Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-09
13 Új Magyar Szó 2006. október 9. Szerző: Sz. L. Választások készülnek. Január elsejétől Románia harmincöt képvi selőt küldhet az Európai Parlamentbe (EP). Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) elfogadható megoldásnak tartaná, ha a következő belső választásokig meghosszabbodna a jelenlegi megfigyelők mandátuma az EPben. Ez - ideiglenesen legalábbis - meg is tör ténik, hiszen nem valószínű, hogy az EPválasztásokra január elseje előtt sor kerül figyelembe véve, hogy a bukaresti törvényhozás még nem fogadta el a voksolás lebonyolítását szabályzó törvényt. A PSDvel ellentétben a D.A. Szövetség pártjai készülnek a választásokra. Egyelőre nem dőlt el, hogy közös listán vagy különkülön indulnak majd a demokraták és a liberálisok. Gheorghe Flutur, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke szerint a D.A. alapító okiratát ebben az esetben is alkalmazni kell, vagyis a PNL a közös lista mellett foglal állást. "A választók könyörtelenek lesznek a dezertőrökkel és azokkal szemben, akik az együttműködés helyett a veszekedést választják" - mondta Flutur. A liberális alelnök hozzátette: nem zárja ki a közös listát az a tény, hogy a két párt képviselői másmás frakció tagjai lesznek majd az EPben. A Demokrata Párt (PD) még nem döntött a kérdésről, Mircea Toader közigazgatási államtitkár szerint azonban a többség a külön listás szereplés felé hajlik. A Galati megyei szervezet elnö ke ezt szombaton nyilatkozta hozzátéve, az EPválasztásokat valószínűleg májusra írják ki. Tegnap Cezar Preda PDalelnök már radikálisabban fogalmazott. A Demokrata Pártnak külön listán kell indulnia - szögezte le, majd hozzáfűzte: véleményét osztja a párt vezetőinek többsége. Preda szerint a PNL és a PD két külön politikai család tagja és eljött az ideje, hogy mindegyikük lemérje támogatottságát. "A PNLnek nyíltan vállalnia kell a közvéleménykutatások eredményét" - mondta Cezar Preda. A demokrata aleln ök kijelentette: csak azért, hogy a D.A. Szövetséget mesterségesen életben tartsák, a PD nem fogadhatja el "a választói akarat meghamisítását". Szerinte ezzel egyenértékű lenne, ha a liberálisok több tisztséget - például EPképviselői helyeket - kapnának a nnál, amennyit külön listán indulva szerezhetnének. "A politikában nincs helye az ajándékoknak" - hangsúlyozta Preda. Elemzők szerint a PD azért is ragaszkodik a saját listához, mert le akarja mérni, milyen esélyekkel indulna az utóbbi időszakban sokat em legetett előrehozott választáson. Traian Basescu államfő egy múlt heti nyilatkozatában felvetette annak lehetőségét is, hogy az EPválasztásokkal egy időben meg lehetne tartani a belső törvényhozási választást is. vissza Belső népszavazást hirdetett az SZNT Új Magyar Szó 2006. október 9. Szerző: Domokos Péter Egyhónapos haladékot kapnak a Kovászna, Hargita és Maros megyei tanácsok, valamint a régió helyi önkormányzatai a Székelyföld autonóm közigazgatási régió újralétes ítéséről szóló népszavazás megszervezésére - döntött a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Állandó Bizottsága szombaton Sepsiszentgyörgyön. Ha a három megye és a települések választott tisztségviselői nem határoznak a népszavazásról, vagy az igazságszolgáltatá s érvényteleníti az önkormányzati határozatokat, az SZNT november 4re Sepsiszentgyörgyre hív össze nemzetgyűlést. A gyergyóditróihoz hasonló rendezvény célja lenne a civil szervezetek és a magyar történelmi egyházak közreműködésével történő, Székelyföld a utonóm közigazgatási régió újralétesítésére vonatkozó belső népszavazás megszervezése. Ennek érdekében az SZNT egyeztetni szándékszik az EMNT, az RMDSZ az MPSZ vezetésével. Csapó József, az SZNT elnöke azzal indokolta az akaratnyilvánítás szükségességét, hogy ellenkező esetben a nemzetközi közvélemény nem fordul határozottsággal Székelyföld felé. Tudja, hogy így nem jogerős és hivatalos a referendum, de olyan jelzésértékkel bír, amelyet nemzetközi szinten figyelembe vesznek. vissza A Megbékélés Parkja a románmagyar megbékélésért