Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-12
4 az út. Az eredmény pedig az lett, hogy Magyarországon ma sokan úgy érzik, hogy az elszak ított magyarság nem más, mint egy anyagias, folyamatosan a pénzzel foglalkozó, az anyaországi támogatásért toporzékoló tömeg. A nyelvi jogok és a nyelvhasználat jelentősége E torz kép kialakulásában kétségtelenül komoly szerepet játszik az a tömérdek búb ánatos, depressziós cikk, dokumentumfilm, rendezvény és megemlékezés is, amelyek mindenféle kiút vagy optimista jövőkép, megoldás előrevetítése nélkül a siránkozásban és a sóhajtozásban tobzódnak. Talán nem is meglepő, hogy a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson olyan kevesen vettek részt. Más kérdés, hogy amíg Magyarországon tíz emberből kilencnek fogalma sincs, hogy például hány magyar él Kárpátalján, nem is volt igazán szerencsés népszavazást tartani a kettős állampolgárságról (hacsak nem az volt a célja, hogy tudatosítsa a határon túli magyarokkal: az anyaországra nem számíthatnak). A média azonban hibáztatható az emberek tájékozatlanságáért is. És azért is, hogy a határon túli magyar vonatkozású ügyek a magyarországi médiumok nagy részében a mai napig külügyek maradtak, Duray Miklós vagy Tőkés László neve a legtöbbször a külpolitikai (!) hírek között bukkan fel, a tudósítások többsége pedig nem is a magyarok helyzetére, hanem az adott szomszédos ország belpolitikájára helyezi a súlyt. És sajnos u gyanilyen kaotikus a helyzet a határ túlsó oldalán is. Aki egy pillantást vet az európai kisebbségek háza tájára, azonnal meggyőződhet róla: másképp viszonyulnak a problémákhoz, mint mi. Először is nagyobb a problémaérzékenységük. Másodszor a problémafelve tés megalapozottan (tényfeltárást, felmérést követően) és konkrét formában jelenik meg a nyilvánosság előtt. Harmadszor: a kisebbségi közélet szereplői, érdekvédelmi szervei – tőlünk eltérően – a problémafelvetést követően nem a problémában való gyönyörköd ésben élik ki magukat, hanem annak megoldására összpontosítanak. Elég felidézni, amikor 2004ben DélTirolban botrány tört ki, mert egyes gyógyszergyártó cégek többszöri felszólítás ellenére sem látták el termékeiket német nyelvű ismertetővel. A problémát végül úgy oldották meg, hogy minden gyógyszer leírását digitalizálták, így a déltiroli gyógyszerészek – ha a beteg kéri – bárkinek ki tudják nyomtatni német nyelven is, hogy az orvosságot szedve például milyen mellékhatások jelentkezhetnek. A határon túli magyar érdekvédelmi szervezetek a világon mindennel foglalkoznak – az anyanyelvhasználaton kívül. Ha valaki kinyitja az idén huszonhetedik éve kormányon lévő finnországi Svéd Néppárt kéthavonta megjelenő folyóiratát, a Medborgarbladetet, azt látja, hogy a z újság – akárcsak a párt – döntőrészt a svéd nyelv használatával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik. Ha valahol probléma merül fel a nyelvi jogok érvényesülése terén, a párt azonnal hallatja a hangját, és teljes mellszélességgel kiáll a svédek jogaiért. Nemrégiben tagozatot indítottak a kétnyelvűek számára, rendezvényeket tartanak, és tanácsokkal látják el a vegyes házasságban élő szülőket, miként alakítsák gyermekük identitását. Mindezt azért teszik, mert tudják: a kisebbségi identitás központi és egyútt al legfontosabb eleme az anyanyelv. Hogy a határon túli magyar pártok mikor jutnak el erre a felismerésre, és mikor kezdenek el – a gazdasági problémák és más, egyébként rendkívül fontos területek mellett – a nyelvi jogokkal és a nyelvhasználattal is fogla lkozni, még megjósolni sem lehet. Három pontban a kisebbségi sajtóról Végül érdemes említést tenni a határon túli magyar sajtó működéséről is. Az európai kisebbségi lapokat összefogó MIDAS szervezet idei brosúrájának előszavában azt írják: a kisebbségi közösségek életében „a” központi szerepet a kisebbségi sajtó játssza. Ehh ez képest elég megnézni, hogy a vajdasági Magyar Szó példányszáma például a rendszerváltás óta ötödére, 25 ezerről 5 ezerre, a szlovákiai Új Szóé pedig egynegyedére, 100 ezerről 25 ezerre csökkent. A szerkesztőségekben általában külső okokra hivatkoznak (s zegénység, a kereskedelmi televíziók megjelenése, az internet térnyerése), saját munkájukban azonban nem igen vélnek hibát felfedezi. Holott ha belelapoznának az európai kisebbségi lapok valamelyikébe, azonnal észrevennék, hogy odakint, Nyugaton – ahol a k isebbségi sajtó demokratikus keretek között fejlődhetett ki – ezek az újságok egészen más szerkesztési elveken működnek, mint a határon túli magyar lapok többsége. Először is a kisebbségi kérdést nem kezelik tabuként, így nem haboznak megszólaltatni többsé gi politikusokat, és buzgón reagálnak a többségi lapokban megjelent, őket érintő kérdésekre. Másodszor – elég csak belelapozni a finnországi svéd lapokba – folyamatosan az érdeklődés középpontjában tartják a kisebbségi identitást, a kisebbség érdekeit, a n yelvhasználati jogokat. Harmadszor, olvasóik szűkebb környezetére, azaz a kisebbség által lakott régiók eseményeire összpontosítanak. A déltiroli Dolomiten például naponta tizenkét oldalon foglalkozik regionális vonatkozású hírekkel, és nagyon ritkán ír S zicíliáról vagy Toscanáról. Miközben a pozsonyi Új Szó
