Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-19
18 vezető londoni elemzője. Evans szerint ebben az értelemben piaci szempontból semmi új nem hangzott el; ezt jelezte, hogy jóllehet hétfő reggel volt valamelyes forinteladási nyomás, ez azonban később visszafordult. Jeff Gable, a Barclays Capital londoni befektetési csoport feltörekvő piaci stratégája azt mondta: a kiszivárogtatás arra mutat, hogy "nehéz harc dúl a szo cialista pártban ... és vannak befolyásos emberek, akik a miniszterelnök kudarcát szeretnék". Ez feltételezhetően azt is jelenti, hogy vannak emberek a pártban, akik a takarékossági csomag ellen dolgoznak, fogalmazott az elemző. A Barclays Capital térségi szakértője szerint a forintnak az elmúlt időszak árfolyamsávján belüli meglehetősen erős múlt heti jegyzése azt jelezte, hogy a piac "egy csomó jó hírt árazott be"; ahhoz képest lett most nagyobb a politikai bizonytalanság. Gable ugyanakkor csak "távoli le hetőségnek" nevezte azt, hogy a piac hirtelen elkezdené az egyensúlyi csomag visszafordításának beárazását. A Barclays Capital elemzője szerint ugyanilyen távoli az esélye annak, hogy az ügy például előrehozott választásokhoz vezetne. A Barclays Capital ép pen hétfőn Londonban kiadott heti feltörekvő piaci jelentésében az áll, hogy a globális feltörekvő térség a tavaszi megingás után figyelemreméltó erőt és ellenállóképességet mutat, amiből a befektetők zöme és a hitelminősítők arra következtetnek, hogy a fe ltörekvő térségi kockázatok csökkennek. Részletek a miniszterelnök május 26i balatonőszödi beszédéből "Nem merünk hozzányúlni egy sor társadalmi hazugsághoz, mert félünk a politikai következményektől" A miniszterelnök nem nem bánta meg és nem is szégy elli, hogy a hangfelvétel nyilvánosságra került. Gyurcsány Ferenc saját internetes honlapjára - blogjára - is felrakta a májusi beszéd teljes szövegét. Indoklása szerint a beszédre azért volt szükség, mert a frakcióban akkor még voltak kételyek, szükség va ne az alapvető változtatásokra. Úgy vélte, a politika igazi kérdése ma már nem az, ki, mikor nem mondott igazat, hanem az, ki tudja ezt abbahagyni. "Csináljunk egy másik világot" "És akarok most egyetlenegyszer mondani nektek három percet. Ezt legfeljeb b még egyszer fogom elmondani nektek. Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni. Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a balol dalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól, meg a jobboldaltól és tanulja most már meg magát nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz. Ez adta a hitet, ho gy miért érdemes ezt csinálni. Nagy dolog volt. Imádtam. Életem legjobb része volt. Most az adja, hogy történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok. Egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünke, én személy szerint. Egyáltalán nem érdekel. Csinálunke valami nagyot? Azt mondjuke, hogy: a rohadt életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francban lesz majd az útiköltség elszámolásunk, b….a meg. Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkor mányzatban lesze majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország. Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot. Csak azért. Egzisztenciát lehet még találn i sokat." "Hazudtunk reggel, éjjel, meg este" "Tudom, hogy nekem ezt könnyű mondani. Tudom. Ne vágjátok mindig a képembe. De csak azért érdemes. Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtu nk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni. Vagy megcsináljuk, és van hozzá egy emberetek, vagy mással megcsinálni. Soha egy darab interjút nem fogok adni akkor, amikor be fogom fejezni, hogyha vitával fogunk elválni egymástól. Soha. Soha nem f ogom a magyar baloldalt bántani. Soha. De csak azért érdemes csinálni, hogy hozzányúljunk a nagy dolgokhoz. Elmagyarázni és majd hosszú bizottságokban ücsörögni és majd új munkabizottságot tartani, aztán majd kideríteni, hogy soha egyetlenegy törvényben ne m tudunk megállapodni, mert újra csak azok a kompromisszumok születnek meg, ami lényegében a semmittevés kompromisszuma, hogy fönnmaradjon, ami eddig volt. Mert minden más sérti valakinek az érdekét. Ahhoz másik madám kell." "Magyarország, a magyar poli tika az elmúlt több mint fél évtizedben rossz útra tévedt" Nem először mondta ki azokat a gondolatokat Gyurcsány Ferenc, amelyek a vasárnap nyilvánosságra került felvételen hallhatóak. A miniszterelnök tavaly február 14i, úgynevezett évértékelő beszédébő l szinte szó szerint