Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-05
6 Morvai Krisztina remek szakértő. Nem kell vele egyetérteni mondjuk az apagyilkos Simek Kitti mentegetésében, de hosszú évek óta szenvedélyesen és fárad hatatlanul küzd a nőkkel szembeni hétköznapi brutalitás és megkülönböztetés ellen, a „nőtéma” hazai tudatosításában, Terror a családban című kötete nyilvánvalóan az alapműkategóriába tartozik. Abban is igaza van, hogy nem árt, ha egy New Yorkba delegált s zakértő autonóm, nem szervilis kormánya iránt, és (bizonyos határok között) képes önállóan is akciózni, ha kell. Ezzel együtt a magyar kormány jól döntött, hogy hazahívja. Ennek alapvetően két oka van: 1) elég obszesszív módon, egyoldalúan fókuszál szegé ny elnyomott palesztin nőkre, plusz az ENSZeseknek írt feljelentő leveléből az derül ki, hogy kulturális alapon politikai elfogultságot feltételez valakinél (ha „zsidó aktivista”, akkor befolyásos és „cionista”), miközben 2) ő maga példátlan módon elfogul t, amikor nyilvános szereplésein – nem magánemberként, hanem a Magyar Köztársaság delegáltjaként – felháborodottan tiltakozik az abortusz gyakorlata ellen. Ha már női jogok. Nem Morvai Krisztina tehet róla, ha utódjának nem akármilyen érvekkel történő meg fúrását azok karolják fel, akik a világ népkínzó rezsimei, nőellenes diktatúrái, népirtó törzsi gépezetei helyett teljesen véletlenül na kit? Izrael Államot, és az ő palesztinokat kínzó gyakorlatát találják rendre kritizálandónak. De miket is írok: a Publi c Committe Against Torture in Israel (PCATI) és a World Organisation Against Torture (OMCT) csak a palesztin nőkre figyel – pedig ha a vád igaz, akkor Izrael a terroristagyanús férfiakat is kínozza. De ez legyen az ő gender problémájuk. Ami viszont már a mi gondunk, magyar állampolgároké: hogyan ellenőrizzük, hogyan számoltatjuk el delegáltunkat, ha elkezd önálló életet élni? A CEDAW üléseit végigböngészve érdekes, hogy szakértőnk a palesztin, ill. beduin nők helyzetét feszegeti a legalaposabban, azt is Izraelre vetítve. Tavaly júliusban, a 685.686. ülésen például azzal érvelt, hogy Izrael a zsidó nőkhöz képest is másodosztályú polgárokként kezeli az arab nőket, és miközben az izraeli társadalom 20 százaléka palesztinokból áll, az országban 254 zsidó nő i bíró van, de csak 5 palesztin női bíró. Mit gondol Izrael, a palesztin női bírók felrobbantanák a bíróságot? – tette fel a kérdést New Yorki emberünk. A palesztin nők másodrendűségéről nem sokkal később újra értekezett, s a Dow Jones Newswire szerint mé lyen egytértett vele Benin, Brazília, Kuba, Kína, DélKorea küldötte. Mindeközben, a hálón is elérhető dokumentumokból nem úgy tűnik, hogy akár egyetlen kérdést is feltett volna az autonóm Palesztin Hatóság fennhatósága alatt élő számos arab nő helyzetér ől. Vagy mondjuk az arab és az afrikai világban élő nőkről, úgy en bloc. A kuvaiti riport elfogadásának vitájában (634.635. ülés) azonban kifejezetten bíztatónak tartotta, hogy az iszlám világ egyáltalán nem olyan, mint amilyennek kívülről lefestik, spiri tualitás, vallás és emberi/női jogok egyáltalán nem zárják ki egymást, különben is milyen jó lenne, ha Kuvait végre elmagyarázná a világnak, hogy tradíciói egyáltalán nincsenek ellentmondásban a női jogokkal. Mondjuk kifogásolta, hogy Kuvaitban viszont e gyáltalán nincsenek női bírók – de a hangnem inkább a „vannak még problémák” kategóriájába tartozott. Az viszont kevésbé szórakoztató, hogy a magyar nőjogi delegált nem egyszer, határozottan állást foglalt az abortusz ellen. Tavaly júliusban, annak a CED AWdelegációnak a tagjaként, amely Írországban liberálisabb abortuszpolitikát próbált elérni, reményét fejezte ki, hogy az abortusz az emberi jogok területén a kínzással egyenértékű megítélés alá fog esni, idén februárban pedig kikelt a RU486os abortusz tabletta ellen („a nők halott bébiket fognak szülni”). Az abortusz nem jó, de nem is jó vagy rossz kérdése. Morvai is pontosan tudja, hogy a legtöbb nő számára valószínűleg ez az elképzelhető legutolsó választás – de a helyzet az, hogy aki felelős posztr ól tiltaná, vagy gyakorol nyomást ellene, az még nagyobb nyomorúságba taszítja a nőket, mint amilyen nyomorúságot a CEDAWülések kitárgyalnak. Aki magánemberként, hívőként lelkiismereti okokból kikel az abortusz ellen, ám tegye, no problem. Magyar államp olgárként, a köztársaság nevű izé tagjaként azonban nem szeretném, ha az én delegáltam más nőknek,
