Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-19
19 Közép- és KeletEurópa - beleértve a Balkánt - a nemzeti, etnikai és vallási keveredés földje. Itt minden határmozgatás sebeket okoz, és valami elevenbe vág bele, itt csak a határoknak mint károsodásnak a mérsékelése lehet ésszerű cél. A népek áthelyezése a vezérek egyik különösen ízletes gyönyöre. Új kormányzatok számára is ez a legérdekesebb cselekvés: áthelyezni, leváltani, kinevezni, mozgatni a többieket. Ilyen m ozgatás az etnikai tisztogatás, más szóval a deportálás a hazafias rablás élvezetével párosítva. Hogy az embert erővel el lehet űzni, vinni onnan, ahol él, ez a szokás abból a politikai paranoiából ered, amely a huszadik századi etatizmusokkal együtt jár t, abból az elképzelésből, hogy az állam rendelkezhet az egyénekkel és a közösségekkel, áthelyezheti, szolgálatra, gyilkolásra és meggyilkoltatásra kötelezheti őket. A nemzeti önrendelkezési jog radikális gyakorlása az egyéni önrendelkezés jogának hátrányá ra történik. Ki mit részesít előnyben: az államok, avagy az egyének szuverenitását. Az európai zsidókat sújtotta a legnagyobb etnikai tisztogatás, amely mintegy hatvanhetven százalékos arányban elpusztításukat jelentette. Használható paraméter a bűnössé g mérésére: a deportáltak hány százalékát ölték meg, hányan haltak meg a deportálás fizikai megpróbáltatásai következtében, például halálmenetek során. Nincs magasabb érdek, amely deportálásokat igazolhatna. Semmiféle politikai, vallási igazolása nem leh etséges egész közösségek kollektív büntetésének, üldözésének. A gyerekek büntetése a szülők esetleges vétkeiért megengedhetetlen. A büntetést nem lehet átvinni a családra, a tömeggyilkos fialánya is ártatlan. Semmilyen erőszakos deportálás nem tekinthető véglegesen lezártnak. Valamilyen - legalább erkölcsi - jóvátételre minden deportáltnak joga van nemzeti, etnikai, vallási hovatartozásától függetlenül. A náci deportálások nem igazolták a svábok kitelepítését. A tett hasonló, csak a tettes és az áldozat más. Nem is olyan nagyon, Magyarországon a svábok kitelepítésének adminisztratív személyzete zömében azonos volt a zsidók deportálásának lebonyolítóival. Sváboknak, szászoknak, cipszereknek, német ajkú nem német állampolgároknak joguk van ott élni, ahol éltek, ahol sokadízigleni felmenőik megtelepedtek. Ha a Harmadik Birodalom önkéntes szolgálata utólag bűncselekménynek bizonyult, nem adekvát büntetés a családostul való kitelepítés. A zsidók deportálásának úti célja a KZtábor volt, és nagy valószínűség gel a halál, a népi németeké NyugatNémetország és Ausztria, habár menet közben sokan meghaltak, és a fogadtatás sem volt mindig szívmelengető. Amikor mindent odahagyva egy kofferrel menni kell, akkor valami hasonlót élünk át, bármilyen adat álljon is a sz emélyazonossági igazolványunkban. A betelepítés többnyire rosszul sikerül. A betelepített nem érzi az új házat a magáénak, tart attól, hogy majd visszajön a régi tulajdonos, és ahelyett, hogy gondozná a házat, inkább a régi lakóra neheztel. A második v ilágháború után KeletEurópából több mint tízmillió népi németet telepítettek ki nyugatra. Ez nem volt szelíd folyamat, német ismerőseim közül többeknek kéthárom nagyszülője ebbe a deportálásba halt bele. Egy cseh falu közelében tömegsírba tették az erőlt etett gyalogmenet áldozatait. Újabban autóutat vezetnének éppen ott, ahol ez a tömegsír van. A követségek azt kérték, hogy a maradványokat áthelyeztethessék a legközelebbi falu temetőjébe. Az önkormányzatok elutasították a kérést, mondván, hogy nem kívánjá k rontani a temetőben nyugvó elhunytak etnikai összetételét. A hatvanas évektől fogva visszajártak a kitelepítettek látogatóba, kocsijukat, öltözetüket, fényképeiket nézve az itt maradottak már inkább magukat kezdték sajnálni. A deportálás által a kitele pítő országok szegényebbek lettek, a befogadók, a dolgos jövevényeknek hála, mint például Bajorország vagy BadenWürttemberg, gazdagabbak lettek. Az elűzöttek leszármazottai és a német politikai osztály nem kívánja sem a visszatelepülés jogát, sem az any agi kárpótlást, csak erkölcsi jóvátételt kíván, annak kimondását, hogy a népi németek kitelepítése, a kollektív bűnösség elvének alkalmazása nem volt helyes. Amit a magyar kormány 1990 után elfogadott, azt a cseh és a lengyel kormány nem kívánja elfogadni.
