Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-29
20 mindazért, amit egyes politikusok mondanak, és azt kérte, hogy a kormányát programja és politikája alapján ítéljék meg. Szőke László szakállamtitkár a jegyzék átadása után arra hívt a fel a figyelmet, hogy ide vezet az, ha a példamutatásra is köteles politikai vezetés határozott elítélés nélkül hagy tendenciákat, amelyek utat nyithatnak az indulatok elszabadulásához. A szlovák külügyminisztérium, úgy tűnik, osztja a magyar félnek az indulatok elszabadulása miatti aggodalmát. A pozsonyi külügyi tárca azonban inkább attól tart, hogy az esetek "túlzott publicitása, a nyilatkozatok sokasága és a magyar fél mértéktelen reagálásai a feszültségkeltés légkörét erősítik", ráadásul Szlovákia ú gy tapasztalja, hogy a "magyar szervek internacionalizálják a kérdést". Mindazonáltal Pozsony azt javasolta, hogy hívjanak össze egy kisebbségi és belügyi kérdésekben illetékes vegyes bizottságot, a nyitott kétoldalú kérdések kezelésére pedig a két ország közötti alapszerződés kínálta eszközöket használják. Nyomozás Nyitrán A szlovák rendőrség közleményben kérte a lakosságot, hogy bejelentésekkel segítsen kézre keríteni a nyitrai támadás elkövetőit. A lehetséges tettesekről már szombaton elkészültek a f antomképek. A szlovák hatóságok két kopaszra nyírt férfit keresnek, aki pénteken megtámadott, bántalmazott, majd kirabolt egy 23 éves magyar diáklányt, mert mobiltelefonján magyarul beszélt. A lány a pozsonyi Új Szónak elmondta, hogy ezek után nem tudna Ny itrán élni, mert nem érezné magát biztonságban a városban. A nyitrai egyetemre is csak akkor megy vissza, ha a közeljövőben elfogják a támadóit. Nyitrán megerősítették a járőrszolgálatot, Milos Fábry rendőrségi szóvivő pedig megerősítette, hogy rendelkez nek a tettesek elfogásához szükséges megfelelő erőkkel és eszközökkel, de a nyomozás módszereiről és a bevetett erők számáról egyelőre nem tájékoztatott. A szlovák rendőrség mindenesetre gyorsan lépett, amikor nemzetiségi és faji gyűlöletkeltés miatt eljár ást indított három szlovák fiatal ellen, akik egy futballmérkőzésen "Halál a magyarokra!" feliratú transzparenst feszítettek ki. vissza MHösszeállítás Göncz Kinga Bukarestben sorolta a problémákat − A román – magyar kapcsolat ok fontos kérdéseit vitatta meg Göncz Kinga Románia reméli, hogy az EUcsatlakozása után Magyarország megnyitja munkaerőpiacát. Budapestnek fontos, hogy a romániai kisebbségi törvényt még az ősz folyamán, az EUcsatlakozás előtt fogadja el a parlament. A román – magyar kapcsolatok fontos kérdéseit vitatta meg Göncz Kinga magyar külügyminiszter bukaresti látogatása alkalmával. Kollégájával, Mihai Razvan Ungureanuval a novemberben esedékes román – magyar együttes kormányülésről tárgyalt, és hangsúlyozta, hogy a magyar fél nagyon konkrét napirendet igyekszik összeállítani. Szó esett a magyar munkaerőpiac romániai munkavállalók előtti megnyitására, amely 2007. január elseje után lehetséges. Bukarest azt szeretné, ha az unió új tagországai, így Magyarország is feltétel nélkül lehetővé tennék a munkavállalást. Románia ezt elvi kérdésként kezeli, hiszen Magyarország fellépett a külföldi munkavállalókkal szembeni hátrányos megkülönböztetés ellen. Göncz szerint a magyar illetékesek hatástanulmányon dolgoznak, és még nem döntöttek ebben a kérdésben. A verespataki aranybánya megnyitásáról szólva Göncz Kinga igen fontosnak mondta, hogy a román hatóságok áttekinthető módon hozzák meg döntésüket. A kisebbségek tekintetében a magyar nyelvű felsőoktatás kiteljesítés ét szorgalmazta. Sürgette a kisebbségi törvény eredeti formájában történő parlamenti megszavazását még Románia uniós tagsága előtt. Vendéglátója nagyobb figyelmet és parlamenti képviseletet kért a magyarországi román kisebbségnek. Göncz kifejezte reményét, hogy a román parlament mihamarabb ratifikálja a román – magyar Gozsdu közalapítványra vonatkozó kormányközi megállapodást.