Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-14
10 nagykoalícióra emlékeztető kisebbségi ODSkormány létrehozásának gondolata sem. Kijelentette, ha ilyen kormány alakulna, pártja ellenzékbe vonulna. Jirí Paroubek kormányfő, a CSSD elnöke jelezte, ha Vlcek házelnök lesz, akkor kormánya már kedden lemond, s elgördülnek az akadályok Mirek Topolánek, az ODS elnöke kormányfői kinevezése elől. S ha a szocdemek és a polgári demokraták megegyeznének a kisebbségi ODSkormán y tolerálásának feltételeiben, s ha ez a kormány bizalmat kap a törvényhozásban, akkor – hangoztatta Paroubek – pártja ellenzékbe vonul, s ő maga vállalná a házelnöki tisztséget. Paroubek arra is célzott, ha Topolánek kormányalakítási kísérletei eredményte lenek lennének, akkor feltételezi, hogy Václav Klaus szociáldemokrata politikust, személy szerint őt bízná meg kormányalakítással. A szocdem – polgári demokrata egyezkedést nehezíti, hogy az ODS ragaszkodik például az egységes adókulcs bevezetéséhez, a szocd emeknek viszont nincs ínyükre a tandíj bevezetése, a minimálbér megszüntetése, valamint a pácienseket terhelő különféle díjak bevezetése az egészségügyi ellátásban. Lapértesülések szerint az ODS és a CSSD a tárgyalások során nem jutott közös nevezőre a két párt közötti megállapodás felmondása feltételeinek meghatározásában. vissza Kasza szakít Csanakkal 2006. augusztus 14. (9. oldal) Sebestyén Imre Már hosszabb ideje folynak a találgatások a vajdasági kormánykoalíció szétszakításáról. Értesülések szerint kiejtik belőle a Csanakféle vajdasági Szociáldemokrata Ligát (LSV), és he lyét a Vojiszlav Kostunica kormányfő vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS) venné át. Hogy Csanakéknak kiáll a rúdja az újvidéki kormányból, alátámasztja Kasza Józsefnek, a VMSZ elnökének a minapi nyilatkozata is, hogy a szakítás az LSVvel nem okoz gondot a VMSZnek. Ha a tényleg így történik, a tartományi vezetés belgrádi pártok kezébe kerül, az egyetlen vajdasági benne a magyar párt lenne. Ezzel gyengülnek az amúgy sem túl izmos autonómiapárti erők. Belgrád azt szeretné, ha a vajdasági ügy inkább kezelhet ő kisebbségi kérdés lenne. Nenad Csanak szerint ehhez Belgrád partnerre talált a VMSZben. A DSS állítólag azt szabta feltételként, hogy Csanakékat hagyják ki a koalícióból. Csanak sem közösködne velük: „egy helyiségben sem akarok lenni a kleronacionalista Kostunicáékkal, nemhogy egy koalícióban”. A tartományi hatalom átrendezéséért folytatott harc – amelyet egyes elemzők máris politikai válságnak neveznek – egyik epizódja Bunyik Zoltán oktatási és művelődési titkár (miniszter) állítólagos távozásáról szóló értesülés. A Vajdaságban ez a legfontosabb tárca, amelynek működése legkevésbé függ Belgrádtól. A titkárságot (minisztériumot) állítólag szétválasztanák, s az oktatási részét a DSS kaparinthatta volna meg, a művelődési talán maradt volna a VMSZnek. Bunyi k pedig (aki egyben a VMSZ alelnöke) diplomáciai pályára lépett volna: Berlinbe ment volna konzulnak. Meg nem erősített hírek szerint azonban ebből sem lesz semmi. Belgrádot értesítették, hogy Bunyik ellen eljárás van folyamatban pénzügyi visszaélés gyanúj ával, így nem lehet konzul. vissza A kormányzatnak a vagyonra fáj a foga? − Csökken a közalapítványok támogatása · Egyre kisebb forrásból gazdálkodnak, így a kultúrára szánt összegek is apadnak 2006. augusztus 14. (5. o ldal) Udvardy Zoltán Szerb ia felosztaná Koszovót. A meglepetés erejével hatott Szanda RaskovicsIvicsnak, a Koszovói Koordinációs Központ belgrádi kormányhivatal elnökének nyilatkozata BBCben, miszerint Szerbia felosztaná Koszovót. A javaslat természetesen arra az esetre vonatkozi k, ha mind a szerbek és az albánok, mind a nemzetközi közösség szembe kerülnek azzal a ténnyel, hogy a két nép együttélése lehetetlen. A tartomány felosztása mindkét félnek megoldást jelentette, mondta RaskovicsIvics. Belgrád nem mondott le álláspontjáról , hogy Koszovónak széles körű autonómiát biztosít Szerbián belül. (S. I.)