Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-02
13 Kérdésre válaszolva kifejtette: a köztisztviselők vagyonellenőrzését szolgáló feddhetetlenségi ügynökség (ANI) létrehozása az ország uniós csatlakozásának igen fo ntos "politikai eleme", ennek elmaradása azonban nem jelenti a csatlakozás feltétlen elodázását. "Bogdan Olteanu, a képviselőház elnöke arról biztosított, hogy az ügynökség létrehozásáról szóló törvényt még kora őszszel elfogadja a parlament" - közölte a d iplomata. Frattini egyébként szükségét látta lobbizni Markó Bélánál az ANI érdekében, köztudott ugyanis, hogy az RMDSZ elnöke többször kifogásolta Monica Macovei törvénytervezetét az ügynökség létrehozásáról. "Elmagyarázom Markó Béla miniszterelnökhelyet tesnek, miért van szükség a jogszabály mielőbbi elfogadására" - fogalmazott az igazságügyi biztos. Markó: az ANI a hiányzó láncszem A délutáni MarkóFrattini találkozón azonban kiderült, a miniszterelnökhelyettes szintén fontosnak tartja az ANI létrehoz ását. Markó Béla szerint a feddhetetlenségi ügynökség a hiányzó láncszem a politikusok és a hatóságok, illetve az igazságszolgáltatás között. "Szükség van egy intézményre, amely a lehető legszigorúbban ellenőrzi a vagyonbevallási és öszszeférhetetlenségi nyilatkozatokat" - jelentette ki a miniszterelnökhelyettes, hozzátéve, hogy az RMDSZ tevékenyen részt vett a jogszabály kidolgozásában a hatékony korrupcióellenes küzdelem, az átláthatóbb igazságszolgáltatás biztosítása, valamint az emberi jogok tisztele tben tartása érdekében. Markó Béla szerint rendkívül fontos, hogy Franco Frattini romániai látogatása során az állampolgároknak az igazságszolgáltatásba, illetve a különféle intézményekbe vetett bizalmát helyezte előtérbe. A találkozón elhangzott: a bizt os bízik abban, hogy Romániának sikerül teljesítenie a hátramaradt csatlakozási feltételeket. "Nem az a célom, hogy konkrét javaslatokat fogalmazzak meg bizonyos kérdések megoldásához, mivel ezeket a csatlakozó ország vezetőinek kell megtalálniuk" - közölt e az uniós diplomata. Markó Béla a megbeszélés során hangsúlyozta: a magyar közösségnek éppúgy érdeke az integráció, mint Románia többségi állampolgárainak. "Éppen ezért az általános kérdések megoldásához eddig is hozzájárultunk, a pártok finanszírozásár ól szóló jogszabály módosítása is bizonyítja, hogy ha van politikai akarat, sikerül elfogadni a törvényeket" - fejtette ki az RMDSZ elnöke. Hozzátette, a romániai magyar közösségnek vannak sajátos céljai is, amelyek ebben a pillanatban az EU problémái is. "Ilyen a kisebbségi törvénytervezet elfogadása, hiszen ez a harmadik törvénytervezet, amelyet szeptemberig meg kellett volna szavazni" - mondta Markó. vissza Magyarromán kémtörténet Új Magyar Szó 2006. augusztus 2. Pe tru Calian konzervatív párti képviselő szerint a magyar titkosszolgálatok helyettes vezetője a hét végén Tőkés Lászlóval találkozott, akivel az erdélyi magyarok autonómiájával kapcsolatos, Romániaiellenes tervet készített elő. A Magyar Nemzetbiztonsági Hi vatal szóvivője az ÚMSZnek cáfolta az információt. Petru Calian, a kormánykoalícióban résztvevő Konzervatív Párt (PC) kolozsvári képviselője tegnapi sajtótájékoztatóján azzal vádolta meg a magyar titkosszolgálatot, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal helyett es vezetője a hét végén, a Kolozsvárhoz közeli Tárnicatónál Tőkés Lászlóval találkozott, és az erdélyi magyarok autonómiájával kapcsolatos, Romániaiellenes tervet készített elő. A politikus szerint a külföldi titkosszolgálatok, Romániaellenes terveik me gvalósítása érdekében, kihasználják a román titkosszolgálatok élén bekövetkezett hatalmi űrt. A konzervatív párti képviselő a - Mediafax hírügynökség szerint - tegnapi sajtótájékoztatóján azt állította: információkkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a hét végén a Kolozs megyei Tárnicatónál találkozott a magyar titkosszolgálat vezetőjének helyettesével, hogy az erdélyi magyarok autonómiájával kapcsolatos tervet készítsen elő.