Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-14
8 magyar újságíró, Talp ai Lóránt írta a Szabadkán megjelenő Magyar Szó 2006. június 16i számában a fenti kézenfekvő, de a mai magyar kormány által látható módon nem vallott mondatokat. Aligha lehet csupán belpolitikai indíttatású túlzásnak tekinteni Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott szavait a Kárpátmedencei magyarokat fenyegető jelenségekről. Az etnikai arányok megváltoztatására, a magyar tömbök feltörésére és a szórványok asszimilálására törekvő állami politika előtt nem szabad behunyni a szemünket. A (még) többségben mag yarok által lakott területek hátrányos gazdasági megkülönböztetése, a különféle megfélemlítési hullámok, az igazságszolgáltatás részrehajló működése, valamint a magyar oktatási és kulturális intézmények elégtelen támogatása vitathatatlan tény. Szlovákiában és Romániában hozott ugyan némi javulást a magyar pártok kormányzati szerepvállalása, de látjuk, hogy intézményes és törvényes garanciák, decentralizált önkormányzat nélkül minden múlékony, visszavonható. Mindebből a kormányzat - állítólag - azt a követke ztetést vonta le, hogy mivel eredményt e téren nem lehet elérni, nem is kell a témát erőltetni, itthon úgyis csak kevés embert érdekel, szavazatokat pedig inkább a szomszédokat békítgető politikával lehet nyerni. Valóban, pusztán a mégoly jogos sérelmek emlegetésével, hangos retorikával semmire sem megyünk, sajnos azonban a mosolydiplomácia, a gesztusok sem hozták a remélt eredményt, sőt egyes politikusok agresszív hajlamai csak erősödtek a szomszédos országokban. Várhatunk valamit a külföldtől, a nemze tközi fórumoktól? Ott valóban kevesen értik a nemzeti kisebbségek problémáját. Az átlagember azonosítja a nemzetet az állammal (még itthon is, így lesz a székelyből román , ha Magyarországra jön), kisebbség alatt vagy bevándorlót ért (mint az arabok, törö kök, kurdok NyugatEurópában), vagy különleges társadalmi csoportokat, mint a romáké vagy Amerikában a feketéké, esetleg a homoszexuálisoké. Még aki megérti, hogy mi a különbség aközött, hogy valaki átment egy határon, vagy hogy valakin átment egy határ, a z is a többségi nemzethez történő asszimilációt tartja természetesnek és kívánatosnak, csak integrációnak nevezi a beolvadást. A téma felvetését, az ügyben történő lobbizást ma azért nem kedvelik a kormányok, mert destabilizáló, konfliktust gerjesztő hatás únak tartják. Mégsem adhatjuk fel azt a törekvést, hogy ez a felfogás megváltozzék, hogy az olyan pozitív példák, mint DélTirol autonómiája, a skót és a walesi "devolúció", a spanyolországi föderalizmus vagy a svájci kantonrendszer meggyőzze a világot a k ollektív kisebbségi jogok szükségességéről. Arról, amit a szlovákiai magyarok mártírpolitikusa, Esterházy János közel hetven éve így fogalmazott meg: "Az igazságos nemzetiségi politika sokkal nagyobb biztonsági koefficiens, mint soksok írott törvény, biz tosabb minden Maginotvonalnál, mert semmi sem erősít meg egy államot jobban, midőn abban nemcsak a többségi, de a kisebbségi állampolgárok is teljes mértékben otthon érzik magukat." A nemzetközi válságok tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a többnemzetisé gű államok problémájának egyetlen elfogadható megoldása a kölcsönös türelem, lemondani a kisebbségek asszimilálásának vagy más módon történő eltüntetésének szándékáról. Hogy a teljes helyi demokrácia, tehát a területi és személyi alapú autonómia jelenti a különféle nyelvű, vallású és tudatú emberek együttélésének legjobb keretét - nemcsak Európában, de Ázsiában is. Mindezt ma számos intézményben belülről, tagként, szövetségesként mondhatjuk el. Ez meg is történik az Európai Parlamentben, de a kormányközi fórumokon - úgy tűnik - nem, márpedig Magyarország helyett más nem fogja felkarolni az ügyet. Pozíciónkat erősíthetjük, ha barátokat, támogatókat tudunk felsorakoztatni érveink mellett, és számos partnerünk ehhez megnyerhető - még az Egyesült Államok is. H a gazdaságunk erősebb lenne, ha szomszédainknak anyagi érdekük lenne jó viszonyt ápolni Magyarországgal, úgy mindenki jobban figyelne érveinkre. És volna még egy alapfeltétel: belső egyetértés nemcsak ezekben a jogos és mérsékelt célokban, de kifelé történ ő képviseletükben is. Ennek kezdeményezése a mindenkori kormány feladata, amiben az okos (és hazafias) ellenzék csak partner lehet. A magyarság szétszóratásából is lehet előnyt kovácsolni. Három szomszédos országban az ott élő magyarság komoly politikai tényező. A magyar pártok mindenütt a demokrácia, a jogállamiság és a nemzetközi normák következetes szószólói. NyugatEurópától Amerikán át Ausztráliáig az egyetemeken, a gazdaságban és a tudományban, de a kormányhivatalokban is vannak tekintélyes és megbe csült magyarok, magyar származásúak, akik kérés nélkül is támogatnak minden jó magyar ügyet, de szervezetten, összehangolva sokkal eredményesebbek lehetnek. Az Antall- és Hornkormány ilyen törekvései a 2002es kormányváltás után teljesen megszűntek, s ezt a Magyar Állandó Értekezletnek és a Határon Túli Magyarok Hivatalának felszámolása betetőzi. Magyarország ma önmagát gyöngíti azzal, hogy - ellentétben a nemzetközi gyakorlattal - külföldön tartózkodó állampolgárait
