Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-22
12 felelős szerkesztője, Salamon Márton László az utóbbi napok eseményei kapcsán azt boncolgatja, mi is Magyarország, a magyarság legnagyobb probl émája jelen pillanatban. Nem a munkanélküliség, nem az infláció, nem az életszínvonalromlás, és nem a növekvő államháztartáshiány, nem a népességfogyás, nem a kiszakított nemzetrészek sanyarú sorsa, és nem a kettős állampolgárságról szóló referendum buká sa. És még csak nem is Trianon. "Hanem olyan létkérdések, mint a demokratikus rend védelme, az anarchia eluralkodásának megakadályozása, a társadalmi béke megőrzése. Az, hogy az ország ne váljon az Egyesült Európa páriájává, fasisztoid erők felvonulási ter epévé, a környező országokból kirekesztett szélsőséges eszmék melegágyává. Az, hogy az egymás iránti gyűlöletbe átcsapó, hagyományos magyarországi megosztottság ellenére a szemben álló felek a demokrácia játékszabályai szerint vívják meg politikai csatáika t" - írja a szerző. Az erdélyi Krónika beszámol arról, hogy több erdélyi településen tartottak, illetve tartanak magyarországi tüntetőkkel szimpatizáló megmozdulásokat a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), illetve az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezésében. "MSZP+RMDSZ egyenlő SZDSZ – vesszenek az árulók! Világ kommunistái, egyre süljetek!" - ilyen és hasonló feliratokkal tüntettek szerdán Nagyváradon az EMI tagjai. "Elég volt a hazugságáradatból, a félrevezetésből és a nemzetnek Medgyessy Péter szellemi szi ntjére történő lesüllyesztéséből! Eleget mertünk kicsik lenni, legyünk újra magyarok!" – írja a magyarországi tüntetőket támogató levelében az EMI országos elnöksége. A budapesti tüntetőkkel szimpatizáló megmozdulást tervezett az EMI szerdára Marosvásárhel yen is, de nem sikerült a szükséges engedélyt beszerezni. Szász Jenő, az MPSZ elnöke szerint minden településen szervezni kellene ilyen megmozdulásokat. Az MPSZ egyébként már szervezett gyertyás tüntetést Székelyudvarhelyen. A magyar kormány távozását kéri az MPSZ sepsiszentgyörgyi és sepsiszéki elnöksége is, amely csütörtök estére gyertyás tüntetést szervez. A szélsőjobboldali erők húznak hasznot a budapesti zavargásokból, de Gyurcsány Ferenc is ügyesen a maga javára fordíthatja az eseményeket - ezek a g ondolatok láttak napvilágot a csütörtöki román lapokban. A bukaresti újságok továbbra is tudósítanak a magyarországi eseményekről, de már nem olyan nagy terjedelemben, mint az előző napon. Már csak a Romania Libera rövid tudósítása adott olyan címet: "A ha zugságellenes felkelés folytatódik". A többi lap már nem használja a szerdán még szinte egyöntetűen alkalmazott "lázadás", "zendülés" szót, ezúttal inkább "összetűzésekről", "erőszakos cselekményekről" ír, és a szélsőjobboldali erők szerepét hangsúlyozza. Gyurcsány antidemokrata és reformdiktátor címmel közölt interjút csütörtöki számában a Die Presse című osztrák napilap Orbán Viktorral. A konzervatív napilap emlékeztetett arra, hogy a volt miniszterelnök elveszítette az április választásokat, de azt rem éli, hogy ismét hatalomra jut, tekintettel arra a "slamasztikára", amelybe a baloldali kormány és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök került. Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, Gyurcsány Ferenc a nyilvánosságra került hangfelvétel szerint maga ismerte el, hogy ő és kormánya évekig hazudott a közvéleménynek. Mint fogalmazott, a miniszterelnök "antidemokrataként és reformdiktátorként" cselekszik. Úgy magyarázta, hogy a magyar választók nem takarékossági csomagra adtak felhatalmazást a kormánynak. Így az orsz ág ki volt szolgáltatva Gyurcsány és kabinetje "önkényes diktátumának". Orbán Viktor szerint a gazdasági válságból csak adó- és járulékcsökkentésen keresztül lehet kijutni, és a kormány által tervezett adóemelések teljeséggel helytelen irányt jelentenek. A volt miniszterelnök reformdiktatórikusnak nevezte a kormányt, mert a reformokat az érintettekkel - például az orvosokkal - való tárgyalások nélkül akarja véghezvinni. Az utóbbi napok budapesti eseményei azt mutatják, hogy Magyarország rosszabb állapotba n van, mint az eddig tűnt: néhány éves baloldali kormányzás után az ország politikailag meg van osztva és katasztrofálisan el van adósodva - írja csütörtöki kommentárjában a Mladá Fronta Dnes című legolvasottabb cseh napilap. A liberális újság szerint az e gyetlen kiutat ebből a helyzetből az állami kiadások drasztikus csökkentése jelenti, de ezt hosszú ideig senki sem merte megtenni. Magyarországon már Kádár János idejéből is nagy hagyománya van a kellemetlen döntések elhalasztásának és a politikusok félelm ének az "utca" reagálásától. Gyurcsány Ferencnek ezért előbb a pártjában kellett elfogadtatnia az intézkedéscsomagját. Beszéde, amellyel kollégáit akarta felrázni, hogy ez így tovább már nem mehet, csak a pártbeli társainak volt szánva, de nyilvánosságra k erült. "Az ellenzéki jobboldal, amely sokkal nacionalistább mint a cseh jobboldal, kihasználta a helyzetet. Elutasítja az áprilisi választás eredményének elismerését, amelyet szorosan elveszített, és minden hozzáférhető eszközzel megpróbálja megdönteni a k ormányt" - véli az újság. Megjegyzi, hogy a tiltakozók másik csoportjába azok tartoznak, akiknek a Gyurcsány csomag miatt valóban rosszabbul fog menni. A tüntetők harmadik csoportját pedig a magyar "ultranacionalisták" képezik, akiknek száma ugyan csak néh ány száz, de nagyon jól szervezettek. "Jelentős részük a szélsőjobbhoz, sőt a fasizmushoz húz" - mutat rá a lap. vissza