Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-14
2 jegyében és az ateistakommunista diktatúra bukását kö vető - viszonylagos - szabadság áldásaként jött létre” - emlékeztettek a szervezők a világtalálkozó rendezvényének meghívójában (MTI) Németh Zsolt szerint a kormánynak újból meg kell teremtenie a magyarmagyar párbeszéd kereteit – INTERJÚ − A fideszes politikus az V. Magyar Református Világtalálkozó erdélyi eseményeinek alkalmából tartózkodott Nagyváradon, ahol részt vett és beszédet mondott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) központi rendezvényén, az ifjúsági nag ytalálkozón − A helyi várban tartott rendezvény idején az MTInek kifejtette: napjainkban a határon túli magyar ügy kettős kihívással szembesül. Egyrészt számolnia kell a szomszédos országokban ismét megerősödő nacionalizmussal. A politikus szerint ez részben azzal magy arázható, hogy megszűnt az európai uniós csatlakozás folyamatában korábban érvényesülő korlátozó hatás az említett országok nacionalista köreire. „Ebben a helyzetben van ma a felvidéki magyarság, és félő” - mondta a honatya , „hogy hasonló sorsra juthat m ajd az erdélyi magyarság is” (MTI) Besúgóhisztéria tört ki Romániában − Valóságos boszorkányüldözés indult be Romániában a hírhedt Securitate, a kommunista titkosszolgálat levéltárának megnyitását követően. Miután kiderült, hogy a "szeku" tizenkét éves gyermekeket is beszervezett, s azokkal iskolatársaikról, tanáraikról és családjaikról jelentéseket íratott, az elmúlt napokban feloldották egyes politikusdossziék titkosságát is (Nsz 10.o.) Németh Zsolt : felértékelődnek az egyházak – „ Az egyházaknak most különösen felértékel ő dik a szerepe, amikor a politika érzéketlen a határon túli magyarok ügye iránt, s amikor a szomszédos országokban a kisebbségpolitika újabb és újabb kihívásokkal néz szembe” – fejte tte ki vasárnap Nagyváradon Németh Zsolt az V. Magyar Református Világtalálkozó romániai rendezvénysorozata alkalmából mondott beszédében. Az Országgy ű lés külügyi bizottságának elnöke szerint az egyházak el ő tt álló legfontosabb kihívás, hogy miként tudnak ellenállni a különféle megosztó törekvéseknek. (MH 9.o.) Egységet hirdettek a reformátusok - A magyar egység szükségességét hangsúlyozták és a 2004 decemberi népszavazás kimenetelén próbáltak felülemelkedni az V. Magyar Refo rmátus Világtalálkozó szónokai. A találkozó, amely a szombati kolozsvári nyitóünnepséggel kezd ő dött, a hét végén több erdélyi városban, településen folytatódott. A rendezvényen köszönt ő beszédet mondott T ő kés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, aki szerint a kommunizmus öröksége mellett azok is hibásak a népszavazás végkif ejletéért, akik a kett ő s állampolgárság ellen kampányoltak. (Nszv 2.o.) Securitates múltat sugall a Nemzet több médiaszemélyiségnél - Három magyarországi médiaszemélyiség nevét is említi a Magyar Nemzet pénteki számának publici sztikája, a Romániában indított Tiszta Hangok átvilágítási akcióval kapcsolatban. A lap azt írja: Cselényi László, a Duna TV elnöke, Heltai Péter, az Info Rádió egyik alapítója és Bodor Pál újságíró is szerepel a feltételezett securitates múlttal kapcsolat os átvilágításra javasoltak listáján. (Nszv 3.o.)