Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-07
22 Emellett nem mehetünk el többet szó nélkül! Ezért most arra biztatjuk Önöket, hogy álljanak ki! De nemcsak biztatjuk Önöket, hanem mi is kiállunk minden nap. Minden nap délután 5 és 6 óra között itt leszünk, itt lesznek az ellenzék parlamenti képviselői minden nap, itt lesznek, és Önökkel együtt teszünk hitet a hazugság ellen, és Magyarország mellett! Holnap 5 órakor Áder János áll majd itt és szól majd Önökhöz. Kérem, álljunk ki! Ezt kell tennünk minden nap, akkor is, ha tudjuk, hogy ez nehéz és hosszú is lehet. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az azonban már nem elég, hogy mi újra és újra csak kérünk Önöktől. Most már nekünk, polit ikusoknak is cselekednünk kell valamit. Valamit, ami világos és egyértelmű beszéd. Kedves Barátaim! A bűnben nem az a legrosszabb, hogy elkövetjük, hanem az, ha elhisszük, hogy nincs kiút belőle. Sokan megtapasztaltuk ezt a saját életünkben. De ez nemcsak a személyes életünkre érvényes, hanem az egész nemzet életére is. Most már a politikusoknak is - megfelelve a választók akaratának - példamutatással kell segíteniük a helyes erkölcsi rend helyreállítását. Ezért itt és most útjára indítjuk az "Igen, Magyaro rszág" Chartát. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mi, a polgári demokratikus ellenzék hívei, akik a rendszerváltoztatás idején közösen küzdöttünk a diktatúra hazugságai ellen, és sokakkal együtt kivívtuk Magyarország függetlenségét és szabadságát, most, amikor morális válság alakult ki, az erkölcsi rend helyreállítása érdekében megfogalmazzuk és útjára bocsátjuk az "Igen, Magyarország" Chartát. Mi, a Charta elindítói úgy látjuk, hogy Magyarország azért került morális és pénzügyi válságba, mert vezető politikusai nemet mondtak a miniszterelnöki és képviselői esküre, nemet mondtak az igazságra, nemet mondtak a köztársasági elnöki tekintélyre, végső soron nemet mondtak a magyar emberekre. A válságból kivezető út ezért csak az igenek mentén haladhat. Meggyőződésünk , hogy Magyarországra kell igent mondani, ezért adtuk a Chartának az "Igen, Magyarország" címet. A kezdeményezéssel az a célunk, hogy az ország mielőbb kiutat találjon a csapdából, és úrrá lehessen az elhatalmasodó erkölcsi válságon. Hiszünk abban, hogy a megoldás az erkölcsi rend helyreállítása, ami a politikusok személyes példamutatása nélkül nem valósulhat meg. Ezért mi, a Charta elindítói és aláírói először is igent mondunk minden magyar emberre, politikai és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül, és ezzel igent mondunk a nemzet egységére. Ez azt jelenti, hogy minden politikusnak kötelessége, hogy hivatalba kerülve mindenkit képviseljen, így azokat is, akik nem rá szavaztak. Ez azt jelenti, hogy sorsfordító intézkedéseket, nagy reformokat csakis ne mzeti egyeztetés mellett valósíthatunk meg. Igent mondunk a megmaradt állami vagyon védelmére is. Másodszor: igent mondunk az igazság védelmére. Ez azt jelenti, hogy minden politikusnak kötelessége mindent megtennie az igazság védelméért, azért, hogy az emberek tisztán lássanak az ország helyzetét illetően, és mindenkor az igazság ismeretében tudjanak dönteni a saját és hazájuk jövőjéről. Harmadszor: igent mondunk a demokráciára, a köztársasági elnöki méltóságra és a betartott esküre. Ez azt jelenti, hog y az olyan politikusokat, akik nem tartják tiszteletben a demokráciát, a köztársasági elnöki méltóságot vagy megszegik hivatali esküjüket, kiközösítjük magunk közül. Igen, mi azt valljuk, a miniszterelnöki eskü kötelez, és megszegése a hivatal elvesztését kell, hogy maga után vonja. Negyedszer: igent mondunk a felelősségre és a számonkérésre. Ez azt jelenti, hogy mi, a Charta elindítói tisztában vagyunk a saját felelősségünkkel, és mindig készek vagyunk arról számot adni. Mindent meg fogunk tenni annak érd ekében, hogy a politikusok felelőssége ugyanúgy számon kérhető legyen, mint minden más foglalkozás esetében. Igen, azokat, akik az országot válságba sodorták, felelősségre fogjuk vonni! Ötödször: igent mondunk a magyar emberek alkotmányos jogaira. Ha úgy érzik, becsapták őket, békésen tüntethessenek és tehessenek meg mindent érdekeik védelmében. Mi, parlamenti képviselők is mindent megteszünk azért, hogy az alkotmányos jogaikat gyakorló embereket ne bélyegezhessék meg, legyenek jobboldaliak, baloldaliak va gy éppen liberálisok. Továbbra is azt valljuk, hogy az erőszak nem megoldás semmire, az erőszak nem jó válasz a hazugságra, a demokráciát csak demokratikus eszközökkel lehet megvédeni és talpra állítani. És hatodszor egy aktuális záradék: igent mondunk a választók akaratára. Tudjuk, hogy tavasszal megtévesztették őket. Mégis tekintettel a vészhelyzetet előidéző közvetlen pénzügyi válságra, az ország stabilitása érdekében nem