Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-19
21 karhatalmi erőkkel a helyi romák, hogy egyikük rátámadt egy régeni rendőrre; a z összecsapás során 15 roma és a román rendőrség két tagja megsérült. vissza Kárpátaljáról erősít az ukrán államfő Magyar Nemzet 2006. szeptember 19. Szerző: Székely Gergely A Viktor Juscsenko legszűkebb környezetéhez tartozó, Munkácson született, 43 éves Viktor Baloga nevét hat éve ismerte meg az ország, amikor is Kárpátalja állami közigazgatásának élére nevezték ki. Az akkor még az egyesített szociáldemokratákkal barátkozó Baloga azonban hamar szembefordult pártjával , így a hatalom rövid idő alatt megszabadult tőle. Az egész világ által megismert munkácsi polgármesterválasztáson már a Mi Ukrajnánk színeiben szállt ringbe, majd lett parlamenti képviselő, később pedig a katasztrófavédelmi tárca első embere. Első nyilat kozatában az elnöki kancellária vezetője azt hangoztatta, hogy nem tervez komoly személyi változásokat, de a Jehanurovkormány néhány tagjával mindenképpen erősítene szeretne. Korrekt és következetes együttműködést akar kialakítani az elnöki titkárság és a kormány között, s bízik abban, hogy a kabinet nem szándékozik felülvizsgálni a nemzeti egységről szóló megállapodást, és változatlan marad Ukrajna eurointegrációs irányvonala is. Andrij Jermolajev politológus szerint az elnöki titkárság átrendezésével Jus csenko elsősorban meggyengült pozícióit szeretné erősíteni, s a titkárság várhatóan erőteljes bürokratikus szervezetté alakul. Volodimir Feszenko politológus viszont úgy véli, hogy a gyakorlatias Baloga kinevezésével az államfő feltehetően a kormánnyal val ó együttműködés zavartalanná tételét szeretné biztosítani, ami persze még nem azt jelenti, hogy a titkárság politikai súlya, szerepe háttérbe fog szorulni. Feszenko szerint feltehetőleg a jövőben is itt zajlanak majd a különböző politikai egyeztetések és e gyezkedések, hiszen az államfő továbbra is azon lesz, hogy lehetőleg keményen tartsa a kezében a politikai irányítás szálait. vissza Továbbra sincs lezárva a nyitrai magyarverés Felvidék.ma 20060919 08:35 Forrás: • Sz ép Éva (hídlap) További tények kerültek nyilvánosságra, amelyek a szlovák kormány nyitrai incidens kapcsán foglalt álláspontját – tehát hogy a diáklány saját magát verte meg – hivatottak szolgálni. Majd három hét hallgatás után most két nyomozó bukkant fe l, azt vallva, hogy látták az esetet. Mindeközben Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom pozsonyi látogatásának is rossz vége lett: elnöküket öt évre kiutasították Szlovákiából. Ahogy arról a Hídlap is beszámolt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (H VIM) pozsonyi tüntetését a hatóságok betiltották, a szervezet vezetője Toroczkai László mégis úgy döntött, sajtótájékoztatót tart a szlovák belügyminisztérium előtt. Az értekezletet főleg idős emberekből álló csoportok közbeszólásai zavarták meg, többször is elhangzott a „Fasiszta, haza!” felkiáltás. A rendőrök végül közbeléptek, még azt sem engedték meg Toroczkainak, hogy megmutassa, milyen transzparenssel akart eredetileg tüntetni a mozgalom: ehelyett elvezették, ezer koronára megbüntették, és öt évre kit iltották Szlovákiából. „Ezerszáz év béke és együttélés – ki akarja ezt felrúgni?” – hirdette volna a felirat. A nyitrai incidens kapcsán újabb bizonyítékkal állt elő a szlovák rendőrség: két olyan szemtanúra bukkantak (jobban mondva a szemtanúk bukkanta k a rendőrökre), akik állítólag a szemközti nyomozóirodából figyelték Malina Hedviget. Elmondásuk szerint minderről azért hallgattak három héten át, mert arra vártak, hogy kollégáig megkeressék őket. Az egyik szemtanú szerint, aki Hedviget csak oldalról lá tta, a lány „nem szaladt, mint aki menekül, egyszerűen csak sietett, majd megállt, kilépett a cipőjéből, és mezítláb ment tovább. Először azt gondoltam, biztos annyira töri a lábát, de furcsálltam, hogy nem vitte magával a cipőt, otthagyta az út szélén. Ne m tudtam mire vélni a dolgot, de többet nem foglalkoztam vele. A kollégám, aki szintén akkor jött munkába, szemből