Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-19
8 terjedtek. Nyugati sajtóvélemények szerint a Dnyeszteren túliak maroknyi hiteltelen "nemzetközi megfigyelőt" gyűjtöttek össze, hogy törvényesítsék a referendumot, amelyet sem az EU, sem egyetlen nyugati állam nem ismer el. A gorbacsovi peresztrojka idején a moldovai nacionalista, függetlenséget akarókkal szemben a szovjetorosz központi hatalom hívei a Dnyeszteren túli területek, Tiraszpol központta l ellenerőt alakítottak ki. Ezeket a konzervatív, a szovjetrendszert megőrizni akarókat a főleg a Dnyeszter keleti, túlsó partján működő Moszkvahű hadiipari nagyvállalatok igazgatói után a "gyárigazgatók" pártjának is nevezték. A két tábor közti ellentéte k olyannyira kiéleződtek, hogy a moldovai nacionalista erők és a szakadárok a Szovjetunió széthullása utáni első évben fegyveres konfliktusba keveredtek. A "gyárigazgatók" híveit a 14. orosz (szovjet) hadsereg, Alekszandr Lebegy tábornok ott maradt egysége i támogatták. A súlyos harcokban 1992ben csaknem másfél ezren haltak meg. Az orosz katonák egy része "békefenntartóként" továbbra is a szakadár államalakulat területén állomásozik, gyakorlatilag határőrséget, belbiztonsági őrséget ad. Moldovára, amely e gy ideje Nyugatbarát külpolitikát folytat, Moszkva részéről gazdaságipolitikai nyomás nehezedik, hogy egyezzen meg a szakadárokkal. Az Ukrajna, illetve Moldova közé ékelődött miniállam nagyrészt Moszkva gazdasági támogatásából, továbbá csempészetből él. A "Dnyeszter Menti Köztársaságot" egyetlen nyugati hatalom sem ismeri el. vissza Ukrajna: csúcsharc a NATO körül Népszabadság • Munkatársunktól • 2006. szeptembe r 19. Tovább tart Ukrajna politikai csúcsain a harc. A tét: Juscsenko elnök vagy Janukovics kormányfő határozza meg az ukrán politkát. Egy hete tart a kötélhúzás Kijevben az ország euroatlanti integrációjának témájában. Legutóbbi brüsszeli látogatásán ugyanis Janukovics miniszterelnök kijelentette, hogy az ország NATOtagsága egyelőre nem aktuális, és Kijev mindenekelőtt az Európai Unió felé törekedne. Az atlanti szövetséghez való csatlakozási folyamat leállítását vagy legalábbis lassítását Janukovics közölte a NATO főtitkárával is. Eközben tudott dolog volt, hogy Kijev már novemberben egy lépéssel beljebb kerülhetett volna az atlanti tagság felé vezető úton. Janukovics ugyan mindehhez hozzátette, hogy az ország folytatja az atlanti szervezet által megkívánt dem okratizálódást, de érzékeltette: szerinte az ukránok nem szeretnék, ha államuk bekerülne a nyugati katonaipolitikai szövetségbe. Eközben ugyanazon a brüsszeli látogatáson közölte vele Benita FerreroWaldner az Európai Bizottság külügyi biztosa, hogy Ukraj nának belátható időn belül nincs esélye a tagságra, legfeljebb egy szabad kereskedelmi egyezményre esélyes. A Janukovicsbejelentés sokkolta az elnököt és környezetét. Sorra adták ki a nyilatkozatokat, amelyekben cáfolták, hogy fordulat állt volna be az ukrán euroatlanti törekvésekben. Hivatkoztak az úgynevezett univerzáléra, nemzeti egységokmányra, amelyet Janukovics aláírt, amelyben szerepel a NATOtagság, mint cél, s ami a kormányfői kinevezés egyik feltétele volt. Így nyilatkozott egyebek között - ell entmondva főnökének - Borisz Taraszjuk külügyminiszter is. Tegnap Viktor Baloha munkácsi politikus, az elnök új kabinetfőnöke erősítette meg az APnek: Kijev a NATOba törekszik. A miniszterelnök eközben belpolitikai téren igyekszik erősíteni pozícióját: e gy sor olyan törvényjavaslatot készített elő, amelyek az elnöki és kormányfői hatásköröket elválasztanák - értsd: elbillentenék a hatalmat az ő javára. Kijevben közzétették: a miniszterelnök újból tárgyalni készül Putyin elnökkel. Ezúttal a gáz áráról. Elk épzelhető, hogy a brüsszeli hátraarccal kíván gyakorlati gazdasági engedményeket elérni a Kremlben. vissza Roma tömegbe lőttek Szászrégenben Népszabadság • Munkatársunk tól • 2006. szeptember 19. Véres incidens történt egy hete a romániai Szászrégen cigánytelepén. A rendőrség különleges alakulatai éles lövedéket is használtak, huszonkét embert sebesítettek meg. Magyar EUképviselők szerint a történtek befolyásolhatják B ukarest uniós csatlakozását.