Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-17
2 számarány legkevesebb húszszázalékos, engedélyezett az anyanyelv használ ata (Háromszék/Hírek.ro) Boc szerint 2007ben előrehozott választások szükségesek − Emil Boc, a Demokrata Párt elnöke szombaton kifejtette, hogy 2007ben szükség van előrehozott választásokra, hogy biztosítani lehessen egy stabi l politikai többséget, amelyik képes lesz vezetni Romániát és nem pedig egy változó, mint a jelenlegi (Népújság/Hírek.ro) S ZERBIA - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Ellentmondásos hírek szólnak arról, hogy az EU felújítjae Belgráddal a társulási tárgyalásokat − A belgrádi médiában bombaként robbant egy nyugati hírügynökség csütörtöki jelentése, amely névtelenül nyilatkozó brüsszeli diplomatákra hivatkozva arról szólt, hogy az EU folytathatja a társulási tárgyalásokat Mladic elfogása h íján is, amennyibe n Brüsszel nagyon meggyőzőnek találja a tábornok elfogására irányuló belgrádi cselekvési tervet (MTI) Horvátmagyar közös parlamenti ülést- Egy horvátmagyar parlamenti ülés felhívná a nemzetközi közösség figyelmét erre az egyedülálló közeledéi kísérletr e, amely Horvátországot már a csatlakozás előtt közelebb hozhatja az EUhoz, és mentesítheti a Nyugton léptennyomon hallható becsmérlő szándékú nézettől, miszerint Horvátország a Balkánhoz tartozik. „Időpontnak a legalkalmasabbnak november 18. látszik, kö zös nagy hősünk, Zrínyi Miklós halálának az évfordulója.” (MH 15.o.) www.magyarhirlap.hu Hét boszniai szerb állt a hágai vádlottak padjára - A szrebrenicai mészárlás ügyében az eddigi l egnagyobb per vette kezdetét a Hágában. A tömeggyilkosság 11. évfordulójának hetében hét volt boszniai szerb katonatiszt áll a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús és emberiség elleni b ű nöket vizsgáló ENSZtörvényszék el ő tt.(STOP) S ZLOVÁKIA Prágában is magyarázkodhatott a szlovák kormányfő – „A szlovák kormány nem kíván változtatni a nemzeti kisebbségekhez fűzőző viszonyán” – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő Prágában. (MH 9.o.) www.magy arhirlap.hu Fico megnyugtatná a kisebbségekért aggódókat. – Robert Fico, Szlovákia új miniszterelnöke szombaton Prágában megerősítette, hogy kormánya nem kíván változtatni a nemzeti kisebbségekhez fűződő viszonyon. (VH 2.o.) www.vasarnapihirek.hu U KRAJNA A magyarmagyar kapcsolatok időszerű kérdéseit tekintette át az UMDSZ vezetőivel Szili Katalin Beregszászon − A magyarmagyar kapcsolatok időszerű kérdéseit tekintette át az U krajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) vezetőivel, és részt vett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola diplomaátadási ünnepségén Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, aki kétnapos hivatalos kárpátaljai látogatást kezdett szombaton Beregszás zon − A tárgyalást követő sajtókonferencián Szili Katalin elmondta: a baráti légkörben lefolyt megbeszélésen az UMDSZ négy vezetőjével elsősorban a magyarmagyar kapcsolatok időszerű kérdéseit vitatták meg, különös tekintettel a Kárpát-