Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-03
20 A cikkíró egyébként úgy fogalmaz, hogy az aláírókról az a hír járja, hogy közel állnak a VMSZ ellenfeleihez. Június 28án 13 vajdasági magyar civil szervezet azzal a kéréssel fordul t Sólyom Lászlóhoz, a Magyar Köztársaság elnökéhez, hogy kezdeményezze az Országgyűlés előtt „egy olyan jogi aktus meghozatalát, amellyel Magyarország védelme alá veszi a Szerb Köztársaságban élő magyar nemzetiségű szerbiai állampolgárokat”. A levél szerin t a „kívánt védelem jelentheti számunkra a kettős állampolgárság megszerzését, a magyar (perszonális) autonómiát, a szerb parlamentben számarányos parlamenti képviselet biztosítását a szavatolt parlamenti helyek intézményének bevezetésével. Bojan Kostreš, a vajdasági képviselőház elnöke (és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnökhelyettese) szerint a kezdeményezés felháboríthatja a szerbiai közvéleményt. A hivatalos Budapest nem fog reagálni a követelésekre, mert nem akar beavatkozni szerbia belügyeibe. A k ettős állampolgárságban nem lát semmi kivetnivalót, de – mint mondta – azt a kezdeményezést már egyszer elutasították Magyarország polgárai a népszavazáson. A magyar nemzetiségű állampolgároknak Szerbiában és polgártársaik segítségével kell jogaikat megva lósítaniuk, tehát az aláíróknak először a tartományi és a szerbiai állami szervekhez kellett volna fordulniuk. Így viszont csak a vajdasági és a szerbiai közvélemény felháborodására számíthatunk. Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke pártja nevében támogatja a civil szervezetek követeléseit, de kétli, hogy a magyarországi hatalom pozitívan reagál majd azokra. „A magyarországi hatalom inkább állami, mint nemzeti politikában gondolkodik ” – nyilatkozta a VMDK elnöke a Dnev niknek. A követelésekről azt mondta, hogy azok „nem állnak távol” a VMDKtól, de ez a párt etnikai alapú területi autonómiát akar, amelynek szerves része lenne a vajdasági magyarok perszonális autonómiája is. Ugyanazt követeljük, amit Koštunica kormányfő követel a koszovói szerbek számára – tette hozzá Páll. Hangsúlyozta, hogy a magyarok Vajdaságban már 15 éve a szerb politika túszai. vissza Az építésre, s nem a „csonkolásra” törekszünk − Rudi Zoltánnak, a Magyar Televízió e lnökének reagálása a MÚRE nyílt levelére Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke válaszolt Ambrus Attilának, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elnökének és Karácsonyi Zsigmond ügyvezető elnöknek a Sólyom László magyar köztársasági elnökhöz és Gyurcsáé ny Ferenc kormányfőhöz intézett nyílt levelére, mivel a levélben Magyar Televízió is érintett volt. Az alábbiakban e reagálást ismertetjük. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ügyvezető Elnök Úr! Mindenek előtt szeretném megköszönni, a Magyar Televízió határon tú li műsorainak sorsa iránt érzett őszinte aggodalmukat, amit a köztársasági elnök úrnak és a miniszterelnök úrnak írott levelükben fogalmaztak meg. Tény, hogy mint minden évben, idén ősszel is műsorstruktúránk átalakítását tervezzük. Ezt viszont a jobbítás érdekében tesszük. A magyar piacon mintegy félszáz hazai műsor közül választhat a néző, s szeretnénk, ha nehezen megszerzett pozícióink megmaradnának, s lényegesen bővülne a közszolgálati értékek iránt érdeklődők tábora. Viszont szeretném tájékoztatni Önök et, hogy nem kívánjuk „drasztikusan csonkolni” a határon túli műsorokat. Jelenleg hetente 270 perc adásidőt biztosítunk, a Kárpáti Krónika, Héthatár, Határátkelő, Palackposta, Átjáró című műsorok keretében. Ősszel három műsorban, heti 250 percben találkozh atnak velünk a nézők, s ami talán a határon túli televíziós műhelyeket is megnyugtatja, a műsorok költségvetésében sem lesz lényeges változás. Különös figyelemmel készülünk az m1en és m2n egyidőben sugárzott huszonöt perces magazinunkra, amely Erdélyben, kedvező adásideje miatt, minden bizonnyal pozitív fogadtatásra talál. Ugyanakkor a határon túli híradásokat nem kívánjuk e műsorokra szűkíteni, szeretnénk, ha szervesen kapcsolódnának más műsorainkhoz is. Tisztelt Elnök Úr, Ügyvezető Elnök Úr! A Magyar T elevízió az elmúlt egy évben jelentős erőfeszítéseket tett a határon túli magyarsággal való kapcsolatának ápolásáért. Megszerveztük a napi sajtószemlét, a kárpátmedencei újságírók gyakori vendégek a Határátkelő című műsor sajtóklubjában, s az m1 csatorna is felkerült az erdélyi kábelszolgáltatók palettájára. A MÚREval közösen szervezett könyvgyűjtő akciónk ötvenötezer könyvvel gazdagította az árvízsújtotta könyvtárakat. E kapcsolatok továbbra is fontosak számunkra, az építésre, s nem a „csonkolásra” törek szünk. A közös célok érdekében, kérem, kísérjék figyelemmel, s segítsék munkánkat, miként mi is mindent megteszünk a határon túli magyarság hiteles tájékoztatása érdekében. Felelősségteljes munkájukhoz sok erőt kívánok, üdvözlettel: