Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-17
9 hiánya jellemezte. Ez azonban a közkeletű vélekedésekkel szemben elsődlegesen nem a pártok ádáz dulakodásának, hanem éppen az érdemi viták hiányának köszönhető. Hiányzó vita és stratégia Egy ország a diplomáciája, valamint a hadsereg e révén alakítja külpolitikáját, maga a külpolitikai stratégia azonban minden demokráciában belpolitikai viták eredménye. A különböző világnézetű politikai szereplők véleményének ütköztetése teszi ugyanis lehetővé egy olyan konszenzus kialakítását, amelyne k alapján egy állam meghatározhatja saját helyét a világban. Mivel pedig a nemzetközi viszonyrendszerben elfoglalt pozíció nem változtatható négyévente, a közmegegyezés szükségszerűsége a külpolitika fő irányait illetően nem pusztán olyasféle közhelyes kív ánalom, melyet a magyar közéletben útonútfélen hangoztatni szokás. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a politikai erőknek minden külpolitikai kérdésben egyet kellene értenie. Sőt, a vita nagyon is kell ahhoz, hogy a külpolitika reagálni tudjon a nemzetkö zi környezet kihívásaira. A magyar külpolitika elmúlt 16 évét tekintve éppen az érdemi vita hiánya a legfeltűnőbb. Az utóbbi időben többen is felhívták a figyelmet arra, hogy a hármas prioritáson nyugvó külpolitikai konszenzus – euroatlanti integráció, a szomszédsági kapcsolatok fejlesztése, határon túli magyarok támogatása – sem átgondolt egyeztetési folyamat eredménye volt, hanem inkább ez „adta magát” a rendszerváltás idején. Gyarmati István volt nagykövet például egyik cikkében megjegyezte: „Magyarorsz ágon a rendszerváltozás úgy zajlott le, hogy 16 év alatt nem folyt komoly vita arról, milyennek látja magát az ország a nagyvilágban. A nagy kül- és biztonságpolitikai döntések, már amennyiben egyáltalán megszülettek, és nem belesodródtunk a döntésekbe, a politikai elit egy kis részének döntései voltak.”. Ugyanennek a problé mának egy másik oldalát világította meg Balázs Péter volt európai biztos amikor - kisebb felháborodást keltve - a Külügyminisztériumban dolgozók legfőbb tevékenységének a vacsora ültetési rendjének elkészítését, valamint a tárgyalási emlékeztetők megírását nevezte. Szerinte ráadásul a „Külügyminisztérium az egyik leghagyományosabb kormányzati szerv, a rendszerváltozás se igen hagyott rajta nyomot”. Ha azonban a rendszerváltás óta nem törekedett érdemi párbeszédre sem politikai osztály, sem a külügyi szakapp arátus, akkor kérdés, hogy lehete valódi stratégiaként beszélni a legutóbbi évekig meghatározó hármas prioritásról. Tagságtörténet, 19902004 1990. Magyarország az Európa Tanács (ET) teljes jogú tagja 1991. a KGST és a Varsói Szerződés megszűnése 1991. Visegrádi Együttműködés megszületése 1992. CEFTA (a KözépEurópai Szabadkereskedelmi Társulás) létrejötte, Magyarország részvételével 1995. Magyarország csatlakozása a fejlett gazdaságú országokat t ömörítő OECDhez 1999. Magyarország a NATO tagja 2001. A Regionális Partnerség együttműködés (visegrádi országok+Ausztria és Szlovénia) létrejötte 2004. Magyarország az EU teljes jogú tagja Az értékelést illetően szokás két részre osztani az 1990 ó ta eltelt periódust. Eszerint az első 68 év a sikerek időszaka, utána viszont elmaradt egy új külpolitikai stratégai megalkotása, melynek következtében az egyre fokozódó nemzetállami bezárkózás, a romló külkapcsolatok és a céltalan sodródás vált Magyarors zág legfőbb jellemzőjévé. Általánosan elfogadott az is, hogy a rendszerváltás idején született konszenzus nagyszerűen betöltötte a szerepét, csupán az a baj, hogy – a NATO- és az uniós csatlakozás következtében - eljárt felette az idő, így pedig stratégia nélkül maradt a külpolitika. De vajon tényleg a konszenzus alapozta meg az első időszak diplomáciai eredményeit, vagy a térségben amúgy is helyzeti előnyben lévő Magyarország sikerei jótékonyan elfedték a hármas célkitűzés felszínességét? Ha azokat az ügye ket (vasfüggöny lebontása, Varsói Szerződés feloszlatása, Visegrádi Együttműködés stb.), melyekben hazánk élenjáró szerepet játszott történelmi és nemzetközi összefüggéseiben nézzük, akkor inkább utóbbi a valószínű. Ez persze nem jelenti azt, hogy a három nagy
