Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-14
10 - Napok ót a pszichológushoz járok, az ő segítségével lassanként felderengnek a részletek. Ma már emlékszem arra, hogy valamilyen magyarországi rendszámú, kék színű kocsi állt meg az egyetem felé vezető nyírfaliget melletti úton, és először angolul, majd németül kérd ezték, merre jutnak el Érsekújvárra. Én a gépkocsin lévő magyar jelzésű táblát látva, anyanyelvemen válaszoltam. Amikor elhajtottak, és tovább indultam, akkor ugrott elő két fiatalember, akikről később személyleírást adtam. Ők kiabáltak rám, hogy Szlovákiá ban, szlovákul!, majd pofon ütöttek és belém rúgtak, ettől vérzett az orrom, és nem azért, mert izgultam az államvizsga előtt! Letépték a kosztümfelsőmet, és a blúzomra firkálták, hogy Magyarok, takarodjatok a Duna túlsó partjára!, meg azt, hogy Halál a pa razitákra! Ezután arcul ütöttek, és elveszítettem az eszméletem. Nem sokkal később minden erőmet összeszedve bevonszoltam magam a magyar tanszékre, ahol államvizsgázni kellett volna. Itt az egyik egyetemi oktató fotót készített rólam, amelyet szerdán néhán y lap közölt, és amelyen látható, hogy bizony megvertek, véres a ruhám, dagadt a szemem és a szám - rebegi. Ügyvédje veszi át a szót. - A másik kifogás az volt, hogy a blúza tiszta maradt, holott az ütés után Hedvig elesett. Ám a bűnügyi szakértő csak annyit állapított meg, hogy nem talált rajta földnyomot, azt viszont nem vizsgálta, vajon a szoknyáján és a blúzán vannake fűnyomok. Pedig voltak, csakhogy ez nem érdekelte őt. Miként az sem, hogy a védencem jelenlétében rekonstruálják a történteket. Az ügyvéd rámutatott: a grafológus állításával szemben a laikus is megállapíthatja, hogy teljesen más Hedvig írása, mint az, ami a blúzán és azon a borítékon látható, amelyben az ellopott iratait küldték vissza. Apropó, a boríték. Erről faggatták a legtöbb en, mert Robert Kalinák belügyminiszter kedden azt állította, hogy a borítékra ragasztott bélyeg alatt talált nyálmaradvány megegyezik Malina Hedvig DNSmintájával, ami cáfolhatatlan bizonyíték. Erről az egyetemista leány tegnap ezt mondta: - Augusztus 2 8án, hétfőn kaptam meg a küldeményt, amelyet nyilván pénteken kellett volna feladnom, ami nonszensz, hiszen egészen szombat estig kórházban feküdtem. Hétfőn eldobtam a borítékot, és mivel kedden államünnep volt, csak szerdán értesítettem a rendőrséget. Ki jöttek a nyomozók, ekkor kikerestem a szemetesből a borítékot, és visszaragasztottam az időközben csaknem leesett bélyeget. Már tudom, nagy hiba volt, de gondolni sem mertem arra, hogy ezzel visszaélnek - sóhajtotta. Majd újabb döbbenetes részletet mondo tt el: - Múlt szombaton kora reggel kopogtak be szüleim vámosfalui házába (ahol én is lakom) a nyitrai nyomozók. Azt közölték nyájasan, hogy előállítottak két feltételezett tettest, azokat szembesítik velem. Odabenn aztán hatan kezdtek ordibálni velem, h ogy hazug vagyok, szégyent hozok a nemzetemre. Azt is közölték, hogy ha mindent bevallok, elfelejtik az egészet. Reggel héttől délután fél háromig vallattak, és csak azután engedtek el, hogy az anyukám rájuk telefonált, hogy azonnal ügyvédet küld Nyitrára. Erről Gál Gábor lapunknak így nyilatkozott: - Ekkor hívott fel Hedvig édesanyja, aki jogi segítséget kért tőlem. Átvillant rajtam, hogy a Magyar Koalíció Pártjának képviselőjeként jól teszeme, ha teljesítem a kérést. Sejtésem nem volt alaptalan, hisz en azóta már a belügyi tárca vezetője is azzal igyekezett elterelni a lényegről a figyelmet, hogy az MKP saját képviselője révén politikai ügyet gyárt a szerinte sima bűnügyből. Csakhogy én elsősorban ember vagyok, aki most nem az eszére, hanem a szívére h allgatott, és ügyvédként sem tudtam nemet mondani a felkérésre - vallotta meg. Kalinák szerint van, akinek nem tetszik a rendőrségi vizsgálat Két órával a dunaszerdahelyi sajtótájékoztató után, Robert Kalinák belügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztató ján élesen elítélte Gál Gábort, aki szerinte etikátlanul döntött, amikor alkotmányos tényezőként elvállalta Malina Hedvig jogi képviseletét.