Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-30
26 biztonsági lojalit ást, az adócsökkentő, államot leépítő piaci gyorsítást, a konzervatív életformaelveket állította szembe az akadozó európai integracionizmussal, a bizonytalan jóléti állammal, a megengedő liberális életformanormákkal és a másik oldalon az épülő, kockázatot jelentő, nemzeti birodalmat alakító putyini Oroszországgal. Erőt és emelkedést láttak az egyik, gyengeséget és hanyatlást a másik oldalon. Kisebbségük, így a magyarok, csehek Churchill realizmusát vallották, aki így válaszolt De Gaulle 1944 novemberi jav aslatára, hogy együtt szálljanak szembe az Egyesült Államokkal: "Jobb az erőst követni, mint szembeszállni vele". (It is better to persuade the stronger than to go against them.) De az amerikaibrit típusú "új Európa" építésének hiányoztak a gazdasági és az intézményi feltételei. A térség országai kereskedelmi és befektetési szempontból az európai nagyhatalmakhoz, energetikailag pedig Oroszországhoz vannak kötve. Az Egyesült Államoknak és NagyBritanniának nincsenek intézményeket meghatározó, a függésekke l szemben önállóságot nyújtó érdekeltségei a régióban. A kormá nyok a népeik előtt igen népszerűtlen iraki háborúban való részvételért csak kevés amerikai ellenszolgáltatáshoz jutottak. Kiváltották az európai nagyhatalmak, a "régi Európa" ellenszenvét, de nem kerültek előnyös, önálló stratégiai szerepbe. Az országok egy része továbbment az amerikaibrit úton, önálló feladatokat és ennek megfelelő támogatást követelt a térségben (mindenekelőtt Lengyelország), mások a "több Amerika nem jelent kevesebb Európát" jelszavával, az egyenlő közelség és távolság egyensúlyozó p olitikájával próbálkoztak (Magyarország és részben Csehország). Új helyzet alakult ki, amikor az első Bushadminisztráció végstratégiájában, a második Bushkormányzat nyitó stratégiájában a korábbi katonai beavatkozások után és mellett 2004 második feléb en a kulcstérségek demokratizálása, a demokratikus választások és a nemzetépítés világméretű hadjárata mellett döntött. A "második 1989", a "színes forradalmak" amerikai elősegítése és támogatása a KözelKeleten, KeletEurópában (az Európai Unió és Oroszor szág közötti térségben), a Kaukázusban és KözépÁzsiában újabb nemzeti, vallási hullámhoz vezetett. Az amerikai álom azon alapult, hogy a szabad választások működő demokráciákat fognak teremteni, s ehhez a békés vállalkozáshoz meg lehet nyerni segítségül a z európai hatalmakat. A "színes forradalmak" és választások Ukrajnában a JuscsenkoTimosenko páros, Irakban a síitakurd többség, a palesztin autonómia területén a Hamasz győzelméhez, Libanonban pedig a Hezbollah megerősödéséhez vezettek. Bekövetkezett, amire korábban amerikai és európai politikusok és szakértők már figyelmeztettek, hogy a demokratikus választások nem szükségképpen demokraták kiválasztását eredményezik, és nemkívánatos mozgalmakat, politikusokat tesznek legitimmé. A KözelKeleten nyílt há borúkhoz, KeletKözépEurópában érdes ellenforradalmakhoz vezettek az események. Ismét bebizonyosodott, hogy az amerikaibrit politikának igen nagy a katonai, politikai és gazdasági teljesítménye, de hiányzik az intézményépítő képessége. Az 1960as évek eleje óta többször kezdeményezett "Atlanti Európának" most sem sikerült intézményes kereteket adni, a hosszú távú politikát és a tartós koordinációt létrehozni. Ismét a versenyképességi, biztonsági szempontból lemaradt, de intézményeit építő "európai Európ ára" volt szükség. De éppen ekkor következnek az Európai Unió sötét évei, az alkotmány elbukása és a 20072014es költségvetés drámája. Európa ugyanazt éli át, amit a hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig. Nemzeti érdek mindenekelőtt. Sohasem bukás, de semmi nyereség. Akaródzás és civilizált hanyatlás. Németország, Franciaország és Itália képtelen belső reformját végrehajtani. Az európai nagyhatalmak "visszataláltak" történelmi gyökereikhez. Gerhard Schröder fölvette a Brandt- vagy még inkább Schmidtféle Ostpolitik (Rußlandpolitik) fonalát Vlagyimir Putyinnal, s mindent megtett, hogy gazdaságienergetikai együttműködést alakítson ki Moszkvával az energiakrízisre válaszul. Óvatosabban, de Kohl vonalán e politikát folytatja Angela Merkel nagyko alíciós kormánya is. Chirac 2003 óta követett neogaulleizmusa a détente (enyhülés) politikáját hirdette Oroszországgal szemben, s azt a felfogást, hogy "Európa az Atlantióceántól az Urálig tart". E politikáikat nem voltak hajlandók összehangolni se az Egyesült Államokkal, se az Európai Unióval. A keletközépeurópai "narancsos mozgalmakat" igen óvatosan kezelték, s fontosabbnak tartották az orosz
