Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-24
3 Szilágyi Zsolt: „Mi jobban a karjuk a párbeszédet” - Interjú a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezőjével (Krónika/Erdély.ma) Preda: az RMDSZ lépjen ki a kormányból, ha autonómiát akar − Az RMDSZnek a kormányból való kilépése mellett fogla lt állást tegnap Cezar Preda. A Demokrata Párt alelnöke Markó Bélának a Mediafax hírügynökség által idézett nyilatkozatára reagált, miszerint az RMDSZ olyan politikai partnereket keres, amelyek készek támogatni a szövetség projektjeit: a kisebbségi törvény t és a Székelyföld területi autonómiáját. Markó szerint a jelenlegi szövetségesek erre nem hajlandóak (Krónika/Erdély.ma) MarkóTőkés tusnádi párbaj - A koalíció felülvizsgálatával fenyegetett az RMDSZelnök (ÚMSZ) Orbán és a szlovák "forgatókönyv" − "Semmi okunk nincs kizárni, hogy ez így lesz Románia esetében is" - mondta a szlovákiai választáso k kapcsán a szombati tusnádfürdői beszédét követő sajtóértekezleten Orbán Viktor Fideszelnök. „Egy másik Magyarország” című előadásának első részében Orbán a magyarországi belpolitikai helyzetet és az országgyűlési választások eredményeit elemezte. A Fide szelnök szerint a magyar választópolgárok egy része kizárólag tapasztalati tények alapján vonja le a politikai következtetéseket (ÚMSZ) Sic transit... − „Az utóbbi években mindinkább eltusványosodó Bálványosi Diáktábor és Szabad egyetem az 1989cel kezdődő második fiatalságom semmihez nem hasonlítható élménye volt. Marosvásárhely véres márciusát követően itt találkozhattam először a román kulturális élet és az ellenzéki politizálás jeles személyiségeivel. De itt láthattam először Mészöly Miklóst és Radnóti Sándort is, az első szabadegyetem előadói közt ugyanis még ők is ott voltak ” • − Bíró Béla cikke (ÚMSZ) OrbánTőkés: a leléptetett mór szerepében az erdélyiek? − „Ismét a Fidesz Európa parlamenti frakci ója támogatja azt a lobbizási akciót, amelyet Tőkés László EMNTelnök bejelentése szerint még a szeptemberi országjelentés elkészülte előtt kíván lebonyolítani Brüsszelben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács” – jelentette be Orbán Viktorral való tárgyalásai u tán a püspökpolitikus. Az egyeztetésre ugyanazon a helyszínen és ugyanabban az időpontban került sor, mint a pénteki OrbánMarkó szeánszra (Transindex) ÚJ POZITÚRA A POLITIKAI KÁMA SZÚTRÁBAN? - Magyarmagyar kapcsolatok: „ki csi MÁÉRT“előzetes Tusványoson − A támogatáspolitika gatyába rázódik, de vajon mit akar Gyurcsány? Helyzetértékelések és metaforák. A ma délutáni program egyik „fővonalas” rendezvényének beharangozott Regionalizmus és önkormányzatiság az EUban című előa dás végül politikusi sziporkák röpködésébe torkollott, bár ezt a közönség nem bánta (Transindex) Orbán Viktor ismét vihart kavart - "A hazugság tönkreteszi a demokratikus alapokat" - Tavalyi szerepléséhez hasonlóan idén is belpolitikai üzenetet fogalmazott meg a Fidesz elnöke a bálványosi szabadegyetemen: "politikai hazugságra" nem lehet kormányzást építeni, mert az aláássa az ország jöv ő jét, árt a gazdaságnak és tönkreteszi a demokratikus alapokat - jelentette ki, a kormány nak címezve. Az MSZP szerint csak megkezd ő dött a kampány. Orbán Viktor Tusnádfürd ő n, a XVII. Bálványosi Nyári