Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-29
34 Az Új Szó című szlovákiai magyar napilap beszámol arról, hogy szombaton délben saját kérésére hazaengedték a dunaszerdahelyi k órházból a pénteken megtámadott magyar diáklányt, aki nem tudja, folytatjae tanulmányait a városban, abban azonban biztos, hogy a történtek után nem tud ott élni. A lap rámutat, érthetetlen, hogy a közéleti személyiségek eddig nem hallatták hangukat az üg yben. A szlovákiai nyilvános szféra hallgatását csak a nyitrai közszereplők hétvégén napvilágot látott nyílt levele törte meg, amelyben elítélték a diáklánnyal szembeni támadást, s az aláírói annak a véleményüknek adnak hangot, hogy a magyarellenes támadás ok fokozódtak a Szlovák Nemzeti Párt hatalomrakerülése óta. A levél aláírói felszólítják a kormányt, mélységesen ítéljen el minden magyarellenes megnyilvánulást. Élesen bírálta Robert Fico szlovák miniszterelnököt a liberális pozsonyi napilap, a Sme, amel y kezdettől fogva nem rokonszenvezett a populista politikussal. A lap megállapítja, hogy a szlovák kormányfő hétvégi nyilatkozatával, amelyben úgy foglalt állást: szükségtelen, hogy Magyarország a szélsőségek elleni küzdelemre buzdítsa Szlovákiát, úgy tesz , mintha nem értené, mint várnak el tőle a Magyarország és Szlovákia között kialakult feszültség csillapítása érdekében. A lap megjegyzi: Fico rossz néven veszi, hogy külföldről szólnak bele, mit tegyen". A baloldali napilap, a Pravda is Ficónak azon kije lentését emeli ki, amely szerint "senki sem diktálhat nekünk" - utalván Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sajtótájékoztatójára. A lap ugyancsak idézi a szlovák miniszterelnök mondatát, amelyben kifejti: "nincs szükségünk semmiféle felszólításra". A Pravda ki emeli Ficónak azt a kijelentését, amelyben közli: a szlovák kormányfő tanácskozott cseh kollégájával, Jirí Paroubekkel, aki "semmiféle feszültséget" nem lát a magyarszlovák viszonyban, s azt korrektnek ítéli. Slota és az általa gerjesztett incidensek A Szlovák Nemzeti Párt vezérének, Ján Slotának tevékenységét nyugodtan nevezhetnénk nevetségesnek, ha nem lennének komoly, sőt néha véres következményei. Slota már a kilencvenes évek második felében "Európa szerencsétlenségének" nevezte a magyarságot. K ésőbb aztán azzal fenyegetődzött, hogy "Tankjainkba ugrunk és széttapossuk Budapestet". Már pártjának kormányra kerülése után hangzott el, hogy "a magyarok terrorizálják a szlovák nemzetet", meg az is, hogy Rákóczi és Kossuth a szlovákok gyilkosai voltak. Az uszítás nem maradt hatástalan. De míg korábban az általa gerjesztett magyarellenesség többnyire megmaradt a szavak szintjén, Slota pártjának kormányra kerülése után napirendre került a tettlegesség. Csak a legutóbbi napok terméséből két eset: Révkomár omban három szlovák fiatal megvert egy magyar férfit, mert az magyarul kért tőlük tüzet. S aztán múlt pénteken Nyitrán következett be az eddigi legsúlyosabb incidens: két suhanc - ugyancsak a magyar nyelv használata miatt - úgy megvert egy lány, hogy az kó rházi kezelésre szorult. A labdarugóstadionok háborúja A politika újfent beszivárgott a magyar futballstadionokba: az utóbbi napokban Pécsett és az Üllői úton néhány szurkoló hol hangosan, hol transzparensen üzenve hozta a nagyvilág tudomására, hogy mi a véleménye a szomszédos Szlovákiában egyre inkább elharapódzó magyargyűlöletről. Az utóbbi helyszínen a gyűlölködés kiváltképp kényes, tekintve, hogy a Ferencváros egyetlen befektetőjelöltje, Ivan Kmotrík éppen szlovák, s ezekben a napokban világítta tja át a zöldfehér csapat gazdálkodását. A Magyar Labdarúgó Szövetség azzal nem foglalkozik, hogy az efféle „válaszreakcióknak” milyen hatása lehet például az FTCnél zajló tárgyalásokra, azzal ellenben igen, hogy a magyar labdarúgás megítélését miként befolyásolhatják. Az esetek bizonyosan az UEFA Nyon svájci városban lévő székházáig hatoló hullámokat vernek majd, ami sokat árthat a horvátmagyar 2012es labdarúgó Európabajnoki pályázatnak. Az MLSZ egyelőre hivatalosan nem foglalt állást az ügyekben, ám értesülésünk szerint a hét második felére már várható fejlemény. Gondot okoz, hogy a hazai stadionok felszereltsége nem teszi lehetővé, hogy a garázdákat elfogják, így viszont a rendező klubot bünteti majd meg a szövetség. Ami a lelátókon folyó nacio nalista uszítást illeti, egyes szlovák szurkolók nem maradnak el magyar "sporttársaiktól", bár úgy tűnik, az ottani rendfenntartó erők hatékonyabbak, mint a magyarországiak: szombaton