Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-27
20 Az Európai Parlamentben az Unió soros elnöksége nevében felszólaló Paula Lehtomäki finn európai ügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy a júniusi európai tanácsi ülés üdvözölte a két ország haladását, egyben jelezte: megsokszorozott erőfeszítésekre van szükség a továbbiakban is. Lehtomäki ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a ratifikációs folyamat a továbbiakban is zökkenőmentes lesz és határidőre le is zárul. Mindössze négy tagország nem ültette még törvénybe a román és a bolgár csatlakozásról szóló, t avaly április 25én aláírt szerződést. Kemény feltételek Az Európai Unió minden korábbi belépésnél keményebb feltételekkel veszi tagjai közé Romániát és Bulgáriát, védzáradékokat azonban csak akkor léptet életbe, ha a két ország nem teljesíti vállalt kö telezettségeit. Brüsszel már korábban jelezte: el akarja kerülni a két ország "megszégyenítését", miközben biztosítja, hogy a reformok folytatódjanak. A jelentés értelmében a két ország három területen marad szigorú ellenőrzés alatt a belépés után: az ig azságügyi rendszer átalakításában, az európai támogatások kezelésében, kifizetésében és az élelmiszerbiztonság terén. Romániának négy feltételt kell teljesítenie az igazságszolgáltatás terén: növelnie kell a rendszer hatékonyságát a Legfelsőbb Bírói Taná cs (CSM) megerősítése és elszámoltathatóságának javításával; létre kell hozni a feddhetetlenségi ügynökséget a vagyon, érdek- és öszszeférhetetlenség ellenőrzésére; folytatni kell a nagykorrupció elleni harcot, illetve ki kell terjeszteni azt a helyi korm ányzatok szintjére. Ha a Bizottság nem megfelelőnek ítéli az előrelépést, lehetségessé válhat, hogy a jelenlegi tagállamok számára ne legyen kötelező a román, bolgár bírósági ítéletek, illetve a két ország által kibocsátott európai letartóztatási parancs ok elismerése. Ennél súlyosabb következményekkel járhatnak a mezőgazdasággal és az adórendszerrel kapcsolatos fenntartások. Ha e téren a lemaradást nem hozza be Románia, az EU visszatarthatja a támogatások egy részét. Végül a dokumentum külön alfejezetben foglalkozik az élelmiszerbiztonság kérdésével. Rámutat, hogy jelenleg mind Romániából, mind Bulgáriából tilos élő sertés, valamint a sertéshús bevitele az EU területére a két országban kimutatott sertéspestis miatt. Ezt a tilalmat a belépés után is fennta rtják, s az ehhez szükséges intézkedések a csatlakozással egyidejűleg életbe lépnek majd. "Előretolt" kisebbség A mostani jelentésben előkelőbb helyet kapott a kisebbségi törvény, pontosabban a jogszabály tervezetének stagnálása. A Bizottság ezzel a hiá nyossággal indítja a kisebbségek védelméről szóló fejezetet, és megállapítja: "A kisebbségek védelmét illetően csak mérsékelt előrelépésről lehet beszámolni. A parlament még mindig vitatja a kisebbségek jogállásáról szóló törvény tervezetét, és késik a mul tikulturalitást, az egyenlőséget és a hátrányos megkülönböztetés kiküszöbölését célzó irányelvek elfogadása." A jelentés kéri a bukaresti illetékeseket, hogy "kövessék szorosan figyelemmel a kisebbségi törvény megalkotásának folyamatát". A májusi monitor ing jelentés mindössze egyetlen mondatban tett említést a kérdésről a kisebbségek védelméről szóló fejezet végén. Történelmi pillanat Románia számára új lehetőségeket teremt az európai uniós csatlakozás, de a teljes integrációig még hosszú út vezet - ha ngsúlyozta tegnap Calin PopescuTariceanu miniszterelnök és Traian Basescu államfő közös sajtótájékoztatóán. Tariceanu az EB jelentésében annak megerősítését látta, hogy Románia teljesítette ígéreteit. Az államfő további erőfeszítéseket szorgalmazott, hisz en - mint mondta - Romániának hozzá kell szoknia ahhoz, hogy olyan közegben éljen, amely folytonos teljesítményt vár el tőle.