Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-17
6 A ma gyar kormányfő erre reagálva azt hangoztatta, hogy "nincs stabil Európa stabil NyugatBalkán nélkül", s hozzátette: "be kell ruháznunk a NyugatBalkán fejlesztésébe, mert ez a régebbi EUtagországok érdeke is". Gyurcsány a megbeszélésen elmondta: "Mag yarország tartani kívánja a schengeni övezethez való csatlakozásnak a jövő év második felére kitűzött határidejét, s a finn elnökség támogatását kérte e cél megvalósításához". A kormányfő magyar újságíróknak elmondta: "Terítéken van Románia és Bulgária csatlakozása, most kell befejeznünk, ebben a félévben az ő befogadásuknak a folyamatát. Mi úgy látjuk, hogy egy támogató környezet van most Románia és Bulgária esetében, és azok között vagyunk, akik nagyon aktívan, úgymond, lobbizunk Horvátországért. Nyug atBalkán, Horvátország és az említett országok nélkül nincsen egész és versenyképes Európa". - A magyar eurócsatlakozás programjáról, a konvergenciatervről nem volt szó a megbeszéléseken, de intenzív, folyamatos tárgyalásokban vagyunk az unióval, anna k illetékes biztosával - jelentette ki a magyar kormányfő, s hozzáfúzte: a következő két hétben Brüsszelbe megy több miniszterelnök kollégája társaságában, majd, körülbelül két hét múlva konzultál Joaquín Almuniával, az EU pénzügyi biztosával, "hogy az els ő pillanattól a teljes együttműködés jegyében készülhessen el ez a program". Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a finn uniós elnökség egyik legfontosabb törekvése az energiapolitikai törekvés, és hozzátette, hogy "a magyarok nagyon aktívak voltak abban, hogy idáig eljutottak". Ezzel összefüggésben említette a kormányfő Kóka János gazdasági minisztert és csapatát, emlékeztetve arra a megállapodásra, amelyet az elmúlt hetekben a Gazprom orosz energetikai óriás és a Mol kötött tízmilliárd köbméter földgáz tá rolására alkalmas tárolókapacitás létrehozásáról. - Ráadásul egy délről jövő vezeték kiépítése az európai országokban, amelyiknek Magyarországon lenne az elosztóközpontja, Magyarországot nemcsak gazdasági értelemben, hanem technológiai, piaci és üzleti ért elemben is alkalmassá teszi egy sokkal intenzívebb európai uniós szerepvállalásra - mondta Gyurcsány Ferenc. Hivatalos helsinki látogatásának délelőtti óráiban a kormányfő a Nokia telekommunikációs óriáscég központját kereste fel. Mint László Boglár sz óvivő az MTInek elmondta, a Nokia képviselői szemmel láthatóan elégedettek magyarországi programjaikkal, hiszen Komáromban van a legnagyobb összeszerelő üzemük, ahol folyamatosan növelik a termelést és a létszámot. A Nokiánál tett látogatás után a mag yar kormányfő Esko Aho volt miniszterelnökkel, a finn innováció állami kockázatitőkealapjának, a SITRAnak az elnökével találkozott. Ezen a megbeszélésen elsősorban az Európai Uniónak az Egyesült Államokkal szembeni versenyképességéről volt szó. Gyurc sány Ferenc, aki csütörtök este érkezett a finn fővárosba - kíséretében Göncz Kinga külügyminiszterrel , pénteki megbeszélései befejeztével hazautazott Budapestre. vissza Robert Fico szerint a szlovák kormány nem változtat a kisebbségekhez fűződő viszonyon Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Prága, 2006. július 15., szombat (MTI) - Robert Fico, Szlovákia új miniszterelnöke szombaton Prágában megerősítette, hogy kormánya nem kíván változtatni a nemzeti kisebbségek hez fűződő viszonyon. "Azt akarjuk, és ennek érdekében mindent meg is teszünk, hogy fenntartsuk a jelenlegi állapotot a nemzeti kisebbségekhez fűződő kapcsolatokban" - jelentette ki újságírók előtt Fico azt követően, hogy megbeszélést folytatott Jirí P aroubek cseh kormányfővel. "Mindenkit szeretnék megkérni arra, hogy a kormányt nem valamiféle múltbeli nyilatkozatok, hanem jövőbeni működése és cselekedetei alapján ítélje meg" - tette hozzá a szlovák politikus, aki egynapos hivatalos látogatást tett Cseh országban. Fico, akinek ez volt az első, jelképes értékű külföldi látogatása, a sajtóértekezleten leszögezte: az általa vezetett szlovák kormány egyértelműen Európaorientált lesz, és célja, hogy 2009. január elsején Szlovákia bevezesse a közös európai pénznemet, az eurót. Felhívta a figyelmet arra, hogy a két kisebb koalíciós tag - a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) - kormánybeli mozgásterét "pontosan meghatározták", és a kormány általános irányvonalát a szociál demokrácia fogja megszabni. A prágai médiákban megdöbbenést és éles bírálatokat váltott ki az a tény, hogy Ján Slota pártja a kormánykoalíció tagja lett. A cseh lapok egybehangzóan arra hívták fel a figyelmet, hogy a SNS idegengyűlölő, szélsőségesen na cionalista párt, amely a szlovákiai magyarokra, s a általában a magyarokra és Magyarországra, mint gyűlölt ellenségére tekint. Paroubek egy kérdésre válaszolva kifejtette: természetesnek tartja, hogy a cseh szociáldemokrácia, a kormány ilyen helyzetben is a szlovák kormány mellé állt, s úgy véli, ez nem fogja rontani Prága nemzetközi tekintélyét. A csehszlovák kapcsolatokat mindkét politikus probléma mentesnek és a nemzetközi szintet, szokásokat meghaladónak minősítette.