Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-29
18 mértékben mindenképpen tematizálhatná az autonómiával összefüggő EUvitákat. S egyben tovább vihetné a határmódosítás n élküli nemzeti integráció folyamatát is. Végel László a Građanski list c. újvidéki lapban is rámutat, Szerbiában a néhai Điđić miniszterelnök már a kezdetben rájött, hogy bizonyos kisebbségi elitek kielégítésével támogatást szerezhet és azt a látszatot ke ltheti, hogy a „kisebbségi kérdés megoldódott”. Az autonómia kérdésének tematizálása egyszerre nyílt állásfoglalásra kényszerítené a helyi hatalomhoz simuló kisebbségi eliteket, s így végre a kisebbségek soraiban is elválna a tüdő a májtól. S ami az egés zben a legfontosabb: az autonómiával kapcsolatos magyar kezdeményezés egyik pillére lehetne annak az új Magyarországnak, amely a nemzet egészével együtt foglalhatna helyet Európában. vissza Október után is marad az MNT Vajda ságma.info 2006. július 29. [16:34] Tizenkét napirendi pontról tárgyalt ma a Magyar Nemzeti Tanács. Foglalkoztak a Magyar Szó és a Hét Nap gazdasági ügy eivel, és mezőgazdasági bizottságot is létrehoztak. A Tanács jövője az elmúlt hetekben egyre több kérdést vetett fel, a MNT ugyanis 2002 őszén alakult, így mandátuma hivatalosan idén október végén jár le. Az azonban már most bizonyos, hogy a Tanácsot egy előre nem választják újra, mert nem készült el az a választási törvény, amely ezt lehetővé tenné. Addig pedig marad a jogadtak elelenlegi testületi összetétel, és a MNT vezetői ügyvezetőként folytatják tevékenységüket. Az MNT az elmúlt 4 évben részt váll at abban, hogy a vajdasági települések régi magyar nevüket hivatalosan is használhassák, és a testület két éves politikai harca után szeptembertől önálló magyar Tanítóképző Kari indul Szabadkán. Az MNT ugyanakkor hivatalosan is átvette a vajdasági magyar m édiumok alapítói jogát, vagyis ez a testület felügyeli a magyar napi- és hetilapot. A mai ülésen így a többi között megszavazták azokat a gazdasági beszámolókat, amelyek a Magyar Szó és a Hét Nap elmúlt időszakát elemzik. Az MNT a feladatai elvégzésére a szerbiai költségvetésből kap forrásokat, de évek óta arról nyialtkoznak a vezetők, hogy ez semmire sem elég. Az identitásmegőrzéshez, a médiumok, intézmények, szervezetek támogatásához jelentős anyaországi forrásokra is szükség van. A Nemzeti Tanács mai ü lésén ezért egy politikai nyilatkozatot fogadtak el, amelyben a magyarországi döntéshozókat, az intézményi reformok előkészítőit felszólítják arra, hogy a jövőben a határon túli magyar szervezeteket is vonják be az anyaországi támogatások odaítélésébe, a d öntések előkészítésébe. Az MNT véleménye szerint ugyanis a vajdasági szervezetek maguk tudják a legjobban, hogy helyileg milyen támogatáspolitikát kell megvalósítani. A MNT ugyanakkor fejlesztésorientált, gazdasági alapú támogatásokat szorgalmaz az anyaors zág részéről. vissza Megvan a politikai akarat Ratko Mladić letartóztatására? Vajdaságma.info 2006. július 29. [19:05] Carla del Ponte hágai főügyész szerint az akcióterv elfogadása után Szerbiában először tapasztalható pol itikai akarat Ratko Mladić letartóztatására. "A helyzetnek most meg kell változnia, a kormánynak szavatolnia kell Mladić letartóztatását. Személyesen szeretném látni az ehhez szükséges mûveletek tervét. És szeretném, ha engem is beavatnának ebbe a tervbe", mondta a Večernje novostinak Carla del Ponte. Közben az USA azt kérte Szerbia kormányától, hogy a hágai vádlott letartóztatása érdekében állítsa elő és hallgassa ki Aca Tomićot, a katonaibiztonsági ügynökség volt főnökét, Branko Krgát, a Szerbia és Monte negró hadseregének volt vezérkari főnökét, valamint Damir Mladićot, a vćdlott fiát, tudta meg a Blic. A napilap szerint az USA azt is javasolta Vojislav Koštunica kormányfõnek, hogy figyelmeztesse a kormány minden tisztségviselőjét, leváltják őket, ha gáto lják Mladić letartóztatását. vissza Hiller beolvasott Ficónak Vajdaságma.info 2006. július 29. [13:02]