Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-05
7 Szlovákia: alkotmánysértéssel és hűtlenséggel vádolják Bugárékat − „A Magyar Koalíció Pártja (MKP) tagjai nem hűségesek Szlovákiához” - jelentette ki a pozsonyi kormánykoalíció vezető pártja, a Smer alelnöke, Boris Zala a TA3 szlovák hírtelevízióban (MTI) Duray: nehéz magyarnak lenni − Békülési szándék van, felelős azonban továbbra sincs − Duray Miklós szerint az atrocitások politikai bűnösét már ismerjük, a bűnös cse lekedetek végrehajtóit azonban nem (Felvidék.ma) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Képviselői felszólalásözön a szlovákiai helyzet miatt az EPplenárison − Hat napirend előtti képviselői felszólalás foglalkozott a szlovákiai helyze ttel az Európai Parlament hétfőn kezdődött strasbourgi ülésén, elítélve a magyar- és romaellenes támadásokat (Vajdaságma.info) Hogyan mondhatott véleményt Juncker a magyar szövegről? - Sem a konvergenciaprogram vitaanyagáról, sem pedig végleges változatáról nem készült még angol fordítás, azaz JeanClaude Juncker luxemburgi miniszterelnökpénzügyminiszter Gyurcsány Ferenc múlt héten tett látogatásakor nem is olvashatta azt, és nem is fogalmazhatott meg kritikát a programmal ka pcsolatban. (MN 3.o.) Washington elmarasztalhatja Pozsonyt - Dusan Caplovic: A két szomszéd nemzetnek közös jövőt kell építenie – „Minden kormányt alakító pártnak szíve joga kiválasztani partnerét vagy partnereit, de a döntésért vállalni kell a felelősséget” – hangoztatta tegnap Tom Lantos azon a sajtóértekezleten, amelyet Ján Kubi s külügyminiszterrel folytatott tárgyalásai után tartott Pozsonyban. (MN 9.o.) EPképviselőink a magyarellenességről - Pozsonyban az új kormánnyal „megjelent a fizikai erőszak, a nyíltan nemzetgyalázó feliratok csupán azért, mert valaki magyarul beszél” , mondta DukaZólyomi Árpád felvidéki magyar európai parlamenti képviselő napirend előtti felszólalásában. (MN 9.o.) Cikkek: Pozsonyi lap elégedett Kubis és Göncz vitájával Pozsony, 2006. szept ember 4., hétfő (MTI/TASR) - Semmitmondó diplomáciai jegyzékekre adott válaszok után végre párbeszédet folytattak szlovák és magyar politikusok - vélekedett kommentárjában a két ország külügyminiszterének a szlovák tvben közvetített vasárnapi vitájáról a pozsonyi Novy Cas. A legnagyobb példányszámban megjelenő szlovák bulvárlap hétfői kommentárja kiemelte: Göncz Kinga és Jan Kubis egyetértett abban, hogy el kell felejteni a múltat, és minden nemzeti szenvedély nélkül előre kell tekinteni. Egyetértés vo lt köztük abban is, hogy keményen meg kell büntetni a szlovákiai Nyitrán történt durva támadás elkövetőit, amelynek során két bőrfejű súlyosan bántalmazott egy magyar nemzetiségű diákot, akárcsak a nemzeti zászlók és arcképek nyilvános elégetőit. Ha a törvények ehhez nem elegendőek, akkor legalább el kell ítélni az ilyen eseteket, hogy megmutassuk Európának: nincs gyűlölet szlovákok és magyarok között - írta a Novy Cas. vissza Tom Lantos Pozsonyban a szlovák kormány kise bbségpolitikájáról és a szlovákmagyar viszonyról tájékozódik Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: