Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-05
21 Ab ból az időből származik Slota ugyancsak emlékezetes fenyegetése, amely szerint azok számára, akik ellenzik Szlovákia önállóságát, „megfelelő mennyiségű villanypóznát talál”. Pártja fennen hangoztatta a Tisoféle Szlovákiából ismert szlogent, a „Szlovákiába n szlovákul!” jelszót, s e mozgalom a nemzetiek és a Matica slovenská 1991es tüntetéseibe torkollott, olyan szlovák nyelvtörvényt követelvén, amely betiltotta volna minden kisebbség anyanyelvhasználatának lehetőségét. Slota politikai pályája 1994ben érke zett a csúcsra, ekkor lett a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, a parlamenti választásokat követően pedig Vladimír Meciar koalíciós partnereként négy évig a végrehajtói hatalomba is bejutott pártjával. A négyéves kormányzás eredménye ugyan katasztrofális volt Sz lovákia számára, hiszen az ország politikai elszigeteléséhez vezetett, Slota politikai karrierje viszont nem ezért bukott meg 1999ben – mint utóbb kiderült: átmenetileg – , hanem a pártján belül kialakult ellenségeskedések miatt. Az ellenségeskedés azonban nem politikai jellegű volt, nem az történt, hogy a párton belül győzött volna egy mérsékeltebb, kevésbé idegengyűlölő vonal. Slota párttársai egyszerűn megelégelték a pártelnök alkoholfüggőségből fakadó, közbotrányt okozó magatartását. Egy pozsonyi vendég lő teraszán végzett nyilvános vizelés volt a végpont. Slota nagy ellenfele akkor Anna Malíková volt, aki később azzal híresült el, hogy leláncoltatta Duray Miklós képviselő székét a parlamentben, majd Slota „kedveskedett” a politikusnőnek azzal, hogy „kerg e marhának” titulálta. Az ellenségeskedés olyan méreteket öltött, hogy kettészakadt a nemzeti párt. Malíková – aki hamarosan férjhez ment egy fehérorosz vállalkozóhoz, s immár Belousová néven a szlovák parlament alelnök asszonya lett – a Szlovák Nemzeti Pá rtot elnökölte, míg Ján Slota megalakította a Valódi Szlovák Nemzeti Pártot. Egymásnak feszülésük eredményezte azt, hogy egyik szlovák nemzeti erő sem jutott be a parlamentbe 2002ben. Jellemző, hogy az említett körülmények mindennemű megváltozása nélkül m ásfél év alatt újra egyesültek a nemzeti erők, s minden nagyobb vita nélkül 2004ben Ján Slota újra a Szlovák Nemzeti Párt elnöke lehetett, helyettese pedig Anna Belousová; korábbi nézeteltéréseikről és igen durva, nyomdafestéket nem tűrő kölcsönös szidalm aikról soha nem nyilatkoztak. Az ok egyszerű – a Hospodárske novinynak magyarázta el Slota a júniusi előrehozott választások előtt – , nevezetesen az, hogy a nemzetiek „mindenáron meg akarták akadályozni, hogy az MKP hatalomban maradjon”, mert „elviselhetet len volt, hogy milyen szervilisen működtek együtt a szlovák pártok az MKPval, amely szélsőségesen nacionalista, nagy magyar soviniszta párt, s egyetlen célja Szlovákia szétverése.” Volt a kibékülésnek persze más oka is, csak Slota akkorra megtanulta, hogy más kisebbségekkel és a nemzetközi tőkével kapcsolatban illik finomabban fogalmazni, mint a magyarokkal szemben. De nem tudta véka alá rejteni véleményét, amit a választások előtti kiáltványa is bizonyít, amelyet sokatmondó címmel – „Aki nem az SZNPt vál asztja, az áttételesen az MKPt választja” – tett közzé, s amely többek között ezt tartalmazza: „Felszólítom és felkérem az összes szlovákot, június 17én jöjjenek el szavazni, és úgy döntsenek, hogy Szlovákiának végre szlovák kormánya legyen, olyan, amely nem az idegenek, hanem az államalkotó nemzet érdekeit képviseli. (…) A Szlovák Nemzeti Pártot kell választania mindenkinek, aki meg akarja tartani Szlovákia területi egységét a mai határok között, és az ország egész területén megértetni magát szlovákul, m egakadályozni az ország elszegényesítését; aki azt akarja, hogy Szlovákiában az integrálódni képtelen csoportokon is számon lehessen kérni a jogrendet, és aki nem ért egyet az olyan eltévelyedésekkel, mint a homoszexuálisok házassága.” S mert az idegenekke l és minden nemzeti, faji és nemi kisebbséggel riogató, azok ellen uszító felhívására senki nem reagált, Slota bátran választhatta pártjával azt a kampányjelszót, hogy „Szlovákiának szlovák kormányt!”. Ez vészesen emlékeztet a második világháború idején sz ületett kampány szlogenjére – „Szlovákiát a szlovákoknak!” – , amely egyszerre volt cseh, magyar- és roma, de leginkább zsidóellenes jelszó. A Slotajelenséget – amely egyszerre jelenti az alkoholizmus elfogadottságát a közéletben, a körülírhatatlan vulga rizmus megtűrését a közbeszédben, valamint a rasszizmust és az extrém nacionalizmust, benne kimagasló helyen a magyargyűlöletet – átfogóan még nem vizsgálták Szlovákiában, nincs hát válasz arra, miért van akkora támogatottsága az országban. Az alkoholizmus és a vulgarizmus kapcsán csak esetlen viccelődésbe bocsátkozhatunk, mint tette azt a kilencvenes években Vladimír Meciar, aki azt mondta: „Árvában csak a köztéri szobrok nem tántorognak.” A politikai jellegű szélsőségek elfogadására sincs igazán magyaráza t, de a Közkérdések Intézete a kilencvenes évek második felében az ugyancsak a nacionalizmussal, a xenofóbiával és a diktatórikus módszerek alkalmazásával jellemezhető „meciarizmus” sikerének titkát kutatva arra a megállapításra jutott, hogy Meciar és Slot a támogatottsága elsősorban ott fedezhető fel, ahol a legerősebb volt Andrej Hlinka Szlovák Néppártja, amely a két háború között Szlovákia autonómiájáért küzdött Prágával szemben, s amely később, a Tisoféle Szlovákiában egyetlen pártként biztosította a fa sizmus térhódítását az országban. De kereshetjük a választ egy másik értékelésben is – s bizonyos értelemben a kettő akár ki is egészítheti egymást – , amelyet Miroslav Lipták történész fogalmazott meg, s amely lényege az, hogy a szláv országokban a kommuni sta pártok nem az internacionalizmus hordozói voltak, hanem egyfajta pánszláv felsőbbrendűség kifejezői, ami abban nyilvánult meg, hogy a számbelileg nagyobb országok és nemzetek mindig elnyomták a számbelileg kisebbeket,
