Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-27
9 Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az előadást követően a tudomány és művészeti akadémiai éremmel tüntette ki Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnököt. vissza Magyarország is Románia és Bulgária 2007. január 1jei csatlakozását akarta - Gémesi Ferenc Budapest, 2006. szeptember 26., kedd (MTI) - Magyarország folyamatosan kiállt Románia és Bulgária 2007. január 1jei EUcsatlakozása mellett. Ezt a M iniszterelnöki Hivatal kül- és biztonságpolitikával foglalkozó szakállamtitkára nyilatkozta kedden az MTInek. Románia esetében a szomszédság, az ott élő magyar közösség, mindkét ország tekintetében az unió bővítése volt az a fő szempont, ami miatt ragaszkodtunk a 2007. január 1jei dátumhoz - mondta Gémesi Ferenc azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság k edden döntött arról: Románia és Bulgária január 1től megkaphatja az EUtagsággal járó jogokat és kötelezettségeket. Gémesi Ferenc kiemelte: a korábban hallott hírek ellenére az Európai Bizottság nem fogadott el halasztó hatályú védzáradékot egyik orsz ág esetében sem. Kifejtette: vannak olyan témák, amelyekben ha nincs megfelelő haladás, intézkedések hozhatók, de a csatlakozást elodázó, halasztó hatályú védzáradék nem került be a brüsszeli bizottság országjelentésébe. A szakállamtitkár kitért arra, hogy a jelentésben megjelölt témák, a korrupció elleni harc, az igazságügy, a mezőgazdasági alapok, az állategészségügy eddig is napirenden voltak az EU részéről a két országgal kapcsolatban, és ezeket a kérdéseket továbbra is figyelemmel kísérik. A ta valy októberi bukaresti románmagyar kormányülésen is téma volt a bel- és igazságügyi együttműködés, a román mezőgazdaság átalakítása, a pénzalapok felhasználása, az állategészségügy tekintetében szintén folyamatos volt a kapcsolat a magyar és a román ille tékes tárcák között - emlékeztetett Gémesi Ferenc. Szólt arról, hogy a jelentésben szerepel: még várat magára a román kisebbségi törvény elfogadása, és az EU szorosan figyelemmel követi a vonatkozó bukaresti törvényhozási folyamatot. Megjegyezte: ezzel összefüggésben a romániai magyar közösség is kifejtette, hogy a kisebbségek jövője szempontjából milyen fontos lenne a jogszabály megszületése. "Nem önmagában egy jogi aktusra van szükség, hanem arra, hogy a decentralizáció, a szubszidiaritás, az önko rmányzatiság európai elvei a kisebbségi területen is megjelenjenek Romániában" - tette hozzá. A munkaerő áramlásával kapcsolatban a szakállamtitkár az MTI kérdésére közölte: nem szeretné megelőlegezni a magyar kormány decemberre várható döntését a témá ban. Hozzátette: Kiss Péter szakminiszter már nyilatkozott arról, milyen szempontokat vesz figyelembe a kormány a döntés meghozatalához. (A szociális és munkaügyi miniszter szeptember elején egy budapesti sajtóbeszélgetésen arról beszélt, hogy Magyarország fokozatosan, a valós munkaerőigényhez igazodva nyitja meg munkaerőpiacát a román és a bolgár munkavállalók előtt.) Gémesi Ferenc a környezetvédelmet is kiemelten fontosnak nevezte a román EUcsatlakozásról szólva, nemcsak Verespatak, hanem a környezet védelmi adminisztratív kapacitások kiépítése miatt is, amelyben ugyancsak együttműködik Budapest és Bukarest . vissza Brüsszel elfogadta a programot − A konvergenciaterv végrehajtását várja az EU a magyar kormánytól Népszabad ság • Szőcs László • 2006. szeptember 27. Az átdolgozott magyar terv megfelelő pályát jelöl ki a deficit kiigazítására, de a siker kulcsa a végrehajtásban rejlik - állapította meg az Európai Bizottság. Almunia EUbiztos reméli: egy év múlva jobban bízhat már államháztartási helyzetünkben. Az Európai Bizottság (EB) keddi, strasbourgi ülése lényegében elfogadta az átdolgozott, s szeptember elsején Brüsszelben beadott magyar konvergenciaprogramot, s ezt javasolja a pénzügyminiszteri tanács október 10i ülé sének is. Ugyanakkor Brüsszel a lefekt etett célkitűzéseket alátámasztó intézkedéseket vár: strukturális reformokat és a kiadáscsökkentés menetrendjének végrehajtását. - A bizottság tudomásul veszi a magyar kormány kötelezettségvállalását, hogy szilárd alapokra helyezze viszsza az államháztartá st. Ugyanakkor továbbra is jelentős kockázatokkal és kihívásokkal kell számolni, a helyzetet gondosan figyelemmel kísérjük - jelentette ki Joaquín Almunia pénzügyi EUbiztos. Sajtóértekezletén hozzátette: "a helyzet nagyon komoly, s erre már korábban is fi gyelmeztettünk."