Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-06
10 Vuk Draskovic figyelmeztetett arra, hogy Koszovó függetlenné válása - amely e gyenlő lenne a szerb nép mélységes megalázásával - veszélyes viharokat támasztana BoszniaHercegovinában és Montenegróban is. Rögtön felmerülne a kérdés, hogy a boszniai szerbek - akárcsak a szerbiai albánok - miért ne dönthetnének a kiválás mellett. A Bal kánon eddig minden határmódosítási szándék háborúhoz vezetett, még nem volt példa arra, hogy a világnak ezen a részén kölcsönös egyetértéssel változtatták volna meg a határokat - mondta a szerb külügyminiszter. vissza A magy ar és a szlovák külügyminiszter közös szándékai ellenére sem született meg a beígért nyilatkozat Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2006. szeptember 5., kedd (MTI) - Az előzetes szándék ellenére sem jött létre a nacionalizmust és a szélsőséges megnyilvánulásokat elítélő közös nyilatkozat kedden Pozsonyban Göncz Kinga magyar és Ján Kubis szlovák külügyminiszter kétoldalú megbeszélésén, viszont megállapodtak abba n, hogy szeptember 22én Pozsonyban összeül a kisebbségi kérdéseket felügyelő vegyes bizottság. Az MTI pozsonyi tudósítója úgy tudja, hogy az előre beharangozott közös nyilatkozatot azért nem írták alá, mert a felek szövegtervezete nagyon távol állt eg ymástól. A kérdésre, vajon reményei szerint mikor csillapodhatnak le a két ország viszonyát megzavaró kedélyek, Göncz Kinga az MTInek kijelentette: "Azt gondolom, ez máris elkezdődött és őszintén remélem, hogy egyre kedvezőbbre fordul a helyzet." Jó szívvel tudom mondani: mindkét országban nagyon komoly erők mozdultak meg annak érdekében, hogy ne a viszály, hanem a békés egymás mellett élés, egymás nemzeti méltóságának tiszteletben tartása, a legjobb érdekeink nyomán haladó békés fejlődés legyen az , ami meghatározza a két ország viszonyát - mondta Göncz Kinga azt követően, hogy Ján Kubis szlovák külügyminiszterrel a szélsőséges megnyilvánulások visszaszorítására tett erőfeszítések egyeztetéséről tárgyalt. A külügyminiszterek előzetesen többször is kinyilvánították szándékukat, hogy kedden Pozsonban közös nyilatkozatban ítélik el a nacionalizmus, az idegengyűlölet és a szélsőséges megnyilvánulások minden formáját, ez a nyilatkozat mégsem született meg, noha a tanácskozást követő közös sajtótájékoz tatójukon mindketten ebben a szellemben nyilatkoztak. Göncz Kinga és vendéglátója megállapodtak abban, hogy szeptember 22én Pozsonyban a magyarszlovák alapszerződésnek megfelelően összehívják a kisebbségi vegyes bizottságot. Mindkét fél bízik abban, hogy a bizottság hatékony megállapodásra jut és közös jó szándék jegyében áldásos módon járul hozzá az előállt helyzet rendezéséhez. "Minden szélsőséget, a nemzetiségek ellen irányulót is egyértelműen elítéljük és keményen fellépünk ellene. Magyar par tneremnek határozott ígéretet tettem, hogy a magyar fél jegyzékében feltett kérdéseire határozott válaszokat adunk és ezt viszont is elvárjuk " - mondta Ján Kubis a sajtóértekezleten. Hozzátette: ahogy Pozsony tájékoztatja majd Budapestet a szlovákiai atro citások elkövetői ellen irányuló rendőrségi nyomozásról és a bíróság ítéletéről, a szlovák fél elvárja, hogy Budapest is hasonlóképpen számot adjon a magyarországi szlovák helységnévtáblákat fekete festékkel leszóró elkövetők felkutatásáról és megbüntetésé ről. Göncz Kinga leszögezte: "Szeretném egyértelművé tenni, hogy mindkét ország érdeke a békés fejlődés kibontakoztatása. Nagyon fontosnak találom, hogy országainkban a véleményformáló értelmiségiek felemelték a szavukat a szélsőségek ellen." Ezt Ján Kubis is hasonló szavakkal nyugtázta. A találkozó határozott eredményeként értékelhető, hogy október első harmadában Magyarországon találkozik és szinte biztos, hogy kétoldalú megbeszélést is folytat majd a magyar és a szlovák miniszterelnök. R obert Fico azért utazik Visegrádra, hogy részt vegyen a V4ek országainak miniszterelnöki találkozóján és az eddigi szokásrendnek megfelelően kormányfői szinten vegye át a V4ek soros elnöki tisztét, amelyet Pozsony már július elsejétől gyakorol, a hivatal os átvétel azonban azóta is késik. A kormányfői találkozó határozott szándékának tényét - az MTI érdeklődésére - Ján Kubis és Göncz Kinga egykét megerősítették. vissza Szócséplés helyett párbeszéd − A jövő hónapban talál kozhat a magyar és a szlovák kormányfő Népszabadság • Szilvássy József • 2006. szeptember 6.