuk is emlékeznünk kell. Az 1945ös fordulatot követően Romániára és a Magyarországtól újb ól elszakított Erdélyre is rátelepedett a kommunista diktatúra. A Gheorghe GheorghiuDej által vezetett Román Kommunista Párt terrorját leginkább a nemzetiségi okokból is űzött magyarság szenvedte meg, de bosszú és deportálás lett a sorsa tízezer bánsági n émetnek is. Ezzel párhuzamosan a királyi Románia arisztokrata és nemesi rétegének, valamint a jobboldali érzelmű és a görög katolikus románoknak is üldöztetés és elnyomás lett osztályrésze. Hazánkban kevéssé ismert tény, hogy a korábbi román politikai oszt ályt a magyarországinál nagyobb arányban tizedelték meg a kommunisták. A szovjetkultusz a bukaresti pártvezetésben is tombolt, s ahogy nálunk tilos volt Trianonról beszélni, úgy Romániában is tabutéma volt a Szovjetunió által tőlük elvett területekért szó t emelni. A Sztálin halálát követő néhány évben – Lengyelországhoz, Magyarországhoz, KeletNémetországhoz hasonlóan – Romániában is megélénkült a szellemi élet, s bár csöndesen, de erjedési folyamatok indultak be. Ugyanakkor a Román Kommunista Pártban ne m volt olyan vezéralak, aki Nagy Imréhez hasonlóan reformokat szorgalmazott volna. A Rákosi Mátyás nagy ellenlábasával árhuzamba állítható egyetlen személyt, Lucretiu Patrascanut 1948ban letartóztatták, 1954ben pedig kivégezték. A szovjet diktátor halála után rendületlenül folytak a letartóztatások, a „kulákok” elleni koncepciós eljárások, és úgynevezett cionista perek is lezajlottak. Ezzel párhuzamosan GheorghiuDej óvatos távolodási kísérletbe kezdett a Szovjetuniótól, mert attól tartott, hogy a hruscso vi reformok Bukarestig is elérnek. Ekkoriban kezdődött a MarosMagyar Autonóm Tartomány amúgyis szűkre szabott jogainak csorbítása, s a román kommunizmus nacionalizálása. Ennek jegyében a román Akadémia visszavette tagjai sorába a közismerten baloldalelle nes Constantin Daicoviciut, a dákrómai eredetmítosz egyik szülőatyját. Az 1956os magyarországi fölkelés és szabadságharc különös aggodalommal töltötte el a román kommunista pártvezetést. A „revizionizmus veszélyétől” tartottak, pedig az erdélyi és román iai mozgolódásokban, szervezkedésekben románok is részt vettek, főleg a diákság köréből kerültek ki „összeesküvők”, de a betiltott görögkatolikus egyház hívei is életjelt adtak magukról, amikor petíciót kezdeményeztek felekezetük újbóli törvényesítése érd ekében. 1956. augusztus 12én Kolozsváron sok ezer görög katolikus román tartott vallási szertartást a szabad ég alatt. A megtorlás nem maradt el, számos letartóztatás és börtönbüntetés lett a merész kezdeményezés következménye, de a szellem már kiszabadul t a palackból. Ezzel párhuzamosan fogott romantikus szervezkedésbe Szoboszlay Aladár, az Aradhoz közeli Magyarpécska római katolikus plébánosa. Célja társaival együtt az volt, hogy forradalmat robbantson ki Budapesten és Bukarestben, majd létrejöjjön egy osztrákmagyarromán konföderáció. Figyelemre méltó, hogy a titkos szervezkedés vezéralakjai között románok is voltak. A Magyarországról érkező biztató hírek hatására megalakult az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége, a Székely Ifjak Szövetsége, a Partiumban pedig a Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége kezdett mozgolódni. Az Érmelléken is kialakult egy kis csoport, Szászrégenben is szervezkedtek magyar fiatalok. Ezek természetesen konspiratív formációk voltak, céljaik között szerepelt az erdélyi magyarság autonó miája – ez máig sem valósult meg. Az egymástól különálló szervezkedésekből végül nem lett forradalom, az „összeesküvések” kimerültek közös gondolkodásban, tervezgetésben, hazafias versek szavalásában. Az ekkor már sovinizmustól is tüzelt román kommunista hatalom azonban így is brutális keg yetlenséggel torolta meg a mozgolódásokat. A diktatúra a szélsőjobboldalinak, reakciósnak minősített románok mellett egyre nagyobb arányban csapott le magyarokra. Az erdélyi ötvenhatot és az azt követő megtorlás fáradhatatlan kutatója, Tófalvi Zoltán író, újságíró által dokumentált perek és az ezekben született ítéletek arról tanúskodnak, hogy a román hatalom a jövőre való tekintettel is
