Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-22
15 Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnik ai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa: Ha röviden kell válaszolnom, akkor nem. Azt a célt ugyanis nem oldotta meg a rendszer, hogy kiszűrje a bizniszelőket, hiszen bárki regisztráltathatta magát. A kisebbségeknek beleszólási jogot kellett volna kapniuk a névjegyzékek összeállításába. Heizer Antal, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke: Az új rendszerrel bizonyos mértékben és településeken egyértelműen sikerült visszaszorítani az etnobizniszt. Bár aránytalanságok kétség kívül vannak; csaknem 2030 olyan településen szűnik meg a kisebbségi önkormányzat, ahol eddig valós nemzetiségi közösségek nélkül működött ilyen. Egy szavazó is elegendő lehet Elvben akár egyetlen választó is elég ahhoz, hogy a tízezer fő alatti településeken létrejöhessenek az öt tagú kisebbségi testületek, noha a kisebbségi önkormányzati választás kiírásához legalább 30 fős névjegyzéket írnak elő a jogszabályok. Ezeken a településeken ugyanis úgynevezett kislistás választás van, amelynél egy választó annyi jelöltre szavazha t, ahány tagból áll majd a testület (vagyis a kisebbségi testületek esetében öt emberre). Viszont a kisebbségi önkormányzat létrejöttéhez öt tag mindenképpen kell, tehát ha valaki ötnél kevesebb jelöltre voksol, rajta kívül még legalább egy érvényesen szav azó emberre van szükség. Adott esetben mindez azt is jelentheti, hogy egy magát regisztráló képviselőjelölt önmagát és a testület többi négy tagját is megválaszthatja. Ez a szabály egyébként hasonló a települési önkormányzatok választásánál, a kislistás s zabály szerint ott ugyancsak annyi jelöltre lehet szavazni, ahány tagból áll a testület. Mindez azért kevésbé köztudott, mert a nagyobb városokban más a rendszer, ott például a polgármesterválasztásnál kizárólag egy jelöltre lehet érvényesen szavazni - ma gyarázta lapunknak Rytkó Emília, az OVI vezetője. A kisebbségi testületek egyébként több induló esetén azokból állnak majd, akikre a legtöbben szavaztak. vissza Gázhercegnő visszatér Népszava Szép Szó 2006. július 22. Sze rző: Rónay Tamás Elbűvölő, törtető, populista - ha három jelzővel kellene leírnunk a sajátos kontyáról ismert Julija Timosenko leendő és korábbi ukrán miniszterelnök asszonyt, talán ezekkel jellemezhetnénk. Merthogy az ukrán belpolitikát évek óta meghat ározó hölgynek valóban mintha kettős lelke lenne. Egyfelől látszólag a demokrácia élharcosa, aki mindent megtesz azért, hogy hazájában az európai értékrend, a korrupció ellenes harc győzedelmeskedjék, másfelől ezzel kapcsolatban akadnak azért bizonyos kéts égeink is… Ahhoz, hogy mélyebben megismerjük Timosenko asszony oly sokszínű énjét, mindenképpen el kell kalandoznunk Ukrajna rövid múltjában. Ő volt a 2004 év végi narancsszínű forradalom vezéralakja, gyújtóhangú beszédeivel az ukrán rendszerváltás legfőb b figurájává vált. Koronázatlan királynője lett az akkor "uralkodó" elnök, Leonyid Kucsma elleni mindennapos, többszázezres tüntetéseknek. Szépségével elkápráztatta a tömegeket, beszédeivel a forradalom igazáról még azokat is meggyőzte, akik nem teljesen v oltak meggyőződve arról, hogy az esetleges "új világ" a mostaninál jobb lesz. Timosenko asszony volt a demokrácia győzelmének jelképe. S hogy ez az ukrán forradalom győzelme után másfél évvel így maradte? Ezzel kapcsolatban bizony igencsak megoszlanak a vélemények. Bírálói szerint populizmusa tovább nőtt, még kontya is erre utal: hajviseletével egy régi helyi népszokás letéteményesévé kíván válni. Timosenko asszonyt éppen az különbözteti meg az igazán nagy vezetőktől, hogy érzelmei időnként mintha túlsá gosan is magával ragadnák, ezért olyan kijelentésekre ragadtatja magát, melyeknek a valósághoz közük sincsen. Amikor júniusban megtudta, ismét őt jelölik az ukrán kormány első emberének, diadalittasan fordult többi képviselőtársához a parlamentben: "Hatvan öt évvel ezelőtt kezdte meg az ukrán nép önfeláldozó harcát a német megszállókkal szemben. És ma éppen ezen a napon kezdjük meg kemény harcunkat az ukrán demokrácia megteremtéséért" - közölte. Nem várhatjuk el mindenkitől, hogy pontosan tisztában legyen Ukrajna történelmével. De e kijelentés alighanem sokak számára meglepő lehet. Merthogy közismert tény az: Ukrajna kezdetben éppen felszabadítóként várta a német csapatokat. De ha ettől az amúgy egyáltalán nem elhanyagolható ténytől igyekszünk elvonatkoztat ni,