Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-06
14 A szlovák mementó − A homogén közegben élő szlovák többség nem ismeri hazájának a magyarjait. Az ország lakóinak egy tizedét. Szinte semmit nem tud róluk, egzotikusnak érzi a nyelvüket, és mint ismeretlenektől, kicsit tart is tőlük Régen beszéltek nálunk ennyit a szlovákok ról. Magyarellenes atrocitások, a két ország futballpályáin megjelenő ostoba föliratok, nyilatkozatok, diplomáciai lépések. A politikai közbeszéd egyik fő témája ez napok óta. Nekem persze újra eszembe jutott: ismerjüke a szlovákokat, és ha nem – mert biz ony nem – , akkor miért nem. Nem kívánok igazságot osztani, inkább magyarázatokat szeretnék keresni. "Ismeretlen" magyarok Őszintén megvallom: nem számoltam azzal, hogy a meglévő előítéletek parazsa olyan brutális lángra lobban, mint ahogy Nyitrán törté nt. Második éve kéthetente magam is azon a ligeten át szoktam az egyetemre menni, ahol a dunaszerdahelyi lányt megtámadták. Nem hiszem, hogy spontán módon rohantak neki. Bizonyára készültek rá, ami még szomorúbb. Megdöbbentett, mert ilyen hangulatot nem ér zékeltem. Szlovák és magyar politikusok dicsekedve szokták emlegetni, hogy DélSzlovákia városaiban természetes a kétnyelvűség. Kávéházba, boltba belépvén Jó napotDobry dennyel köszöntik az embert, hogy választhasson, melyik nyelven óhajt válaszolni. Most pedig az egyik pozsonyi szlovák lap internetes vitarovatában azt írja valaki, hogy neki ellenszenves ez a délszlovákiai kétnyelvű kommunikáció. A homogén közegben élő szlovák többség nem ismeri hazájának a magyarjait. Az ország lakóinak egy tizedét. Szinte semmi t sem tud róluk, egzotikusnak érzi a nyelvüket, és mint ismeretlenektől, kicsit tart is tőlük. A függetlenné vált Szlovákia nem sokat tett azért, hogy megváltozzék ez a helyzet. Az összképet tekintve az MKP kormányzati szerepe javított a magyarok megítélés én. A meciari időszak tömegtájékoztatása azonban negatív emlékeket hagyott maga után. Ezért ad ma hitelt nem egy szlovák Slota képtelen állításainak. Olyan politikai mítosznak például (már 1968 tavaszán is éltek vele szlovák nacionalisták), hogy a déli jár ásban a magyarok asszimilálnák a szlovákokat. A valóság ennek épp az ellenkezője. A pozsonyi Tyzden című hetilap nyomatékkal írta nemrégen, hogy RévKomáromban például a legújabb népszámlálás szerint már negyven százalékra nőtt a szlovákok aránya. A soka t emlegetett "magyar kártya" elsősorban két okból húzható elő Szlovákiában. Az egyik az a tény, hogy az új állam kezdettől fogva nem nézett kellőképpen szembe azzal a ténnyel, hogy többnemzetiségű ország. A magyarokat például nemzetiségi kisebbségnek (náro dnostná mensina) nevezik hivatalosan, kikerülvén a nemzetközi terminológia "nemzeti" jelzőjét. A másik pedig a modern szlovák nemzeti identitás létrejöttének a módja, miszerint önmeghatározásukban ott volt a magyarokkal való szembenállás fontos mozzanata. Mintha mi még mindig Bécsre és a Habsburgokra mutogatnánk. Igen, de tegyük hozzá a legfontosabb különbséget: Magyarországon nem él több mint félmilliós osztrák kisebbség. Káros mítoszok Megszólaltak már politikusok, diplomaták és értelmiségiek a diszkr iminatív cselekedetek ellen, elítélvén ezeket a megnyilvánulásokat mind a két országban. Természetesen a legkeményebb szavakkal és intézkedésekkel kell föllépni velük szemben. De azért nem lehet egyenlőségjelet tenni a szlovákiai és a magyarországi esemény ek között. Hatásukat, következményeiket tekintve semmiképp. Odafönt magyarok százezrei élnek együtt szlovákokkal. Számukra ez egyszerűen életbevágó kérdés. Ha tényleg olyan légkör lesz, amilyet a hazai médiumok sugallnak (mert azért szerintem nem annyira e lkeserítő a helyzet), ők húzhatják a rövidebbet. Ezzel nem kívánom fölmenteni a hazai uszítókat. Tőlük megkérdezném szívesen, jute eszükbe, hogy milyen biztatást adnak az odafönti szélsőségeseknek, valamint segítséget a szlovák diplomáciának ahhoz az érve léshez: lám, lám, mind a két országban vannak ilyen elítélendő jelenségek. Az kissé meglepett, hogy az egyik hazai stadioni szlogen (a szlovákok szolgaságára utaló) a szlovák nemzeti mitológia kelléktárából került elő. Miszerint ezer évig nyomták volna el a szlovákokat a magyarok. A szlovák történészek java újabban már mítoszként kezeli ezt a föltételezést. Bizonyára nem független az új szlovák kormánykoalíciótól a negatív jelenségek elszaporodása. A magyar kérdés mindig benne volt a pakliban, mint egy ko moly politikai konkurens (a Magyar Koalíció Pártja) lejáratására