Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-28
21 Ésszerű visszafogottságot javasoltam tehát, s azóta alapvetően nem változott a véleményem. Ám a szlovák – magyar viszony alakulása, az ottani brutalitások és az itteni – főleg futballstadionokban jelen tkező, az elkövetők által bizonnyal nemzetvédőnek vélt – idiotizmusok miatt talán mégis lépnie kell a kormánynak is. Az új helyzet ugyanis kevesebb visszafogottságot kíván, ám tegyük nyomban hozzá: sokkal több ésszerűséget. Lehet persze úgy reagálni a tö rténtekre, ahogy Gyurcsány Ferenc tette: kiállni, nyilatkozni, elhatárolódást követelni a szlovák kormányfőtől, s eközben nem megfeledkezni elítélni a hazai "válaszokat". Lehet, a nyitrai magyar lány brutális megverése, az előző napokban történt szlovákiai atrocitások után indokoltnak is tűnik, valószínűleg az elmúlt hónapok egyetlen olyan miniszterelnöki lépése, amely mindenkinek tetszik. Ha nem fogjuk vissza cinizmusunkat, s felidézzük a kormányfő furcsa szótlanságát az augusztus 20i vihar után, akkor mé g azt is megkockáztathatjuk, hogy ezzel az általános elégedettséggel Gyurcsány Ferenc is számolhatott, mielőtt Robert Ficót nyilvánosan megszólította. De hagyjuk most a demagógiát Szijjártó Péternek, tipródjunk inkább azon, vajon tényleg ez lehete a legin kább célravezető magyar kormányzati taktika a helyzet kezelésére. S ha a pozsonyi miniszterelnök gyorsan megérkező válaszát nézzük ("a szlovák kormánynak nincs szüksége semmilyen azt célzó felszólításra, hogy cselekedjen a szélsőséges megnyilvánulások elle n"), kétségeinket nyomban indokoltaknak is érezhetjük. Fico válaszát ugyanis borítékolni lehetett volna. A szlovák kormányfő a politikusok (főként a kelet- és középeurópai politikusok) legrosszabb típusához tartozik: azokhoz, akik többször álltak már na gyon közel ahhoz, hogy választásokat nyerjenek, de az utolsó pillanatban mégis mindig közbejött valami. Győzött az ellen, s ettől bennük a frusztráció csak egyre erősödött. Amikor aztán mégis hatalomra jutnak, görcsösen ragaszkodnak hozzá, nincs elv, amely et az érdekük elé helyeznének, nincs eszköz, amely, ha céljukhoz vezető, elvetnének, s nincs szélsőség, amelyet megtagadnának, ha annak támogatásától függ a rég áhított pozíció megtartása. Robert Fico tehát ki fogja jelenteni, hogy nem ért egyet az erőszak kal, de nem határolódik el a Szlovák Nemzeti Párttól. Főleg nem magyar felszólításra. És főleg nem akkor, amikor ő is hivatkozhat magyarországi szlovákellenességre. Gyurcsány Ferencnek tehát valószínűleg nem üzennie kellett volna Robert Ficónak, s a mára behívott ügyvivőnek sem az elhatárolódás kérését megerősítő jegyzéket kellene átadni. (Egyébként most komolyan: mit old meg önmagában egy elhatárolódás?) A két kormányfő beszélhetett volna telefonon, megvitatva, mi az, amit közösen tehetnének a gyűlöletla vina megállítására. Elmehetnének például ketten, együtt Nyitrára. Most lehetne felvetni egy gyorsan összehozható magyar – szlovák kormányülés megtartását vagy bármit, ami azt sugallhatná, hogy két uniós tagállam vezetői ennek megfelelő módon szeretnék megnyu gtatni a két ország közvéleményét. És ahogy a magyarokat verők után állítólag nagy erőkkel nyomozó szlovák rendőrségnek, úgy magyar kollégáiknak, illetve az MLSZnek is sürgősen lépniük kell az itteni nagykövetségmázolók, valamint futballnacionalisták el len. Három zárt kapuk mögött lejátszott PMSC- vagy Honvédmeccs elég a hőbörgők megnyugtatására. Ennyi viszont kötelező lenne. Ebben az ügyben eddig a legjózanabbul éppen a megvert nyitrai lány viselkedett, nem akart nyilatkozni, nem akarta, hogy mutogass ák, ő túl szeretni lenni az ügyön és normálisan élni. Ebben kellene segíteni neki és minden szlovákiai magyarnak. Ez azonban nem megy sem kampányolva, sem dacoskodva. És főleg nem lehet egyoldalúan kikényszeríteni. vissza Na gy Iván Zsolt rovatvezető GyurcsányFico pengeváltás − Kemény fellépést ígért a szélsőséges megnyilvánulások ellen a szlovák kormányfő Könyörtelen és kemény fellépést ígért a szélsőséges nemzetiségi gyűlölködés ellen a szlovák kormányfő, aki azt köv etően szólalt meg, hogy Gyurcsány Ferenc sürgette, személyesen is határolódjon el a magyarokat ért attrocitásoktól. Ugyanezt vetette fel egy interjúban Göncz Kinga külügyminiszter is. Ma szóbeli jegyzéket adnak át a Külügyminisztériumban a budapesti szlová k nagykövetség ügyvivőjének. Robert Fico a magyar kormányfő szombati rendkívüli sajtóértekezletét követően még szükségtelennek vélte, hogy a szlovák kormányt Magyarország buzdítsa a szélsőségesek elleni küzdelemre, de a SITA hírügynökségnek nyilatkozva "e gyként elítélte azokat a szélsőséges és összeférhetetlen megnyilvánulásokat, amelyek