Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-28
23 A kormányszóvivő, Silvia Glendová közölte: a szélsőséges megnyilvánulások ki vizsgálásakor ügyelnek majd arra, hogy a "tudatlanság vezérelte" elkövetőket megkülönböztessék azoktól, akiket "a tudatos politikai provokáció szándéka vezérel". Fico "kormányfőként és a szociáldemokrata Smer (SD) elnökeként egyként elítéli azokat a széls őséges és összeférhetetlen megnyilvánulásokat, amelyek a Magyar Köztársaságban és a Szlovák Köztársaságban megestek" - jelentette szombaton a SITA hírügynökség. A miniszterelnök ugyanakkor rámutatott: "a szlovák kormánynak nincs szüksége semmilyen azt célz ó felszólításra, hogy cselekedjen a szélsőséges megnyilvánulások ellen." Az EU figyelemmel követi az ügyet Göncz Kinga külügyminiszter a Vasárnapi Híreknek adott interjújában nehezményezte, hogy Fico szlovák kormányfő nem szólalt meg a megrázó nyit rai attrocitást követően, de úgy ítélte meg, hogy a pozsonyi vezetés megmozdult. A szlovák parlamenti párok elítélték a történteket és elhatárolódtak, még Slota pártjának egyik vezetője is, azonnal nyomozást rendelt el a szlovák rendőrfőkapitány. A magyar diplomácia vezetője elmondta, beszélt a problémáról az EU soros elnökségét adó Finnország külügyminiszterével, aki figyelemmel követi az eseményeket, s az Európai Parlament is határozottan állást foglalt. Göncz mindazonáltal úgy vélte, sikeresen Szlovákián belül lehet fellépni a szélsőséges nacionalista megnyilvánulásokkal szemben. Keresik a nyitrai támadókat Még nem találták meg a magyar diáklány támadóit, Nyitrán vasárnap estig egyetlen bejelentést kapott a rendőrség. Ján Packa szlovák rendőrfőkapi tány a nyitrai attrocitást követően igen határozott fellépést ígért. A rendőrség különleges nyomozókommandót telepített a diákvárosba és kijelentette: az intenzív nyomozás addig tart, amíg a támadókat el nem kapják. Ha sikerül őket bíróság elé állítani, h éttől tizenkét évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik őket. vissza Megállítani a söpredéket Az ember nem tudja, hogy a felháborodása vagy az undora legyene nagyobb: egy nyitrai aluljáróban két suhanc úgy megvert és megrugdosott egy fiatal diáklányt, hogy alhasi vérzésekkel kórházba kellett szállítani. Az ok: mobiltelefonján magyarul beszélt. Aztán a blúzára ráírták az obligát magyarellenes mocskolódásokat , értéktárgyait elrabolták, majd elfutottak. Felháborodást a tett brutalitása és aljassága kelt, undort a benne megnyilvánuló gyávaság. Mert hiszen mindezt egy hathatós védekezésre képtelen fiatal lánnyal szemben követték el. A Szlovákiában eddig is létez ő, lappangó magyarellenesség az elmúlt hetekben kezdett elszabadulni, s bizonyos körökben egyfajta pogromhangulatba csapott át. Hiszen a nyitrai diáklány esete egyáltalán nem egyedülálló. A változás oka nyilvánvaló: a korábban kushadó, vagy csak szavakban gyűlölködő söpredéket felbátorította Ján Slota antieurópai pártjának kormányra kerülése. E söpredék most hatalommal bíró segítőket érez a háta mögött. Ezért aztán a megszaporodott magyarellenes incidensekért - köztük a nyitrai esetért - a többi kormány párt és Robert Fico miniszterelnök is felelős. Elvégre ők vették be a kormányba, ők tették hatalmi tényezővé Slota pártját. Most csak azt eszik meg, amit maguknak főztek. De már nem elegendő az, hogy a nyitrai incidens nyomán egységesen elhatárolódtak a sz élsőségesektől. Immár tevőlegesen és erélyesen kell fellépni ellenük. Reméljük, hogy a szlovák rendőrség teljesíti kötelességét, elfogja a magyar lányt bántalmazó két suhancot, és hathatós fellépésével visszariasztja a további tettlegességtől az arra hajl amosakat. Ám a hatósági fellépés önmagában nem elég. A kormánynak, a Szlovákiát vezető elitnek kemény politikai és eszmei fellépéssel kell elszigetelnie a szélsőséges erőket, olyan légkört kell teremtenie, amely nem bátorítja, hanem margóra szorítja őket.