Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-07
18 Imázsrontás Előbbutóbb várható volt, hogy a szlovákiai magyarverések után más vidék ekről is etnikai alapú incidensekről érkezik híradás. A felvidéki támadások nyomán felfokozottá vált közhangulat miatt ugyanis az ingerküszöb is alacsonyabbra került, ezért aztán hajlamosak vagyunk minden olyan konfliktusban etnikai színezetet fölfedezni , amelynek magyarok és a többségi nemzethez tartozók a szereplői. Mégis meglepő némiképp, hogy épp a Partiumból, ráadásul annak tömbmagyar régiójából érkezett ilyen hír, ahol korábban is meglehetősen ritkák voltak a nemzetiségek közötti összetűzések. (Ha p edig voltak, azok többnyire alkohol hatására kerültek felszínre, rendszerint sikerült rendezni őket a kocsma vagy a diszkó mögött, és egyik fél sem látta szükségét a nyilvánosságot is bevonni a konfliktus elsimításába.) Tulajdonképpen a mostani incidens s em látszik kilógni a sorból: az eddig ismert részletek szerint az ügy főszereplője az áldozatok mellett három helybéli fiatal, akik a szombati lakodalomban valószínűleg nem csupán málnaszörpöt ittak. A konfliktus ilyenkor szinte kódolva van: az autósok ren dszerint amúgy is ősellenségként tekintenek a kerékpárosokra, ha pedig az események összjátéka folytán az előbbiek kissé kapatosak, ráadásul többen is vannak, utóbbiak pedig nem az útpadkán, hanem lévén profi kerékpárversenyzők az út közepén tekernek, máris kitűnő alkalom kínálkozik egy kiadós pofozkodásra, nemzetiségtől függetlenül. Nem szerencsés etnikai konfliktusként feltüntetni az ilyen ügyeket, hiszen verébfiókákra pazaroljuk el az ágyúgolyókat, így aztán már akkor sem vesznek majd komolyan, ha n e adj isten, valóban a szlovákiaiakhoz hasonló magyarverés történik. Egyetlen tényező miatt azonban mégiscsak gyanús az érmelléki incidens. A bihari rendőrfőkapitánynak ugyanis abban valóban igaza van, hogy a megyében általában tolerancia jellemzi az ott élő nemzetiségek közötti viszonyt, ám éppen ezért nem egészen érthető, miért kellett félrevezetnie a sajtót. Kijelentette ugyanis, hogy mindhárom elkövető magyar volt ami legalábbis annak fényében mindenképpen furcsa, hogy egyikük ortodox teológushallgat ó. Márpedig az ország imázsát nem csupán az képes rontani, ha a sajtó alaptalanul fölfúj egy kis jelentőségű eseményt, hanem az is, ha a hatóságok félretájékoztatják a közvéleményt. vissza Szerzo: Balogh Levente VENDÉGLŐSÖK BOLZANÓBAN − Mi kellett a déltiroli autonómiához? Végigtárgyalt évtizedek és az adóbevételek 90 százaléka [6.9.2006] Évszázados polgárikapitalista hagyományok, jogállamiság és iszonyú mennyiségű tárgyalás szükséges ahhoz, hogy egy déltiroli lakosra ötször annyi GDP essen, mint egy székelyföldire. 1946tól 1992ig tartó intenzív lobbizás, aláírásgyűjtések, tömegtüntetések, de főleg végeláthatatlannak tűnő tárgyalási fordulók után jutott el Olaszország Trentino Alto Adige/Südtirol tartománya, hogy m a adóbevételeinek 90 százalékát önállóan kezelheti (a kétnyelvű név DélTirol hivatalos, alkotmányban rögzített neve). EXTRAGYORS GAZDASÁGI FEJLŐDÉS Az autonóm régió mára az ország egyik leggazdagabb tartománya, az Itália motorjának számító ÉszakOlasz ország Ausztriával szomszédos vidékeként. A 7400 négyzetkilométeres autonóm tartományban 459 ezer ember közül 229 ezernek van kereső foglalkozása. A munkanélküliség alig 2 százalékos; a társrégió Trentinóban 4,5, Tirol ausztriai részében 2,8 százalék. A tartomány egy főre eső összterméke (a helyi GDP, a "prodotto regionale lordo") 26 ezer 400 euró, a székelyföldi 3935höz képest. (Ausztria egy főre eső összterméke 26200, Olaszországé 22 400 euró). DélTirolban léptennyomon láthatók a jólét jelei a tu risták beszámolója szerint. A tartomány az 1972 januárjában életbe lépett második autonómiastatutum nyomán rendkívül gyors gazdasági fejlődésen ment keresztül, többek között a kiváló földrajzi adottságok kihasználásával, a tartományi önállóság erős hagyom ányaira alapozva (az adatsorokat lásd itt).
