Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-25
16 Pontosítanák az átvilágítást - Markó Béla: összemossák a megfigyelteket a megfigyelőkkel Új Magyar Szó 2006. augusztus 25. Szerző: Gujdár Gabriella Amikor a múltról beszélünk, a jövőre kell gondolnunk - jelentette ki Markó Béla tegnapi bukaresti sajtóértekezletén az átvilágítási tör vény és a titkosszolgálatok működését szabályozó törvény mihamarabbi módosításának szükségessége kapcsán. Az RMDSZelnök szerint ezeket a jogszabályokat úgy kell megváltoztatni, hogy soha többé ne történhessen meg az, amit a volt Szekuritáté művelt. "A fé lreértések elkerülése végett, sokkal pontosabb kritériumokat kell megfogalmazni a politikai rendőrség értelmezésére, és biztosítani kell a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) független működését" - fogalmazott. Markó úgy értékelte, a CNS ASra a közvélemény és a politikum egyaránt megpróbál közvetlen nyomást gyakorolni, ami előzetes ítélethirdetésben, különböző következtetések nyilvános levonásában jelentkezik. Szerinte az átvilágító testületet hagyni kell dolgozni, és az átvilágítási törv ény módosítása folyamán konkrétabb eszközöket kell biztosítani annak megítélésére, hogy valaki együttműködötte vagy sem a Szekuritátéval. Az RMDSZelnök tegnap újra megerősítette a Szövetség korábbi álláspontját, miszerint a volt Szekuritáté minden dossz iéját hozzáférhetővé kell tenni annak érdekében, hogy az elöljárók és közméltóságok a jövőben ne befolyásolható és zsarolható, hanem feddhetetlen erkölcsű emberek legyenek. Az elöljárókról mindenkinek meg kell tudnia, mit csináltak 1989 előtt. "Az RMDSZ az erkölcsi feddhetetlenség híve. Még 1993ban elfogadta a Temesvári Kiáltvány 8. pontját, és a továbbiakban is szigorúan lép fel bármelyik tagjával szemben, akivel kapcsolatban felmerül a volt politikai rendőrséggel való együttműködés gyanúja" - jelentette ki Markó Béla. Saját dossziéjával kapcsolatban az RMDSZ elnöke elmondta, csodálkozott volna, ha nem talál magáról jelentést, hiszen már egyetemista korában tudta, hogy figyelik, többször meg is próbálta beszervezni a Szekuritáté. Hozzátette, elfogadhatatl annak tartja, hogy jelenleg többen megpróbálják összemosni a megfigyeltek és a megfigyelők múltját. Hangsúlyozta: a politikai alakulatokat és sajtótermékeket meg kell szabadítani a beépített titkosügynököktől. Markó azt is kiemelte, a pártok és a média egy aránt a demokrácia alapértékeit képviselik, és szabadon kell megnyilvánulniuk. vissza Markó elégedett a választottakkal Új Magyar Szó 2006. augusztus 25. Szerző: G. G. Egykét kivétellel polgármestereink többsége jól d olgozott, és az önkormányzataink jobbak, mint négy évvel ezelőtt - kommentálta megkeresésünkre Markó Béla RMDSZelnök az ÚMSZ tegnapi számában megjelent nyilatkozatokat, miszerint a helyi önkormányzatok RMDSZes vezetői nem teljesítenek az elvárások szerin t. Markó úgy látja, nincs baj, és abból, hogy Gál Péter gyergyószárhegyi polgármester - kampányígéretei be nem tartására, illetve a Szövetség országos képviselőjétől várt támogatás hiányára hivatkozva - lemondott, nem kell általános következtetéseket levo nni. "Természetesen meg kell néznünk az okokat, de Székelyföldön nagyon pozitív a tapasztalatom. A hargitai, elsősorban pedig a csíki polgármesterekkel többször találkoztam az elmúlt időszakban és erős, fiatal, dinamikus gárdával találtam magam szemben" - fejtette ki a szövetségi elnök. Ennek ellenére nem titkolta, akadnak olyanok is, akikkel maga is elégedetlen. "Viszonylagos elégedetlenség bennem is van, mert még mindig nem készítenek kellő számú pályázatot polgármestereink vagy a helyi önkormányzataink annak érdekében, hogy különböző kormányzati forrásokhoz hozzáférjenek, és még mindig nem elég gyorsak" - fogalmazott Markó, aki ennél is nagyobb problémának tekinti a tulajdonviszonyok tisztázását, hiszen a gubancos föld- és erdőügyek megosztják a közösség eket. A szövetségi elnök szerint a polgármestereknek nagyon nehéz igazságot tenniük, ráadásul a törvények sem igazán segítik munkájukat. Szerinte az RMDSZnek "választásról választásra jobb, erősebb felkészültebb önkormányzati csapatot" sikerült megbízni a. "Azt pedig, aki nem dolgozik megfelelően, legközelebb nem kell jelölni" - fogalmazott Markó, aki nem tartja általános jelenségnek, hogy elöljárók csak mandátumszerzésre használják az RMDSZt. vissza